💔32.Fáj🆚szív💜

1.2K 53 11
                                    

–Uu.. Anyám írt, hogy haza kell mennem mert nincs ki vigyázzon a húgomra.. –indultak meg háttal az ajtó felé. –Majd még találkozunk.. –kaptam fel a lehető leggyorsabban a cipőmet. –.. Sziasztok! –nyitottam ki az ajtót. Hallottam ahogy még valaki utánam szól, de én meg se várva a mondtatát becsugtam az ajtót.

S̮o̮p̮ḫi̮a̮ s̮z̮e̮m̮s̮z̮ög̮éb̮ől̮

Sietve rohantam fel a szobámba mielőtt valaki észre vette volna a könnyeimet. Igazából most azt kívánom, hogy bárcsak eltünnék a föld színéről. Nem értettem. Mindig megbántott, mindig hülyeséget beszélt. És én, még mindig szeretem. Lehet, hogy más már rég megmondta volna neki, hogy itt mi a szitu, és ott hagyja őt a szarba. De én... Még erre se vagyok képes. Sokan szokták azt mondani, hogy milyen erős érzelmeim is vannak. De ez nem így van. Én nem vagyok olyan erős, mint ahogy azt mások mondják. Nem tudtam megtenni azt, amit már mások megcsináltak volna. Gyenge vagyok vele szembe. Előtte nem tudok olly annyira ellenkezni. A szerelem nehéz. És ezt már elég sokan mondták nekem. De.. Egyszerűen én gyenge vagyok. De ez mostantól nem így lesz. A sarkamra állok, és ott hagyom őt a francba. Eleget játszott már velem, most én játszok vele. Megmutatom neki, hogy milyen érzés is ez. Nem érdekelnek már a semmit mondó szavai. Csak, hogy.... Ez kibaszottul fáj. És fájni is fog. Az ágyamon ülök, és az arcomról lefolyó sós könnyeket törölgetem, miközben ezen elmélkedek. Minden gondolatom megszakad akkor, amikor az ajtón kopogtatni kezdenek. Én sietve törlöm le a tenyereimmel a könnyeket, majd egy „gyere”-vel beinvitálom az illetőt. A batyám sajnálkozó szemekkel jön be a szobámba, aztán az ajtót becsukva ült le elém.

Sophi.. –szólal meg halkan. Ebben a röpke kis pillanatban sokat gondolkodtam azon, hogy el-e mondja neki, vagy, hogy, hogy mondja el neki. De szerencsére düllőre jutottam, és vonakodóan bele is kezdtem.
–Amikor Californiában voltunk... Én csókolóztam Cameronnal.. –bögtem ki a szavakat. A férfi a szemöldökét húzgálta, és már szólásra is nyitotta a száját de én újra bele vágtam.
–Összevesztem Nashhal, és nem beszéltem vele egy ideig. De aztán megbocsátott, és akkor már egyszerű barátok lettünk. –folytak ki újra könnyek a szememből.
–Hát akkor mi itt a próbléma? –kezdett el mosolyogni.
–Az utolsó nap ittunk, és én részeg lettem. És ez idő alatt hülyeséget követtem el. –törölgettem le a könnyeimet.
–Biztos, hogy nem voltak olyan nagy hülyesékeg. –próbált felvidítani Jacob.
–De.. Azok voltak. –ingattam a fejem rosszalóan. Jacob elkezdett magyarázkodni, hogy biztos semmi olyan nagy dolog, de akkor én már közbe szóltam.
–Le akartam feküdni vele... Jacob, ha Camaron nem állít le, akkor lefeküdtem volna vele. –keltem ki magamból egy kicsit. A bátyám nagy szemekkel nézett engem. Rossz volt látni azokat a szemeket. Azokat a féltő szemeket.
–Még nincs vége igaz? –kérdezte. A hangja nagyon rideg volt, és olyan bántó. Éreztem, hogy most ő meg van rám sértődve. Csalódott. Elárult. Most ezt érzi ő. A fájdalmat, úgy, ahogy én is.
–Lehet, hogy Cameronnal egy kicsit jobban jóban lettem a kelleténél. –magyarázkodtam neki. Láttam ahogy az izmai megfeszülnek, és ahogy a kezét ökölbe szorítja. –Aztán amikor ketten voltunk azt mondta, hogy nehéz választania. Én meg erre azt válasszóltam, hogy pedig muszáj lesz. Ő meg erre azt mondta, hogy ezért nem csókolhat meg. –fejtettem ki neki a szavakat bővebben. Féltem a bátyám válaszától. Féltem az érzeseitől, amik most benne lakoznak.
–Nem tudom, hogy mindenki miért van oda ennyire ezért a gyerekért. –pattant fel. –Pedig ott van még annyi fiú. Akkor mond meg nekem, hogy miért pont Cameron. –nézrám.
–Mert szeretem. –fogtam meg a kezét. –De most már, nem fogom hagyni magam. És nem fogom többé szeretni.–öleltem meg. A férfi habozás nélkül vissza ölelet, majd a hajamba puszit. Mi ott álllunk, és én Jacob pólóját itattam. Jó érzés volt, hogy most ilyen közel lehettem a bátyámhoz. Olyan rég volt már, hogy így ölelkeztünk. Amióta ő elköltözött, a mi kapcsolatunk rohamosan meggyengült. Nem azt mondom, hogy nem szeretem Anat. Csak, hogy már nem csak én vagyok a bátyám életében. Hiányzik az a bátyám, aki mindig velem törödött. Egyszerűen hiányzik az ölelése. A sok együtt töltött idő. Több időt szeretnék a bátyámmal tölteni. Csak az a baj, hogy ez már nem lehet. Neki felesége van, és az is lehet, hogy már lassan gyereke. De olyan jó most is őt ölelni. Amikor mindig kicsesztünk egymással. Veszekedtünk. Minden olly annyira hiányzik. Egyfolytában ezen járt az eszem, míg egyszer csak el nem álmosodtam. Végén már arra lettem figyelmes, hogy a bátyám az ágybarak, aztán egy puszit nyom a fejemre. Ez volt a mai napom utolsó emléke.

