Csoda

Üvegszilánk

- Maggie -

- Da..Da...Da - ez volt az egyetlen dolog, amit mondani tudtam.

- Igen én vagyok, kedves feleségem - vigyorgott rám fülig érő mosollyal. Anno erre még azt mondtam volna, hogy hű de szexi. De most... megcsillant benne valami ijesztő őrület.

- Mit keresel itt? És én miért vagyok itt?? - kérdeztem a fejemet kapkodva, menekülő utat keresve.

- Ismét együtt leszünk édes! Hát nem remek?

- Dehogy leszünk! - kiáltottam rá és egy jól irányzott rugással a földre kényszerítettem, majd futásnak eredtem. Nem tudtam merre megyek. Sötét volt és hideg. Pánikba estem, minden második pillanatban hátranéztem. David a nyomomban volt. Nem sokkal később beértem egy szűk utcába. Gyorsan bebújtam egy szemetes konténer mögé. David továbbhaladt. Megkönnyebbülten görnyedtem össze. Szúrt a mellkasom és egész testben remegtem. Nemsokára lépteket hallottam meg felém közeledni. Már felkészültem az ütésekre tőle. Egy az arcomon, egy a hasamon aztán a hajamnál fogva húz magához közelebb, hogy büdös száját az enyémre tapasztva....

- Maggie?! - hallottam meg egy meglepett, de ismerős férfi hangot. Ugyan, ki jöhet még? - Maggie, jó ég te vagy az? - nem mertem felnézni, csak mégjobban összehúztam magam. - Ne félj, én vagyok az. Steve Rogers.

- Loki -

- A rohadt életbe! - mondtam Heimdallra nézve. Jelentette, hogy Maggie eltűnt a szeme elől, ráadásul közvetlen azután, hogy az a mocsok ex-férje elől menekült.

- Loki, nyugodj meg. Vele van Steve Rogers - na ez pedig a másik. A tetőtől talpig csodás, csili-vili Amerika kapitány talált rá. Tudtam, hogy keresi a S.H.I.L.D. Elmondtam neki az igazat, de csak remélni mertem, hogy nem tudják meg. Persze, több mint valószínű, hogy az a nagypofájú, hígagyú bátyam fecsegte el nekik. Jut eszembe! Thor is épp a Földön van, a STARK toronyban. Legalább ebben egyetértünk a kapitánnyal, Tony felhőkarcolója, nemhogy ronda, de... de ronda.

- Ki kell jutnom innen! - mondtam ki hangosan a következő gondolatom.

- Loki, nem lehet - szólalt meg Heimdal, erre persze támadt egy ötletem.

- Heimdal szeretem őt! Ha láthatnám egy percre már boldogan halnék meg. Kérlek, csak hagyd, hogy lássam - könyörögtem neki sírva. Úgy bizony, valódi könnyekkel.

- Loki.. - kezdte tagadóan, mire elüvöltöttem anyám nevét, ám emlékére valóban sírni kezdtem. - Rendben, nyugodj meg. Egy pillanatra megtöröm a cellád falának védelmét, és engedem, hogy láss az én szememmel, de nem ígérhetem, hogy menni fog. Hisz én nem találom - súgta, mintha bárki hallhatna minket, majd eltűntette a varázsfalat előlem.

- Köszönöm Haimdal, köszönök mindent - mondtam majd széles mosolyra húzva a szám egy bűbáj segítségével elaltattam. Azt az utolsó ijedt tekintetet! Már ezért megérte. Bevonszoltam súlyos testét a helyemre, majd míg őt az én képmásomra formáltam, magamat pedig az övére ismét bezártam a cellát. Ám most én voltam kívűl.

- Azt hittem ennél okosabb vagy Haimdal - mondtam ki hangosan az ő hangján. - Meg kell találnom a Tesseractot!

- Maggie -

- Steve? - néztem fel az előttem álló emberre elképedve. - Te mit keresel erre?

- Az egész S.H.I.L.D. téged keres. Nemrég voltam a lakásodon, de nem találtalak, így hát elkezdtem járni az utcákat. Hogy kerülsz ebbe a sikátorba?

- Az ex-férjem... Da-David... - kezdtem volna, de elsírtam magam. - Úgyis tudsz mindent! És én is, oh igen kapitány! - kiáltottam rá, mire kissé meghátrált. - Mi a szart vétettem, hogy pont azt a tömeggyilkos Lokit küldtétek rám?!?- folytattam az ordibálast és egy mellettem lévő üveget a földhöz vágtam.

- Maggie, kérlek hagyd abba - hallottam a kapitány lágy hangját, ám nem hatott meg. Kegyetlenül fájt, de nem az üvegszilánkok a kezemben, hanem az a fél éves felgyülemlett feszültség.

- Érdekes... - kezdtem és összezártam a tenyerem a szilánkok körül. - Nem is fáj. De tudod mi a legrosszabb Steve? - kérdeztem és választ sem várva a szilánkokat az arcomhoz dörzsölve kiáltottam rá. - Az, hogy rohadtul belészerettem! - fröcsögtem a szavakat, majd az oldalamon egy szúrást éreztem meg. Valaki szétfeszítette a kezem és kiszedte a szilánkokat.

- Végre már Bruce! Majdnem szétroncsolta az arcát is - hallottam tompán a kapitányt és végleg elsötétült minden.