Csoda

Mocsadék?!

- Loki -

Heimdallként könnyű szerrel jutottam el a fegyverteremig. Ott is volt az egyik emelvényen a keresett tárgy. A Tesseract! El kell jutnom Maggiehez, de előbb lenne még valami. A kis kocka segítségével megnyitottam az átjárót és már el is tűntem Asgardból.

London. Szeretem ezt a várost. Valahogy mindig magával ragadott, ám most dolgom van. Haimdal helyett Tom alakját öltöttem magamra és elindultam egy ismerős utcában egy ismerős házhoz.

Lassan bekopogtam az ajtón, ami pár másodperccel ezután kinyílt.

- Loki az isten szerelmére!

- Én is örülök neked Strange! - mondtam gúnyolódva, mire ő beljebb invitált.

- Neked nem egy asgardi cellában kéne lenned? Nem mintha szeretném, csak érdekel - tette hozzá védekezve.

- Megszöktem - mondtam, mire megforgatta a szemét. - Maggie bajban van - fejeztem be a mondatot. Stephen hátán egyből megjelent a köpenye, majd csak ennyit kérdezett:

- Mikor indulunk?

- Maggie -

Egy nagy fehér ágyban ébredtem. Kinéztem egy hatalmas ablakon és akkor esett le, hogy nem vagyok otthon. Gyorsan felkeltem, lassan pedig konstantáltam, hogy ez New York. Én pedig épp a STARK toronyban vagyok.

- Jó reggelt hölgyem! - hallottam hirtelen egy hangot, de nem láttam senkit.

- Ki maga? - kérdeztem reszketeg hangon.

- Jarvis vagyok, de kérem tegeződjünk! - mondta a gép és minden világos lett.

- Hol van Steve? Steve Rogers.

- Ő csakúgy mint mindenki a nappaliban van. Várják, hogy felébredj.

- Jarvis - kezdtem és szörnyen furcsa volt így beszélgetni. - Tudnál szólni neki?

- Persze - mondta a gép és néma csend állt be.

Alig telt el két-három perc mikor halk kopogást hallottam meg az ajtómon. Lassan odalépkedtem és félénken kikukucskáltam.

- Jó reggelt álomszuszék! - mosolygott rám kedvesen Steve. Valahogy olyan nyugalmat árasztott, mintha egy folyó partján feküdnék a fűben, a madarak és fák közt. Mikor To...Loki bemutatott neki a premieren nem hagyta, hogy sokat beszéljek vele. Azt mondta róla, túl csicsás és túl jó. De lehet valaki túl jó? - Hahó, kedvesem hallasz engem? - legyezett a szemem előtt. - Minden rendben?

- Igen, köszönöm, hogy jöttél - eszméltem fel kiszakadva gondolataimból, majd viszonoztam mosolyát és betereltem a szobába. - Mond Steve, mi történt? - kérdeztem és egymással szembe telepedtünk le az ágyra.

- Miután Loki visszament Asgardba összehívtuk a csapatot egy megbeszélésre, ahol Thor is résztvett - kezdte. - Direkt vagy véletlenül elmondta, hogy Loki beszámolt neked a világunkról. A S.H.I.E.L.D pedig kiadta néhányunknak a feladatot, hogy keressünk meg. Már pár hónapja figyeltelek a lakásodon ezt pedig röstellem, de csak vészhelyzet esetén léphettem kontaktba veled. Mint, ami tegnapelőtt történt. Elhoztunk ide, mert ez a legbiztonságosabb hely, még ha ronda is... Vigyázunk rád Maggie! - fejezte be Steve én pedig hirtelen ötlettől vezérelve a nyakába borultam.

- Köszönöm kapitány! - mondtam miután elengedtem. - Lenne pár kérdésem...

- Hallgatlak - hajolt közelebb mosolyogva.

- Két napja alszok? - kérdeztem nagyranyílt szemekkel, mire ő hangosan felkacagott.