Jacob szemszögéből

Miután a húgomat az ágyba ragtam és fejen pusziltam, még leültem az ágyra és néztem őt. Tudom jól, hogy mit érez, ezért akarok most minél jobban a hasznára lenni. Nagyon szeretem őt, és sosem szerettem őt sírni látni, és ez a mai napig így van. Miközben ő aludt, én egyszer-kétszer a fejét simogattam. Jó volt, hogy ilyen "nyugodtan" láttam a mai naphoz képest. Bírom Cameront, de nem szeretem amikor a húgom miatta sír. Nem bírom elviselni, amikor szomorú. Pedig Cameron megígérte nekem, hogy többé nem fog miatta sírni Sophi. De ő, ezt nem tartotta be. Lassan felálltam az ágyról, és a villanyt lekapcsolva léptem ki a szürkés szobából. A saját szobámba vettem az irányt, hogy meg nézzem, hogy ott e vannak már. Mind a ketten ott voltak, és ahogy engem észre vettek aggódva néztek rám.
–Na mi történt? –ugrottak fel, és felém jöttek.
–Az most mindegy. Jane, szerintem holnap Sophi nem megy suliba, így majd velem eljösz jó? –kérdeztem meg a lányt, aki csak egy aprót bólintott. Ana kicsit furán nézett rám, de az hamar el is illant amikor felvettem vele a szemkontaktus. A feleségemmel már többször is beszéltünk Sophi, és Cameron kapcsolatáról. Én csak elő kaptam a telefonom, és a névjegyzékben Cameron nevét kezdtem el keresni. Azt gyorsan megtalálva, kezdtem el tárcsázni a fiút. Jane és Ana kimentek a szobából, azt mondván, hogy nekik a konyhában dolguk van. Igazából nem értettem a két lány furcsa reakcióját, de ebben a pillanatban nem is nagyon érdekelt. A fiú hamar felvette a kagylót, amibe rögtön bele is szólt.
–Halo, Jacob? Mi a baj, történt valami? –kérdezte félő hangon, ami miatt kicsit feszült is lettem. De vagy a bajom. Feszengtem magamban. De nagy nehezen sikerült is bele szólalnom a telefonomba...

Sziasztok!
Bocsi azt a fél óra késést, csak az a baj, hogy nehéz tortát sütni.
Nagyon bocsi a helyesírási hibákért, de remélem, hogy így is tetszett!
Addigra is jó éjt..
Puszii 💋

Good Decision. (Jó Döntés.)[Cameron Dallas] BEFEJEZETTDonde viven las historias. Descúbrelo ahora