Csoda

Vissza a toronyba

- Steve -

- Komolyan mintha tűt keresnék a szénakazalban! - morogtam az orrom alatt. Egész éjjel a belváros utcáit rottam, de mocsok nehéz úgy keresni egy eltűnt személyt, hogy közben kerüld a paparazzikat. Így is teljesen biztos, hogy készült rólam pár lesifotó. Hajnalra már a külvárosi házak közt sétáltam. Elég feltűnő lett volna a motorral nyargalni. Már arra gondoltam, hogy életem hátralévő részét ezekben az utcákban töltöm, mikor egy kék fénycsóvát pillantottam meg nem messze tőlem a fák között. Nem lehet...

Gyorsabb tempóra váltva futottam az említett kertig. Megütöttem a főnyereményt. A teraszon Loki Tom alakja rajzolódott ki a fűben pedig ott pihent a Tesseract. Ezért rendesen kapni fogsz.

Az órámra néztem. 8:04, eléggé eljárt az idő! Aztán magamban mérlegelni kezdtem a szituációt. Kisgyermekes ház, látszik a sok kertben hagyott játékból, babakocsiból és az autó hátulján virító matricából, miszerint: Vigyázat gyerekkel vagyok! A hétvége ellenére is biztos, hogy korán fenn vannak. Simán be is csengethetnék, de mit szólnának Amerika kapitányhoz? Vagy csak Chrishez? Viszont, ha Maggie ide menekült... Van egy olyan érzésem, hogy ők már pontosan tudják ki vagyok. Még ha én nem tudom, hogy ők kik.

A bejárati ajtóhoz siettem és pár másodperc hezitálás után megnyomtam a csengőt. Apró lépteket hallottam meg a falon túlról, majd két kis álmos szem nézett rám döbbenten.

- Te vagy Amerika kapitány? - mondta a kislány szinte tátott szájjal mégis a kíváncsiság bátorságával.

- A szolgálatára hölgyem - mondtam majd rögtön haptákba vágtam magam, mire az apró lányka felnevetett.

- Biztos a nagynénimet keresed. Mosolygott, mikor tegnap játszottunk, de a szeme szomorú volt. Te vagy a fiúja? - kérdezte mire hirtelen nem is tudtam mit mondani, bár egyértelmű volt, hogy a kislány Magsről beszél.

- Egy barátja vagyok, tudnál neki szólni? - válasz sem érkezett a kislány úgy futott be a házba közben hangosan Maggie nevét kiáltva. Több nem is kellett, hamarosan az ajtóban egy kicsivel fiatalabb férfi jelent meg, mint Mags és tetőtől talpig végigmért. Már épp be akartam mutatkozni valahogy, mikor meghallottam egy elcsukló hangot a férfi háta mögül.

- Steve? - kérdezte Maggie, majd előre lépett és konkrétan letarolt. A haját simogatva nyugtatgattam, miután visszanyertem az egyensúlyomat. - Loki a teraszon alszik még mindig - súgta olyan halkan, hogy csak én halljam.

- Maggie el kell jönnöd velem - mondtam hangosan, hogy a férfi is hallja, aki végig az ajtóban állt. 

- Rendben, de előbb... - mondta, majd a férfihoz fordult. - Steve, ő itt az öcsém Rob. Rob ő pedig Steve Rogers.

- Köszönöm, hogy vigyáztál a nővéremre - nyújtott kezet Rob.

- Bármikor - mondtam, majd rövid kézfogás után folytattam. - Nagyon szívesen megismernélek Rob, de egész éjjel Maggiet kerestem és már a többiek is aggódhatnak.

- Persze, egyértelmű. Remélem még találkozunk.

- Úgyszint' - mondtam, majd Magshez fordultam, aki időközben rendbeszedte magát az indulásra.

- Köszi mindent öcsi, hamarosan jövök. Ja és csókoltatom a többieket! - búcsúzott Maggie is, majd elindultunk az út felé. - Mi lesz Lokival? - súgta.

- Ülj fel a motorra és járj el vele pár száz méterre. Hozom utánad - vázoltam fel a tervet, mire csak bólintott.

- Maggie -

Steve nem sokkal később valóban Lokival a hátán tért vissza, akin látszott, hogy eléggé ki van ütve és a foltból a halántékán ítélve aludni fog egy darabig.

- Mennyire ütötted meg? - kérdeztem feddőn Stevetől, aki csak megvonta a vállát.

