Csoda

Zöld szikra

- Maggie -

- Ezt megérdemeltem - mondta Loki miután arconcsaptam, majd visszakézből megint. - És ezt is - nevetett. Te szemét, gondoltam, majd ismét meg akartam ütni, ám a levegőben leállította a kezem. - Ezt is megérdemelném, de nem vágyom rá.

Erőteljesen téptem ki kezem a szorításából.

- Hogy mertél visszajönni? - sziszegtem fogaim közt a kérdést.

- Kiszabadítalak - mondta, majd kezeit felém emelte.

- Azt kétlem - hallottam meg magam mögött egy hangot. Steve.

- Áh, Amerika öreg, cirkuszi bohóca. Kapitány! - hajolt meg előtte Loki. Hangjából szikrázott a gúny.

- Őt hagyd ki ebből - álltam Steve elé védelmezőn elfelejtve, hogy jelen szituációban inkább engem kéne megvédeni.

- Mags - hallottam meg a kapitány édes nevetését mögöttem. - Kérlek, hagyd csak.

- Steve én .... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert Loki egyből közbevágott.

- Mi az, hogy Mags? Hogy mered becézgetni?

- Loki hagyd őt! - kiáltottam rá, amitől még én is meglepődtem. - Úgy hív, ahogy akar.

- Oh kapitány, rápörögsz az első nőre több mint 70 év után, aki elég gyenge, hogy megkapd? Jaj hisz most jöttem rá, a Peggy rímel a Maggiere!- kacagott fel Loki, mögöttem pedig éreztem, ahogy Steve megfeszül. - Darlin' - nézett rám Loki és óvatosan a karom után kapott.

Ám valami olyasmi történt, amire senki sem számított.

Mielőtt Loki hozzám érhetett volna, reflexből arcom elé kaptam a kezem. Az istenség pedig már majdnem megérintett, mikor zöld szikrákat kezdett szórni a tenyerem, majd egy fénycsóva kíséretében az ég felé távozott az ismeretlen jelenség.

Mindenki döbbenten meredt maga elé. Steve egyből kezébe fogta a kezem és a tenyerem kezdte vizsgálni. A csuklómon kidüllett erek végig az egész kezemen halvanyzöldek voltak. Majd pár pillanattal később el is tűntek. Stevvel egymásra néztünk, az ő szemeiből is félelem tükröződött. Ezután együtt emeltük tekintetünk Lokira, aki tátott szájjal állt előttünk. Ám ez nem sokáig maradt így. Zsebéből pillanatok alatt előszedett egy kéken világító kockát, majd hirtelen felém kapott. Rossz ötlet volt.

A váratlan esemény miatt ismét Loki irányába tartottam a kezem, akit most a zöld csóva mellkason talált és az istenség ájultan esett össze előttünk.

Nem tudom miért, de egyből odarohantam hozza és szólongatni kezdtem. Elkeseredetten ráztam meg a vállánál fogva, de nem reagált. Tompa hangokat hallottam meg körülöttem, majd Steve gyengéden felemelt és szorosan magához szorítva vitt el a helyszínről. Abban a szobában tett le az ágyra, ahol nem rég ébredtem fel. Megsimította az arcom, majd távozni készült.

- Steve - szóltam utána hirtelen.

- Igen, Maggie?

- Maradj, kérlek - válaszul csak egy kedves mosolyt kaptam, majd visszasétált és letelepedett az ágyra mellém. Szemeit vizsgáltam, amik olyan kékek voltak, mint Lokinak mikor megismertem. Mint Tom Hiddlestonnak...

- Ne sírj - szólalt meg a velem szemben fekvő férfi, majd lassan letörölte a szememből kibuggyanó könnyeket, amiket én észre sem vettem.

- Steve, mi történik velem? Mi ez a zöld erő, ami belőlem jön? Hogyan tudom irányítani? Ki vagyok én egyáltalán?? - vontam kérdőre minden olyan dolog miatt, amit ő sem tudhat.

- Mags - szólított meg, majd karjai közé zárt. - Nem tudom mi volt ez az egész, de Stark és Bruce biztos kiderítik. Most aludj egyet - mondta és simogatni kezdte a vállam.

- Itt maradsz éjszakára? - kérdeztem pár perccel később kicsit már nyugodtabban. Éreztem, ahogy csöppet megfeszülnek karjai, de továbbra is nyugodtan válaszolt.

- Persze, ha ezt szeretnéd - hallottam recés hangját, majd azt is, hogy elkezdett dúdolni valamit, amit nem sokáig élvezhettem, mert elnyomott az álom.

- Loki -

Egy sötét szobában ébredtem, valószínűleg az éjszaka közepén. Pár perce már bámulhattam a plafont, mikor kinyílt a szobába vezető ajtó.

- Kipihented magad? - kérdezte a senkivel sem összetéveszthető hang, azaz Tony Stark.

- Nem igazán - mondtam miközben nagyon próbáltam uralkodni magamon.

- Nem is érdemled meg - szólalt meg ismét, amire már nem bírtam nyugodtan válaszolni.

- Mit képzelsz midgardi?!? - ugrottam fel hirtelen.

- Ahj Loki, ezt már annyiszor lejátszottuk. Nem lehetne, hogy most az egyszer nem kezdesz bele a "világmegváltó" papolásodba? - kérdezte Tony, miközben háttal nekem pakolt valamit.

- Hol van Maggie? Látni akarom - jelentettem ki, nem reagálva az előző kérdésére. Ebben a pillanatban pedig befutott Natasha is és Tony fülébe súgott valamit. Bármennyire is hallgatóztam nem értettem semmit.

- Basszus - suttogta Tony, majd Natasha kiment. Alig nézett rám úgy, mint aki meg akar ölni.

- Szóval nem válaszolsz? - kérdeztem most már türelmetlenül.

- Mi volt a kérdés? - nézett rám Tony azzal a beképzelt fejével.

- Hol. Van. Maggie? - ismételtem el most már másodszorra a kérdést.

- Nos - kezdte Stark és ismét közelebb jött hozzám. - Nem fogsz neki túlzottan örülni.

- Odin szerelmére Stark, nyögd már ki!

- Steve nála van. Együtt alszanak, persze kétlem, hogy történt volna valami, ha érted - nevetett fel Tony és ismét elfordult. - A mi drága kapitányunk nem kicsit gátlásos - beszélt tovább. - Mindig leszid minket, ha káromkodni merünk. Így jobban belegondolva összeillenek Maggievel - fejezte be és nekem ekkor durrant el az agyam.

- TŰNJ INNEN! - üvöltöttem rá, amitől egy kicsit megrökönyödött. Már épp szólásra nyitotta a száját, de nem hagytam. - NEM HALLOTTAD?! TÜNÉS!

Egyedül maradtam. Teljesen egyedül. Nem is tudom, mit gondoltam, hogy majd eljön velem mindazok után, amit akaratlanul is műveltem vele. Egy szörny vagyok, akivel a szülők ijesztegetik a gyerekeiket. Egy szörny vagyok, aki nem érdemel szeretetet. Hogy is versenyezhetnék a kapitánnyal? Több ezer embert mentett meg az ÉN pusztításom nyomán az életét kockáztatva. Mindhiába.

Sírni kezdtem. Férfias vagy nem, istenséghez méltó vagy sem, ezt tettem.