- Igen, úgy van.

- Második kérdés: Mi történt aznap este? Hogy kerültem ide?

- Nem egyedül voltam aznap. Bruce Banner velem volt, épp nem Hulk alakban - tette hozzá nevetve. - Kiabáltál és a törött üvegszilánkokat szorítottad szinte görcsösen - mondta én pedig lenéztem a kezemre, és feltűnt, hogy be van kötözve. - Szörnyű látvány volt, nekem elhiheted. Bruce végig mögötted állt egy altató inekcióval a kezében. Nem tudom, mire várt, de végül, mikor az arcodhoz nyomtad a szilánkokat odalépett és belédszúrta az altatót. Te pedig alig fél perc után kidőltél. Egyből idehoztunk, ahol el tudtak rendesen látni. A csodaszerektől most már alig látszanak a vágások az arcodon - mondta és ujjával végigsimított a szemem alatt, majd az állam alá nyúlt és felemelte fejem. - A repülőben idefele nagyon sokat beszéltél... a múltadról, én pedig ott megígértem, hogy vigyázni fogok rád, történjen bármi - mondta, majd, hogy nyomatékosítsa szavait homlokon csókolt.

- Nem tudom, hogyan háláljam meg...

- Elég, ha mosolyogsz - mondta Steve és felhúzott az ágyról. - A szekrényben vannak ruhák a méretedben, az az ajtó pedig a fürdőbe nyílik. Szedd össze magad, aztán, ha gondolod gyere le hozzánk. Mindenki aggódik.

- Rendben - mondtam, Steve pedig a kijàrat felé vette az irányt. Már majdnem eltűnt, mikor utánaszóltam. - Steve!

- Igen? - fordult vissza mosolyogva.

- Mégegyszer köszönöm.

- Semmiség - mondta, majd még egy mosolyt dobva felém eltűnt a szemem elől.

- Loki -

- Kész vagy? - néztem Strangere. David ajtaja előtt álltunk.

- Persze!

Háromig számoltunk, majd varázslattal kinyitottam az ajtót. Lassan beléptünk, az a mocsok pedig a kanapén aludt. Biztos elfáradt a tegnap esti futkározásban. Szegényke...Hogy rohadjon meg! Három másodperc múlva már a földön hempergett. Igen, lelöktük, de nem esett olyan nagyot.

- Szép jó reggelt, te mocsadék! - köszöntem rá "kedvesen". - Van ilyen szó egyáltalán? Mocsadék.. hmm

- Szerintem ráillik - szállt be a beszélgetésbe Steven.

- Mit akartok tőlem? - kérdezte David bugyután. Körülnéztem a kis helyiségben. Mindenhol zacskók tele porokkal, inekcióstűk és egy kis fű.

- Látom már nem csak az alkoholt űzöd - néztem rá közönnyel. - Mégis mi a faszt gondoltál te nyomorék, mikor a nevemben kerested fel Maggiet? Nem menne vissza hozzád. Soha! - kiáltottam rá.

- Nyugodj meg barátom. Annyi ideig nem szenvedhet, mint Maggie, de intenzívebben igen.

- Oh igen, eheheheh - nevettem fel és Davidre kacsintottam. - Na gyere te kis féreg! - fogtam meg gyenge testét és Stephen elé állítottam. Ő pedig megidézett egy kaput. Az Everestre.

- BOSZORKÁNYSÁG! - ordított fel David.

- Ugyan kérlek, ez olyan rosszul hangzik - gúnyolódott rajta Stephen.

- Öltözz fel melegen! - búcsúztam el tőle és átlöktem a kapun. Még mindketten integettünk neki aztán bezárult. Utolsó sikolyait a szél fújta messzire.

- Nagyjából tíz perce van igaz?

- Aham nagyjából - saccolta be Strange, majd nevetve távozunk a helyszínről.