Mielőtt az erős fény teljesen elvakított egy alak tornyosult fölém.
- Mindenek atyja... Köszönöm - motyogta az alak az ég felé, majd rám nézett. Szeme kedves volt, de egyben ijesztő is. Nem tudtam eldönteni, vegyes érzéseim voltak a férfival kapcsolatban. - Minden rendben drágám?
- A fény - motyogtam, mert valahogy nem jött ki több hang a torkomon.
- Máris - szólt a férfi, majd lekapcsolta valaki a villanyt. Teljesen sötét lett, csak egy kis kocka világított kéken. Elbűvölve néztem a tárgyat, mikor a férfi ismét megszólalt: - Ő lenne a Tesseract Mags. Tudom, hogy szörnyen hirtelen ér ez most, de velem kell jönnöd Asgardba - hadarta a férfi, aki most a kocka mellé állt és jobban fel tudtam mérni. Vállig érő fekete haja kócosan keretezte karakteres arcát. Szemei zöldek voltak, szinte világítottak a sötétben. Magas volt, bár alkatra nem az a kigyúrt állat, mégis biztonságérzetet keltett bennem. Fekete, zöld és aranyszínű ruhája egy Halloween- i jelmezre emlékeztetett, amihez hozzáadott a vágás a szeme alatt. Rohadt jól néz ki... Gondoltam, mire apró mosoly keletkezett a férfi arcán. Már készültem viszonozni, mikor tört döfött belém a felismerés. Elkomorultam és az ágy túlsó végébe kúsztam, le se véve a tekintetem a férfiról. Már ő sem mosolygott, mikor óvatosan felém lépkedett kezében a Tesseracttal vagy mivel.
- Ki... Ki vagy te? - böktem ki végre a kérdést, ami egész eddig foglalkoztatott. A férfi lefagyott. - Válaszolj! Hol vagyok? Ki vagy te? Hova akarsz vinni?
Szinte záporoztak a kérdéseim, de nem kaptam választ. A férfi meredten állt velem szemben. Arcán temérdek keserűséget és fájdalmat véltem felfedezni.
- Ne-nem bízom idegenekben - mondtam és látszólag ez volt a kegyelemdöfés. A férfi szemében könnyek jelentek meg, majd hirtelen elfordította rólam a tekintetét, a háta mögül előhúzott egy tőrt és a mellkasához tette. Az égre emelte a tekintetét és valamit elmotyogott. Visszanézett rám, majd míg a kést a szívéhez emelte végig mélyen a szemembe nézett. - NE! - ordítottam rá hirtelen, a férfi kezében a tőrrel megfagyott a mozdulat közben. - Magam sem tudom miért, de úgy érzem szükségem van rád.
- Hát nem ismersz meg? - kérdezte a férfi felém lépkedve a tőrrel a kezében.
- Sa-sa-sajnálom - dadogtam.
- Könyörgöm ne félj tőlem - súgta alig egy méterről.
- Csak a tőr... - mondtam, mire a férfi egyből a szoba másik végébe hajította az említett tárgyat, ami belefúródott a falba.
- Te vagy Maggie Dazzling - szólalt meg és két keze közé fogta az arcom. Nem húzódtam el, kellemes volt. - Én... - itt megállt egy pillanatra, mintha gondolkozna. - Loki Laufeyson vagyok. És kurvára szeretlek - mondta, mire én teljesen lefagytam. Igaz lenne? Gondoltam magamban. A férfi, vagyis Loki, alig láthatóan bólintott egyet.
- Sajnálom, nem emlékszem, de úgy szeretnék emlékezni rád - mondtam miközben a szemébe néztem.
- Megoldjuk drágám - ígérte és csókot nyomott a homlokomra. - Natasha legyél szíves! - szólalt meg pár másodperc szemezés után. A villany ismét felkapcsolódott, de már nem vakított annyira mint először.
- Maggie... - hallottam meg egy női hangot a hátam mögül. - Úgy aggódtam - mondta a rövid, vörös hajú nő, majd szorosan megölelt, viszonoztam. - Loki, szerintem most hagyjuk picit pihenni.
