Csoda

Talán más

- Maggie -

Sírtam a karjai közt pedig már akkor jól voltam. Tom átölelt és tudtam, hogy ő nem hazudik nekem, ő nem ver át, ő nem használna ki, ő nem bántana.

- Jobban vagy? - kérdezte, miközben végigsimított a hátamon. Felnéztem gyönyörű szemeibe, amik olybá tűntek, mintha zöldről változtak volna kékké.

- Igen, sokkal. Köszönök mindent Tom!

- Ugyan ez a legkevesebb darlin' - mosolygott kedvesen. - Csak végighallgattalak, mert szeretnélek megismerni. Úgyhogy nem kell előttem titkolóznod. Hidd el, hogy minden rendben lesz ezután.

Csak mosolyogni tudtam, pedig kezem még üres hasamon pihent. Nem tudtam elfelejteni a múltam, de idővel talán tudok együtt élni a tudatával. Tudtam, hogy David józanon nem veszélyes és a ma este is csak az a két üveg bor szállt a fejébe, amit megittunk. Így befektettük a vendégszobába és hagytunk egy levelet a történtekről. Már most tudom, hogy meg fogja bánni, amint elolvassa, de addig nem akarom látni. Megint majdnem minden megromlott miatta. /micsoda alliteracio gyerekek😏/ Be akartam zárkózni a szobámba, de Tom nem hagyta:

- Kérlek Maggie, van nekem is vendégszobám. Alhatsz ott, csak ne maradj itt ezzel - bökött fejével a csukott szobában alvó Davidre.

- Szerintem is sokkal jobb lenne, de ha gondolod alhatsz nálam is - kontrázott vigyorogva Ben, ám miután mindketten dühös pillantásokat vetettünk felé lehervadt a mosoly az arcáról.

- Oké Tom, de akkor összeszedek pár holmit - mondtam s egyedül hagyva a két fiút elsiettem.

- Tom -

A történtek után egy órával már nálunk is voltunk. Maggie elmondott mindent Benedictnek is, bár kevésbé aprólékosan. Barátom szemében megcsillanó dühből pedig tudtam, hogy simán bevállalna még pár monoklit, hogy megvédje őt. Csak ahogy én is.

- Szólnunk kéne a rendőrségnek - mondta Ben már sokadszorra, én pedig csak támogattam.

- Nem kell! - jelentette ki Maggie még mindig csak magyarázat nélkül. Nem értem,miért védi, ha ilyeneket tesz vele?

- Maggie, bántott. Feljelentheted és kész. Újra bezárják én pedig teszek róla, hogy ne is kerüljön többé a közeledbe - ajánlottam fel ismét sokadszorra.

- Nem kell! - igen ezt már mondtad... - Tom, csak részegen ilyen. Nem becsukni kéne, hanem orvoshoz küldeni. Majd beszélek vele holnap és...

- Hogy mivan?!?! - kérdeztük egyszerre Bennel.

- Mi az, hogy beszélsz vele holnap? Te komolyan a közelébe akarsz menni ezután? - kérdezte tőle Ben.

- Maggie, nem mehetsz a közelébe! - mondtam neki én is kicsit megemelve a hangom.

- Miért nem Tom? Ha beszélnék vele meg tudnám győzni és jobb lenne...

- Vagy csak megint teherbe esnél, sőt ha olyan mázlid van akkor megint elvetélsz! - mire kimondtam az utolsó szót rájtöttem, hogy hatalmas hibát követtem el. Maggie felállt elnézést kért és elment a vendégszobába. Ben pedig úgy nézett rám, mint ahogy Davidre korábban.

- Tom, tudod, hogy mennyire tisztellek, de ez súlyosan övön aluli volt. Most jobb ha megyek - azzal felállt az asztaltól és elment.

A vendégszoba ajtajához lépkedtem és a fülem az ajtóra tapasztottam. Sírt. Ma már sokadszor. És most először én tehetek róla.

De akkor sem hagyhatom ennyiben a dolgot! Muszáj, vigyáznom rá! Már egész egyszerűen úgy érzem kötelező. Kell nekem!
Szeretem?
Nem ez más... talán.

Halkan kopogtam párat. A sírás abbamaradt és mély csend övezte körül a szobát. Lassan kinyitottam az ajtót.