Good Decision. (Jó Döntés.)[Cameron Dallas] BEFEJEZETT

🌫23.Minden, ami az utolsó 💫

Gyengének éreztem magam hisz a mai nap annyi minden történt, és olyan sokat sírtam, hogy még a közepette is aludtam el.

Kereken 4 nap telt el azóta, hogy összevesztem Nashhal, és Cameronnal csókolóztam. Azóta nagyon nem is beszéltünk, de a kék szemű fiú nem mondta el senkinek, és még Dotti se tud róla. Azóta rá is döbbent, hogy egy hatalmas hibát vétettem. Megcsaltam a barátom, és elárultam a barátnőm. Óriási hülyeséget követtem el, és Cameronnal is romlott a kapcsolatom. És ez mind, az én hibámból miatt. Tönkretettem három embert azzal, hogy megcsókoltam egy fiút. Vicces mi? Mert kigondolta volna, hogy egy csók mennyi mindent tud tönkre tenni. És bármennyire is megbántam, már nem tehetek ellene semmit. És egy hülye bocsánat kéréssel is, mire megyek. Amúgy, hogy most pontosítsunk. Nash most Jacobbal van egy szobába, én meg egyedül. De ez jobb is így, mert sokat kell gondolkoznom a híbáim miatt. Holnap van az útolsó nap itt, és azóta már volt az "iskolai" fellépés szerűség, pontosan tegnap előtt történt. Most épp itt vagyunk az ebédlőbe, és egy hatalmas kínos csend vesz minket körül. Összesen rajtunk hárman kívül, még kettő ember tudja, hogy mitörtént. Az a két barátnőm Amie, és Tori. De ezt a kínos csendett egy fiú törte meg, ahogy épp a száját nyitotta ki.
–Na és, mizu? –mosolygott kínosan Brandon.
–De most komolyan, min vesztetek össze? Ez már így megy vagy már három napja. –szólt közbe Aaron.
–4.–helyesbítette Gillinsky.
–Sophi, Nash? –nézett ránk Taylor. Az én torkomból egy hang se jött ki, így inkább a tányéron lévő kajával szemesztem, amiből még egy falatot sem ettem csak a vilávall játszotam a tányéron maradt étellel.
–Semmi. Nem a ti dolgotok! –állt fel Nash az asztaltól.
–Mi az, hogy nem a mi dolgunk? Nem a barátaid vagyunk? –csattant fel Blake.
–Akkor tisztázuk. Ha az igazi barátaim vagytok, akkor meg kell, hogy értsétek miért nem akarok erről beszélni. És az a valaki, teljesen hátba döfött. És én még mindig ott állok a háta mögött, és tartom a szám. –nézett ránk a fiú. De ebből elegem lett.
–Nem én kértem, hogy kussolj be! –csattantam fel a széktől.
–Miért, neked jobb lenne ha most elmondanám mindenkinek, hogy mit csinált a kis 15éves Sophika, aki nem tud megmaradni egy pasi mellett. –sziszegte nekem. –Én azt hittem, hogy szeretsz. De ez csak egy leány álom volt. –suttogta oda nekem, hogy csak én haljam.
–Én... Fölösleges magyarázkodnom. Én hibám minden, hülyeséget csináltam, átvertem két embert, vagy talán háromat is. És nem kérem, hogy megbocsájtsz nekem. De csak tudd meg, hogy őszintén sajnálom még akkor is, ha te soha többé nem állsz velem szóba. –gyültek könnyek a szemembe, amik utat is törtek maguknak. Láttam, hogy az előttem álló fiú is a könnyeivel küszködik. Nem szólt semmit, csak a tekintetét össze-vissza vezette. Mindenki figyelmesen nézett minket mint ha mi adnák a moziműsort, de akkor ez egy katasztrófális film lehet. És nem hazudtam, tényleg nagyon megbántam azt amit tettem. A kék szemű karon ragadott és kifelé a nagy előtérbe kezdett húzni. Amikor már úgy érezte, hogy elég messze vagyunk tőlük ő megállt, és mélyen a szemembe nézett. Nehezen, és hezitátálva, de szóra nyitotta a száját.
