Csoda

Rohadt telefon

- Maggie -

- Hát ez isteni! - motyogtam miközben Tom csirkesalátáját tömtem a számba.

- Én megmondtam - húzta féloldalas mosolyra a száját. - Hey, ez nem a te telefonod? - egy pillanatra abbahagytam a rágást és meghallottam, hogy a kocsiból szól a telom csengőhangja. Felpattantam és megkerestem a készüléket, majd mielőtt felvettem volna Tomra néztem:

- Meg ne merd enni a kajám - mutattam szigorúan az ott hagyott salátáma, mire ő csak védekezőleg maga elé tette a kezeit. - Hallo?

- Maggie! Hála isten, könyörgöm mond, hogy nem bántottalak.

- David - ejtettem ki a nevét a számon, amire Tom is felfigyelt. Pár lépéssel távolabb mentem tőle, mire követett. Komolyan nem hallott a személyes térről? - Jobban vagy?

- Tehát bántottalak... - hangjában annyi megbánás keveredett, hogy alig bírtam visszafogni a könnyeim.

- David nem történt nagy dolog - mondtam Tom szemében pedig láttam a dühöt. - Figyelj szeretnék beszélni veled - kezdtem óvatosan ám ekkor a mellettem lévő férfi jelezte, hogy  ő is szeretne beszélni velem. - Egy pillanat David.

- Maggie könyörgöm ne találkozz vele - nézett rám Tom eltorzult arccal.

- De muszáj! Segítenem kell neki, hát nem érted? Rosszúl van, nehéz időszak, kérlek Tom!

- Akkor veled megyek én is - mondta én pedig elsőre csak megráztam a fejem aztán - mivel eléggé könyörgőre fogta a figurát - végül beleegyeztem egy bólintás kíséretében. Ismét a fülemhez emeltem a telefont.

- David?

- Itt vagyok Mags! Tudnánk akkor találkozni valahol? Valamikor a közeljövőben? Csak mert tudod itt vagyok a lakásodban...

- Igen persze, odamegye...gyünk - javítottam ki magam.

- Többen? - kérdezte David és hallottam, hogy nyelt egyet. Fél.

- Csak Tom és én.

- Akkor az a tegnapi pasas nem jön?

- Benedict? Nem ő nem jön.

- Rendben, akkor várlak titeket!

- Akkor hamarosan - mondtam majd letettem a telefont és Tom is fellélegzett.

- Akkor lőttek a délelőttnek igaz? - nézett rám szomorkásan.

- Azt hiszem igen... Jobb, ha megyünk mielőtt még találna valamilyen alkoholt magának - mondtam, miközben magamat meghazudtolva visszaültem a földön leterített plédre és kezembe vettem a salátát.

- Akkor mégsem megyünk? - kérdezte Tom és hallottam az értetlenséget a hangjában.

- Dehogynem! Csak megeszem ezt. Hülye lennék itthagyni pedig tudom, hogy erre pályáztál - sandítottam rá, mire ő színpadiasan csapott egyet a combjára, "a fenébe" stílusban.

Nő létemhez képest vállalhatatlanul gyorsan bekebeleztem az ételt és teli hassal vigyorogva néztem Tomra.

- Mehetünk! - nevettem rá, majd megpróbáltam felkelni, de a sok kajától leginkább csak feküdni tudtam. -  Bár lehet neked kell betenned a kocsiba.

- Gond egy szál se! - mondta és átnyúlt a térdem és a hónaljam alatt, majd ölbe vett. Ja hát én csak vicceltem, de ez így jóval könyebb, arról nem is beszélve, hogy kellemesebb is egyben. Egyenesen az autóhoz vitt, majd lerakott a motorháztetőn és elém állt. Most szemünk egy magasságba került és elkezdett közelebb hajolni...

majd ismét megszólalt a telom. Előkotortam a zsebemből és láttam, hogy David keres.

- Történt valami? - szóltam bele köszönés nélkül.

- Nem, minden rendben csak azt szeretném megkérdezni, hogy ehetek e valamit, mert kilyukad a gyomrom.

- Persze! Egyél csak! Mindjárt indulunk!

- Köszönöm Dazzy! - szólt, majd letette. Tom már ellépett tőlem és az ajtónál állt, amit idő közben kinyitott nekem. Lecsúsztam az autó elejétől és beültem az anyósülésre. Tom is bevágta magát mellém és idegesen elindította a motort.

- Mintha tudná, mikor hív a legrosszabbkor - horkantott fel én pedig lehajtott fejjel kötöttem be magam.

Lassan elindultunk és végetért az idilli hangulat.