Csoda

!1 nap!

- Maggie -

Egész jól esett megütni. Már mikor megláttam a konyhámban egy szál boxerben úgy voltam vele, hogy uh te nyomorék most aztán véged. Vicces volt a gondolat, hogy visszaadhatok neki minden csapást. Vicces és rettentően naiv. Még koránt sem kapott eleget, de nem alacsonyodom le az ő szintjére. Habár még szentül hiszem, hogy beteg, de ez nem változtat a tényen, hogy nem akar meggyógyulni.

Elküldtem. Emlékszem David először még vigyorgó és Tom értetlen arcára, mikor odasétáltam a volt férjemhez. Aztán a szerepek hamar felcserélődtek.

Most a nappaliban a kanapén ülünk. Én Tom vállának döntőn a fejem, ő pedig átkarol. Azt hiszem nem vagyok neki semleges, de ezt még nem mondanám ki biztosan. Bár az kétségtelen, hogy én erősen vonzódom hozzá, viszont véletlenül sem akarom elsietni a dolgot. A tv-ben valamilyen régi fekete-fehér film megy, de igazából egyikünk sem figyeli a cselekményét túlzottan. Idilli a hangulat, mint reggel egy kis keserűséggel színezve.

Miután kiütöttem Davidet, megpróbált mindent. Könyörgött, esdekelt, aztán elkezdett ordibálni, mikor Tom nemes egyszerűséggel vágta a falhoz. Utána egész gyorsan befogta, összekapta a cuccát és kitessékeltük az ajtón.

- Még nincs vége - sziszegte a fogai közt.

- Dehogynincs! - mondta neki mosolyogva Tom, átkarolt és rácsapta az ajtót. - Elintézve - gondolta ezt ő, én már kevésbé bízom ebben.

Na azóta így ülünk egymásnak dőlve. Nem vagyok fáradt és szerintem Tom sem, pedig már jó pár óra eltelt, mire David elhúzott.

- Mennyi lehet az idő? - néztem fel Tomra, aki karórájára pillantott.

- Éjfél múlt pár perccel - hangja kissé rekedtes volt, biztos fáradt. - Amúgy holnap indulunk a premierre - jelentette ki halál egyszerűen, amit én szinte el is felejtettem.

- Hmm - összesen ennyit tudtam reagálni egy bólintás kíséretében.

- Vagy már nem is szeretnél jönni? - kérdezte és szembefordult velem. - Mert ha nem akkor semmi gond, biztos van oka, csak örülnék, ha ott lennél,
mert...

- Hey! Tom nagyon szeretnék ott lenni veled - mondtam miközben két kezem közé fogtam az arcát. Ő felemelte egyik kezét és finoman megfogta az enyém, majd megcsókolta.

- Megtisztelsz - szólalt meg egy mosoly kíséretében. Én pedig egyből viszonoztam. - Szeretnél aludni Mags?

- Nekem most jó itt. És igazából örülnék, ha maradnál... - mondtam lehajtott fejjel félénken. Nem mertem vele szemkontaktust tartani.

- Édes kicsi Maggie - kezdte én pedig fülig pirultam. - Nagyon szívesen maradok, ha neked úgy lenne biztonságos.

- Köszönöm Tom - mondtam, majd hirtelen eszembejutott valami. - De nem alhatsz a vendégszobában. Ott volt David és még nem takarítottam ugye... - kissé elszomorított, hogy ma este egyedül leszek.

- Alhatnék akár itt a kanapén is - ajánlotta fel kedvesen.

- Vaaagy - mondtam direkt hosszúra nyújtva, mert nem tudtam, hogy mit fog szólni az ötletem hallatán. - Van egy plusz matracom, amit le tudunk teríteni a földre és akkor alhatnál ott.

- Remek ötlet! - csillant fel a szeme úgy mintha örülne, hogy maradhat.

- Akkor hozol is - mondtam és felálltam... volna, ha Tom nem von vissza a karjai közé.

- Nem maradhatnánk még egy kicsit? - nézett rám nagyra nyílt szemekkel én pedig, ha akartam volna se tudtam volna ellenkezni.

- Dehogynem! - mosolyogtam rá és belevackoltam magam a karjai közé. Ő a fejét az enyémre hajtotta és tovább bambultuk a tv-t.