- Nekiment egy fadarabnak - mondta egyszerűen, mire vissza kellett fognom magam nehogy hangosan felnevessek.

- Tudod tartani míg én vezetek?

- Persze - mosolyogtam rá és a motoron hátrébb ülve Steve a kezembe adta Loki ernyedt testét. Azonnal összeszorult a torkom és nem volt kedvem nevetni. Kapitány elém ült én pedig a lábammal kapaszkodtam, nehogy leessek. Nehogy Loki leessen...

Az út hosszabb volt így hármunknak, mint gondoltam. Sokat kerültünk, hogy ne keltsünk túl nagy feltűnést és közben nem is mehettünk olyan gyorsan, nehogy leessünk.

Az út felénél járhattunk, mikor azon kaptam magam, hogy Loki haját simogatom és próbálok betörni a gondolataiba, ám túl jól volt védve. Eltelhetett húsz perc, míg egy kis rést találtam, azon a kusza hálón.

Loki. Küldtem felé a legkisebb gondolatfoszlányt, amit ki tudtam csikarni magamból. Gyerünk Maggie menni fog! Bíztattam saját magam.
Maggie vagyok, kérlek válaszolj!
Semmi. Arra gondoltam, hogy feladom, mikor eszembejutott még valami. Mikor együtt sütöttünk pizzát folyton egy számot énekelt.

Egy Hank Williams számot, amit most gondolatban énekeltem neki én. A dal közben lassan kisimultak arcán a ráncok, amik valószínűleg az éjszaka miatt keletkeztek és az a kusza háló is egy gombolyaggá tekeredett.

Ne aggódj nem hagyom, hogy bántsanak... Súgtam neki gondolatban, mire apró mosoly jelent meg a szája szélén. Így utaztunk tovább. Én magamban énekeltem Loki pedig az ölemben feküdt.

Egy órával később parkoltunk le a STARK torony előtt. Steve a vállára vette Lokit én pedig követtem őket. A nappali részbe érve Natasha egyből lerohant.

- Maggie úgy aggódtunk, mond, hogy jól vagy?! - nézett a szemembe és két kezét az arcomhoz rakta.

- Jól vagyok Nat, talán kicsit fáradtan.

- Bántott? - kérdezte Tony is, aki nagyon próbálta megütni a közönyös hangot, de éreztem, hogy simán ölne a biztonságomért.

- Nem, dehogy - mondtam természetesen, mire mindenki tátott szájjal nézett rám.

- De Mags, Loki az... Loki - szólalt meg Thor, akit addig észre sem vettem.

- Úgy látszik egyikőtök sem ismeri igazán - szállt be a vitába Strange, mire úgy éreztem gyomorszájon rúgtak. - Loki vagy Tom tökmindegy. A lényeg, hogy szereti Maggiet. Sosem bántaná szándékosan - fejezte be Steven, mire mindenki egy emberként kezdte el támadni.

- CSENDET! - kiáltottam el magam, mikor már éreztem, hogy mindjárt szétrobban a fejem. - Igaza van - fogtam kicsit halkabbra a hangom és lehajtott fejjel folytattam: - Most elmennek lefeküdni és ha olyan kibaszott jó fejek vagytok, mint amilyennek gondoljátok magatokat, akkor hagytok. Jó éjt vagy valami - morogtam még a végén, majd bevonultam a szobámba. Bevágtam magam mögött az ajtót és egyenesen a fürdőbe vettem az irányt. Megmostam az arcom, majd a tükörbe néztem. Legszívesebben apró szilánkokra törném most össze, de helyette csak beálltam a zuhany alá és hagytam, hogy a jeges víz lemossa rólam azt a piszkot, amit a veszekedések tapasztottak a bőrőmre. Már vagy tíz perce álltam egy helyben nem figyelve semmire, mikor kopogtattak az ajtón.

- Maggie, Steve vagyok és aggódom érted kérlek gyere ki.

- Megyek - kiáltottam ki neki, majd magamban tízig számoltam és elzártam a csapot. Tudtam, hogy hideg vizet engedek, de nem éreztem és csak most tűnt fel mennyire is volt hideg. Hát eléggé. Megfogtam egy törölközőt és magamra csavartam, majd kiléptem a fülkéből. Már nyúltam a fogkefémért, hogy mégis azért illik, de mikor a tükörbe néztem elakadt a lélegzetem. Forgott velem a talaj, míg realizáltam a helyzetet.

A bőröm teljesen kék volt.