Csoda

5 nap

- Tom -

Nagyjából fél 12 körül járt az idő, mikor úgy voltam vele, hogy nekem most ki kell mozdulnom valahova és mivel Benedict tudott egy kellemes helyet, nem tartott sokaig, hogy elkészüljek.

Nemsokára, már együtt sétáltunk az utcákon.

- Még mindig nem tudom elhinni, hogy 29 lesz - mondta el a barátom már vagy századszorra.

- Pedig annyi lesz, én pedig ezt jól elcsesztem...

- Ugyan, ma este találsz egy csajt aztán kavarsz egy kicsit - kacsintott rám.

- Ja, mert engem úgy ismersz mi?! - valószínűleg elég szemrehányóan néztem rá, mert maga elé tartott kezével jelezte, hogy ő nem kér a dühömből. (Pedig én bízom a dühömben.) - Ne haragudj Benedict, csak egyszerűen ideges vagyok, amiert elhalasztottam egy ilyet.

- Kitudja lehet, hogy még nem - mondta, majd fejével két férfira bökött, akik az előttünk lévő barból léptek ki. Josh és egy másik férfi, az egyik, aki odajött hozzám az előadás után.

- Menjünk be ide - mondtam és rá sem nézve Benedictre elindultam, mire ő szó nélkül követett.

Beléptünk a helyre, ami amúgy igazán hangulatos volt. Nem kellett sokáig nézelődnöm, hogy megtaláljam Maggiet. Ott ült egy asztalnál a sarokban, egyedül. Abban a fehér ruhában, pedig úgy nézett ki, mint egy angyal. Akár akar beszélni akár nem én most odamegyek hozzá.

- Maggie! Egyedül vagy? - néztem rá, mire ő már szólásra nyitotta a száját, de megelőzték. 

- Nincs egyedül - Tess és a részeg-páros másik tagja állt mögötte. A srác leült Maggie mellé és átkarolta a derekát. Abból, ahogy a lány pedig ránézett egyáltalán nem volt kedvére a dolog.

- Bocsássatok meg, Maggie, beszélhetnénk? - néztem rá és intettem Benedictnek, hogy segítsen. Ő pedig egyből csatlakozott a társaságunkba.

- Jó estét mindenkinek! Maggie, kedves gyere ide had öleljelek meg! - és sikerült neki, megmentette, mivel Mags felállt és odament B.-hez.

- Tom - ahogy kimondta a nevem megremegtem - beszélhetünk, de menjünk ki a teraszra, mert itt nagy a zaj.

- Rendben - tátogtam felé, majd elnézést kérve a többiektől elhagytuk az asztalt. Benedict pedig leült és Tess már rá is cuppant. Szegény srác, az életét adta...
Mi pedig Maggievel lassan kiértünk arra a teraszra és a korlátnak támaszkodva néztük az előttünk elterülő város fényeit.

- Köszönöm, hogy megmentettél Mike-tól és Tess-től. Mikor megtudta, hogy elhívtál a premierre szinte meg akart folytani, de lenyugtattam, hogy ez már nem aktuális - mondta elnyelve a mondat végét. Azt hiszi, hogy ezután nem akarom elvinni a premierre?

- Jaj Maggie, darling - fordultam hozzá, megfogva mindkét kezét, majd a szemébe nézve folytattam. - Már, hogy a viharba ne akarnálak elvinni! Figyelj kedvesem, sajnálom a mait...

- Tegnapit - vágott közbe. - Elmúlt éjfél - biccentett az órára a falon. - Tom, csak azért esett roszzúl, mert azt hittem kedvelsz...

- Maggie, ha tudnád, mennyire kedvellek nem mondanál ilyen őrültségeket. És tényleg, nézel ki kb 25-nek - mondtam neki, mire ő felkacagott és azt hiszem ezzel ki is békültünk.

- Akkor... - kezdte. - Elviszel Hollywoodba? - mondta miközben mosolyogva felnézett rám.

- Elviszlek és hazahozlak! Ha lehet, addig ne ölesd meg magad Tess-vel, mert már csak 5 nap van hátra - kacsintottam, ő pedig a szemét forgatta. - Ja, de azért holnap beugorhatsz a kalapodért.

- Nem - mondta határozottan, amin őszintén szólva megrökönyödtem. - Gyere most te hozzám!

- Ha úgy szeretné a hölgy - hajoltam meg előtte udvariasan.

- Na nekem itt ne hajbókolj Hiddleston! - mondta, miközben megfogta a kezem és felhúzott. - Menjünk vissza, mert ide érzem szegény Benedict tetemének bűzét - nézett előre, miközben orrára csíptette az ujjait, mintha valami büdös lenne. Ha lehet én meg mégjobban belézúgtam. Úgyhogy csak átkaroltam Maggie derekát, amit ő szó nélkül hagyott, és elindultunk vissza a társasághoz kiszabadítani a hős Cumberbatch-t.