- Én innen biztos nem megyek ki, mi van ha történik valami és nem leszek itt - állt fel Loki és vadul gesztikulálni kezdett.
- Ez Tony Stark háza, Loki.
- Igaz... - úgy látszik ennyi magyarázat elég is volt. Vajon ki lehet az a Tony Stark? - Nem lesz baj? - fordult most felém és tekintetét az enyémbe fúrta.
- Biztos, de ha mégis akkor sikítok - mosolyodtam el, mire ő keserédesen ugyan, de felnevetett.
- Ha azt szeretnéd, hogy instant szívrohamot kapjak, akkor nyugodtan sikíts - kacagott, de hangjában éreztem, hogy valójában nem viccel. - Nem leszek messze - mondta abbahagyva a nevetést és ismét kaptam egy puszit, csak most az arcomra. Még utoljára küldött felém egy mosolyt, majd Natasha kilökdöste az ajtón.
Nagy puffanással dőltem vissza a párnák közé és szinte azonnal elaludtam.
- Loki -
Kiértem a betegszobából és konkrétan összeestem. Nem sokkal később azonban karok nyúltak a hónam alá és segítettek fel.
- Loki, pihenned kell kicsit értsd meg - hallottam meg Steve hangját a jobb oldalamról.
- Igaza van a Kapitánynak - szólalt meg most balról Strange. - Na feküdj le ide!
- Stephen - szólítottam meg a barátomat. - Vigyázz rá!
Ennyi volt minden, amit mondani tudtam. Elnyomott az álom.
Maggie egy hétig volt kómában, ezalatt az idő alatt pedig nagyjából 5 órát aludtam összesen. Volt, hogy egész éjjel sikítozott és rángatózott, majd, hogy ne tegyen kárt saját magában le kellett kötnünk az ágyához. És végighallgattam. Minden egyes sikolyát. Igen, és nem ez a legszőrnyűbb, ami történt...
három nappal korábban
Már alig várom, hogy felkeljen a nap. Az éjszaka sokkal nehezebb, mind nekem, mind Maggienek, mint a nappal. Már csak 4 óra és felkel a nap. Lassan helyet váltunk Natashaval, hogy tudjak pihenni kicsit, bár nem szívesen. Megrögzötten bámulom Mags arcát. Hogy lehet ilyen szép? Lassan önkéntelenül is mosolyra húzódik a szám és... Hirtelen összerándul a teste. Megemelkedik a mellkasa, majd visszaejti az ágyra, újra meg újra. Szája egyetlen vonallá szűkül, homlokán fájdalmasan összefutnak a ráncok. Az egész testét dobálja előttem. Talpra pattanok, mire hirtelen leáll. Ennyi volt...? Gondoltam, miközben az eddig benntartott levegőt lassan kifújtam. Kitisztultak arcán a ráncok, izmai ernyedten süppedtek bele az ágyba. Visszaültem az ágya mellett lévő apró és totál kényelmetlen székre. Lépteket hallottam meg közeledni a folyosón. Natasha. Futott át a név az agyamon, majd egy pillanatra az ajtóra néztem. Mikor visszafordítottam a fejem Maggie velem egymagasan ült az ágyon és üveges tekintettel meredt az ajtóra. Egy másodperc töredéke alatt eléperdültem, mikor egy hatalmasat sikoltott. Csak üvöltött, ahogy torkán kifért és végig engem nézett. Rengeteg dolog történt hirtelen.
A léptek a folyosón felgyorsultak, miközben én visszanyomtam Maggiet az ágyba. Alig fél másodperc múlva arcán előtörtek a számomra jól ismert domborulatok és teste ismét kék lett. Jobb kezével az arcomhoz kapott és mély vágást ejtett a szemem alatt. Felszisszentem és hátráltam, Maggie szinte varázsütésre elhallgatott. Mire Natasha és Steve betört a helyiségbe én a falnak dőlve hintáztam térdemen egyenletesen előre, majd hátra a szétszórt orvosi eszközök közt.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
