Már csak három, azaz három nap van vissza az utazásig. Komolyan alig várom, de ma őszintén szólva nem akarok találkozni Tommal, mert félek, hogy nem tudom visszafogni majd magam és megcsókolom. Komolyan, ezt, főleg úgy, hogy még rájátszik, rohadt nehéz visszatartani.
Ezért eldöntöttem, hogy a mai nap csak leugrok egy kávéért a kedvenc helyemre és a nap további részében otthon maradok.
Nem sokkal később már a lakásom felé haladtam, kávéval a kezemben.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Mostanában elmondhatom, hogy elég kiegyensúlyozott vagyok, aminek felettébb örülök. Nem volt ilyen elég rég óta... Főleg, mikor David... Puff! A nagy gondolkozás miatt neki mentem valakinek az utcán. Lenéztem a kezemben szorongatott kávémra, ami szerencsére megúszta az esetet. Vajon milyen anyagból lehet ez? Ha áthajt rajta egy kamion akkor azt is kibírja? Vagy talán ha...
- Maggie?! - azonnal a hang irányába kaptam a fejem. Az előttem álló úrtól jött, akit elütöttem az előbb. Belenéztem sötétbarna szemeibe és újra megláttam benne valamit, amit már nagyon régen nem. Azt a kicsi törékeny, de lelkes lányt, aki olyan naív és felelőtlen volt, hogy majdnem belehalt.
- David! Neked egy sötét cellában kéne rohadni! Te utolsó... - kezdtem volna, de ő megállított és megsimította a karom. Persze egyből lelöktem magamról a kezét, de végigfutott rajtam egy régi bizsergés.
- Maggie - mondta ki a nevem újra boldog mosollyal az arcán. - Maggie édes istenem, hát jól vagy! Úgy aggódtam! - majd hirtelen megölelt én pedig reflexből beleharaptam a karjába. Na hát több nem is kellett neki egyből távolságtartóbb lett.
- Soha. Többé. Ne. Érj. Hozzám. - mondtam neki még számomra is jeges éllel a szavakat, amit David is érzékelt.
- Maggie! Félreérted, nem akarlak bántani. Sajnálom, kérlek beszéljük ezt meg! - mondta, majd térdre ereszkedett.
- Állj fel - néztem le rá, a szánalom pedig olyan sok volt a hangomban mint az eső Londonban. - Követsz? Idejössz a házamhoz, hogy "véletlenül" összefussunk?
- Nem dehogy! Én soha nem gondoltam volna, hogy látom még a gyönyörű szemeidet - megdobbant a szívem. Tehetek róla? Igen. De a rohadt életbe mégis csak sokat jelentett! - Ha le tudnánk ülni egy csésze kávé mellett beszélgetni akkor elmagyaráznék mindent. Könyörgöm Dazzy! Csak egy kávé.
- Egyetlen egy kávé! - néztem rá szigorúan, de leginkább felpofozva éreztem magam miután az ő általa használt becenevemen hívott. - De ne becézgess. Nem vagy olyan helyzetben, hogy ezt megengedd magadnak!
Bólintott, majd a közeli kávézó felé vettük az irányt. Nem tudom mit kéne gondolnom róla, most, hogy így teljesen váratlanul felbukkan és ismét betekint az életembe.
Azonban, ahogy mellette sétáltam fél szemmel teljesen végig tudtam mérni. Teste izmos, mint még jó pár éve. Haját hosszabbra növesztette, ami most óhatatlanul is a szemébe lóg. Borosta, egyszerű ruha.
Talán tényleg nem direkt botlottunk egymásba.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
