Good Decision. (Jó Döntés.)[Cameron Dallas] BEFEJEZETT

19.Régi barát a fájdalmas múltból

–Sziasztok! –köszöntek a többieknek, ahogy leértünk az ebédlőbe.
–Na mizu gerle pár? –kérdezte Cate.
–Unalom.–válasszólta Nash. Mivel egy asztalhoz fértek 9en Amie, Girerék, Tori, Jacob, Rowlandék, Matt, én, és még ide húzott egy széket Aaron, így ültünk az egyik asztalnál. A többiek meg amúgy szinte mellettünk ültek.

–Ti mit esztek? –kérdeztem meg, ahogy leültem Nash, és Amie mellé.
–Hát.. Valami hús félét.. –nézegette a kajáját Matt.
–Az király.. És én, mit egyek? –néztem körül, hogy milyen kaják is vannak.
–Nem tudom.. Még én se döntöttem el. –mondta Amie. –De szerintem nem is eszek. –rántott válat.
–Miért? –kérdezte Tori.
–Nem vagyok éhes. –grimaszolt.
–Akkor nézek valamit magamnak. –álltam fel, de akkor Nash megfogta a kezem.
–Haj.. Nyugi nem visz el senki, nem állok szóba idegenekkel, és nem nézek rá, egy fiúra sem. –válasszóltam unottan a pasimak.
–Oké, akkor minden jó. –bólintott, hatalmas mosollyal az arcán. Ezután odamentem a kajákhoz, megfogtam egy tányért, és úgy nézegettem a sorokat, hogy mit is egyek. A nagy bambulásom közepette, egy izmos mellkasba ütköztem. A lögettöl, kicsit megdöltem, de aztán valaki megfogta a derekam, így megtartva attól, hogy közelebbről is megnézzem a földet.
–Bocsi.–emeltem fel a fejem.
–Már megint nekem estél!–mosolygot egy fülig érő mosollyal Cameron.
–Nagyon vicces.. De most már elengethetsz. –döltem előrébb, hogy most már rendesen megtudjak állni.
–Hogy-hogy nem eszel? –húzott, a derekamnál fogva.
–Hogy ha nem látnàd, épp azt keresem. –lengettem elötte a tányérom. –És.. Mikor akarod levenni a kezed? –néztem le, a még mindig derekamat tartó izmos kézre.
–Nem tudom. Amikor majd vissza érünk. –rántott válat, kisfiús arcával.
–Vagy inkább most. –probáltam levenni a kezét.
–Neem...! –húzott közelebb magához.
–Camerooon...! –nyavajogtam.
–Sophieee..! –utánzott.
–Az még mindig a.–vágtam közbe.
–B! –folytatta.
–Ez nem A-B-C. –nevettem el magam.

Aztán miközben még nézelőttem, és nem találtam semmit, inkább lergtam a tanyáromat, ahol meg láttam egy olyan személyt, amitől a vér is megfagyott az ereimben. Szerintem ezt a mellettem lévő fiú is megéreztem, mert olyan hirtelen, és olyan aggódásal nézett le rám, hogy ezt még, az édes házas párok is megírigyelték volna.

–Baj van. –hajolt előre, így elérve az, hogy minden figyelmemet rá szenteljem.
–... N.. Nem nincs. –húztam fel, egy eröltetett mosolyt.
–Biztos? –ráncolta a szemöldögét. A szívem a nyakamba dobogott, a pillangók, meg verdesték a hasam. De miért? Nem is értem, hogy mi van?
A fiú összeszorította a száját, és láttam rajta, hogy mindjárt elröhögi magát.
–Mi van? –fordítottam el a fejem, és karba tettem a kezem.
–Megint zavarba hoztalak. Ez volt a 7. Már csak 3 kell, és meg van a 10.–nevette el magát.
–Nem is hoztál zavarba. –húztam össze a szemöldököm.

–Sophia? –hallottam meg, egy nagyon ismerős férfi hangot, amitől kirázott a hideg, és még a vér is újra megfagyott bennem. A fiúval egyszerre fodultunk a hang felé.
–De rég láttalak. Még mindig a nem szereted a színes cuccokat? –mért végig. De hiába, mert nem tudott a ruha miatt rendesen megnézni. Ezt neked!😝😤

–Mit szeretnél? –tértem a lényegre.
–Még, mindig haragszol? –nyúlt a tarkójához.
–Mit gondolsz?–tettem keresztbe a karom. Láttam, hogy a mellettem álló fiú hol rám, hol pedig az előttem állóra fiúra néz.
–Ő, csak nem a híres Dallas? –biccenett Cameron felé. –James Tear. –nyújtotta Cameron felé a kezét.
–Cameron Dallas. –fogadta volna el, de akkor én vissza toltam a kezét. Mind a ketten furán néztek rám, de láttam, hogy az előttem állo fiú, kicsit kellemetlenül érzi magát. Meg is érdemled!!
–Van.. Barátod? –néz rám.
–Igen, van.. De nem ő. Vagy te azt képzelted, hogy mindig utánad fogok koslatni? Hát akkor sajnálom, de ez nem így van. Attól függetlenül, hogy a pasim, vagy mim voltál, nem fogok egész életemben ezen lenni. –már majdnem ordítottam, de még tudtam modorálni magam. Már amúgy is ebben a zajos ebédlőben, pár szempár minket nézett. –Vagy arra gondoltál, hogy megfogok bocsájtani neked azokon után, amit velem tettél? –húztam össze a szeme.
Láttam, hogy már nyitotta volna a száját, de én akkor megfogtam Cameron kezét és elmentem, közben meg neki mentem a válának.
–Sophie.. Én nagyon sajnálom ami akkor történt, nem akartam. –szólt utánam. Csak a szememet forgattam, bár tudtam, hogy ő ezt nem látta. Megmondtam, hogy nem hívj így!

