Csoda

4 nap, titok?!

- Maggie -

Másnap reggel az étekezőasztalnál ülve iszogattam a kávémat és a tegnap estén gondolkoztam.

Az az álom, mikor Tom lement a boltba, borzalmas volt. Nem tudom egyszerűen kiráz tőle a hideg. Egy tetőn álltunk valami nagyvárosban, talán New Yorkban, Tom és én. Emlékszem, hogy valami bottal fejbevágott, de nem vesztettem el az eszméletem és nagyon csúnyán összevesztünk. Én sírva vágtam minden szavamat a fejéhez ő pedig teljes döbbenettel hallgatta. Olyan volt, mintha sokkot kapott volna. Nem rémlik már mi volt a vita tárgya, csak hogy hazudott. Átvert és úgy éreztem, hogy minden darabokra hullik körülöttem. Ez persze szétszabdalt odabent.

Aztán ebből az egészből Tom karjai húztak ki. Ott feküdtem az ölében, mikor felébredtem és egyből a nyakába csipazkodtam. Tudom, hogy hallott minden egyes szót, amit hangosan is kimondtam és ezt szégyelltem. Vagy talán csak féltem, hogy fogja magát és kilép az ajtón... és ezzel együtt az életemből is. Aztán persze nem így történt, mert Tom egyszerűen csodálatos. Nem kéne beleszeretnem, de nem tehetek róla, ha megtörténik. Ki ne szeretne belé?

Azt este további része amúgy kellemesen telt. A közös pizzánk meglepően jól sikerült és a későbbi borozgatás is. Persze annyit azért nem ittunk, hogy csont részegek legyünk, de úgy kevésbé voltunk visszafogottak. Főleg én. Tom máskor is ilyen, bár lehet, hogy csak velem. Igazából mindegy is, a tegnap este volt életem legjobb gyógyulást segítő dolga. Mára már egy kis náthán kívül nem maradt bennem semmi.

És már csak 4 nap.

- Tom -

pár órával később

Szeretem? Nem, Tom, ne hagyd magad. Najó talán kicsit. Maggie annyira elvakít, persze nem negatív értelemben, de egyszerűen nem tudok mellette az igazi feladatomra koncentrálni. Pedig muszáj lesz. Nem élhetek egyszerű életet és ezt Maggie, majd idővel megtudja, de még bőven ráér. Szeretném, ha annyira belémszeretne, hogy ne inogjon meg túlságosan kettőnk kapcsolata, ha megtudja mindazt, amire még gondolni sem merne.

Versengtek a gondolatok a fejemben, miközben az ebéd utáni sziesztámat tartottam. A kanapén fekve olvastam, de mikor már megelegéltem, hogy harmadszorra olvasom el ugyanazt az oldalt, de még mindig nem fogtam fel, hogy mi volt benne, mert az agyam teljesen máshol járt, akkor letettem a könyvet magam mellé és csukott szemmel gondolkoztam. Hol tudnám elmondani neki, ahonnan nem fut el egyből, jobb esetben azert mert nem akar, rosszabb esetben meg mert nem tud. Nyilván nem jutott eszembe semmi normális ötlet ezért feladtam és felvéve a könyvet tovább haladtam.

Az idilli hangulatomból a telefonom csörgése mozdított ki. Amint megláttam a nevet a telefonom képernyőjén akaratomon kívűl is dobbant egy hatalmasat a szívem. Maggie!

- Hallo - mondtam egy kis csavarral a hangomban.

- Szia Tom! - hallottam Maggie lágy hangját a vonalban. - Csak szerettem volna szólni, hogy, ha tényleg beugrunk Hollywoodból New Yorkba akkor az öcsémnél maradhatunk egy éjszakát.

- Jaj ez nagyon kedves tőle - lelkesedtem, mire hamar kiábrándított.

- Ő még nem tud róla, de maximum elmegyünk egy hotelba, vagyis szerintem jobb lenne pihenni egy kicsit mielőtt visszaindulunk és érdekel New York! Még sosem jártam ott! - mondta mindezt olyan csilingelő és élénk hangon, hogy ha most előttem állt volna akkor minimum megcsókolom.

- Rendben Maggie ez természetes! Amúgy jobban vagy már? - kérdeztem, mert a tegnapi orrhangja eltűnt.

- Igen Tom, köszönöm sokkal jobban! Akkor majd később beszélünk!

- Igen darlin', mindenképpen! - édes Maggie

- Akkor jó légy és szia! - köszönt el kissé zavartan, de annál vonzóbban.

- Csókollak és ne feledd már csak 4 nap!