–Volt pasid, vagy mid? –szólitott meg a fiú, lemásolva a mondatom, és én észbe kapva elengedtem már a tenyerét.
–És ha igen? –néztem rá csúnyán.
–Várjunk.. Nem ő róla beszéltél a suliba? Megalázott, meg megszégyenítet? –állt élém, és dühösen kezdte el nézni a fiút mögöttem.
–Maradj már Cameron! –néztem fel rá. –Az már rég volt. Csak azt nem értem, hogy, hogy volt pofája elém állni. –már a síró görcs kerülgetett, de a köny nem jött a szemébe. A fiú egy hirtelen mozdulattal fogva átölelt.
–Mit csinálsz? –suttogtam a mellkasába. A fejem mégjobban megfogta, a melkasába tolta.
–Sa–mondta volna, de akkor meghallottunk egy fiú hangját.
–Ti mit csináltok? –jött oda Nash. Én nem szólaltam meg, csak odamentem és  szorosan átöleltem.
–Valami baj van? –tolt el egy kicsit, és a két kezébe zárta az arcom.
–Semmi.. Csak egy kicsit szarul érzem magam. –fogtam meg a bal kezét, ami az arcomat fogta. 
–Szeretlek.–nézett a szemembe.
–Én is. –súgtam neki. Ezután egy puszit lehelt a számra, és rám mosolygott.
–Ti jöttök? –jött oda Lara, és Amie. 
–Hova? –kérdeztük egyszerre.
–Körbe nézünk. –mondta a szemüveges lány.
–Megyünk! –kulcsolta össze a kezünket a kék szemű fiú, és maga után kezdett húzni.

XXX

–Ez olyan szép! –mutattam a szökökútra. Amúgy vagy már 2órája ítt vagyunk így kb már este 10 van.
–Olyan mint te! –puszilta meg az arcom a barátom.
–Ott van egy foci bája! –ordított fel Blake.
–Mennyünk! –mondta Jacob.
–Jó, mi is mennyünk. –indult el Lara, a pálya felé a fiúkkal. Már mindenki elindult, amikor megláttam egy fagyizót.
–Mennyünk fagyizni. –mutattam a cukrászda felé.
–Nagyon akarsz? –nézett rám Nash.
–Talán baj? –néztem rá félve.
–Nem, de hogy mennyünk. Majd máskor focizok. –legyintett.
–Nem kell, ha nagyon akarsz menni. –álítottam meg.
–De.. De.. –mosolygott.
–Tudom, hogy nem akarsz. –húztam össze a szemeimet.
–Majd én maradok veled. Amúgy se akartam focizni. –jött oda Cameron.
–Nem kell.. –mondtuk egyszerre a pasimmal, amin fel is nevettünk.
–De, én is akarok enni. –mosolygott.
–Biztos? –kérdezte Nash.
–Biztos.–kacsintott.
–Hajj.. Akkor köszi. És neked bocsi. –nagy nehezen rávette magát, és egy puszit után el is ment.
–Milyet akarsz enni? –kérdezte, ahogy a pult elé értünk.
–Én szerintem tekercseset.–mutattam a gépre.
–És abból milyet? –kérdezte újra.
–Csokisat.–vágtam rá. –Te? mosolyogtam.
–Vaníliást.–mondta. Aztán kikértük a fagyinkat, és még cukrot, és öntetett is kértünk rá. Én epreset, még a fiú caramellásat.
–Ez nagyon finom. –mondta a fiú, ahogy bele nyalt. –A tiéd milyen. –bicentett felém. Aztán én is belenyaltam.
–Isteni. Kérsz? –nyujtottam felé. Nem is tudom, hogy mi ütött belém, csak egyszerűen élveztem a helyzetet. A fiú egy aprót bolintott, aztán belenyalt. Ő is felajánlotta, és csak egy hatalnas mosollyal kóstoltam meg az ő fagyiját.
–Olyan lettél. –nevetett fel.
–Hol? –kérdeztem, és közben probáltam letörölni.
–Itt! –nyúlt bele a fagyijába, és azt az orromra kente.
–Héj!! –szóltam rá, aztán felé bilentettem a kezét, és az arcába ért a fagyija. Egyfolytában csak nevettünk még...

Sziasztok!
Ezt részt másogyára írom meg, mert valamiért a Wattpad kitörölte. Nagyon ideges voltam, és olyan agy f@szt kaptam hogy az kész volt, de mindegy. Az a lényeg, hogy ez most itt van. Bocsi a helyesírási hibákért, mert lehet, hogy most egy apróval több volt benne.
Puszii 💋