–Ami történt azt már nem tudjuk megváltoztatni. De nem szeretnék veled rosszban lenni, mert lehet, hogy te nem érzel írántam úgy, de én akkor is szeretni foglak. –folytak le az arcáról a könnycseppek. Elmosolyodtam, és lábujj hegyre álva, szorosan átöleletem. A fiú megfogta a derekam, és úgy ölelt magához.
–Köszönöm... –suttogtam a válába. Ezután elengedett, aztán már enyhén mosolyogva nézett rám.
–Akkor vége? –mondtam ki nagy nehezen.
–Vége.–bólintott a fiú. Lassan mentünk vissza a többiekhez, és akkor már minden féléről beszélgettünk. A többiek kérdőn, de örülve fogattak minket. Kérdezkedték, hogy most ki e békültünk. A válasszunk egyértelmű volt, így lazán mondtuk ki, hogy igen. Még azt is kérdezgették, hogy min vesztünk össze, amire ezt válasszóltuk.
–Elmúlt a szerelmünk. –mondtam ki. Furán néztek ránk, de szerencsére ezt a témát hamar ejtettük. De akkor is rosszul éreztem magam a szőke hajú lány miatt. Nem tudom, hogy Cameron most, hogy érzi magát, de furán viselkedett. De szerintem ez egyértelmű. És.. Még mindig úgy viselkednek Dottival, mintha mi sem történt volna. Nem hiszem, hogy elmondta neki, de most nem akarom megzavarni az üdül, és nyálas pillanatokat. Őket néztem talán egy kicsit feltünően is, mert a fiú rám nézett, és a barátnőm meg meglökött a könyökével. Elbambúlva néztem rá kérdőn, aki hülye fejlett vágott.
–Majd elmondom. –mondtam ki azt a mondatot, amire a szeműveges lány várt. Mosolyra húzta a szája sarkait, aztán hirtelen nézett Cam felé, aki hirtelen is állt fel.
–Most hova mész? –kérdezi a barátnője. A fiú nem szólalt meg csak ránézett, aztán tovább állt. Elgondolkoztam, hogy most lenne a jó pillanat megbeszélnünk azt ami történt, így én is felálltam az hazudva, hogy mosdóba kell mennem. A fiú után mentem, és eszeveszetten néztem körbe, hogy hol is lehet. Már indultam volna a liftbe, amikor meg láttam azontúl. Háttal volt a falnak, így ő nem látott engem. Lassan mentem oda hozzá, és álltam elé. Ő is lassan kezdett el rám nézni, mert eddig a padlót méregette. Már nyitottam a számat, és már csak a hangnak kellet volna belőle kijönnie, de azt bezártam. Nem tudtam, hogy most mit mondjak neki pontosan. Hol is kéne kezdenem. Így inkább csak egymással szemesztünk addig amíg ő meg nem szólalt, közben meg lecsugta a szemeit.
–Tudom, hogy mit akarsz mondani. –sóhajtott csukott szemmel. Én nem csináltam semmit, és az arcomról se lehetett levenni semmit. Csak vártam, vártam, hogy folytassa a mondókáját. Aztán lassan kinyitotta a barna íriszeit, és az enyémbe nézett. –Hiba volt. Most ezt akarod mondani igaz? –húzott egy kényes mosolyt. –De én, nem bántam meg. Igaz, most egy hatalmas nagy paraszt vagyok, hisz nekem barátnőm van akit szeretek. De mégsem tudom magam rosszul érezni emiatt. Mégis örültem, hogy józanol csókolhattalak meg. Most  rohadék vagyok? Hát igen az vagyok nem tagadom. De, a választás nehéz. –lökte el magát a faltól. Nagy és figyelmes pupillákkal hallgattam a szavait. Csak azt nem értettem, hogy ki között kéne választania. Mert, hogy az olyan nagy hülyeség lenne, hogy köztem és Dotti közt kéne választania. Mert ez így, egyértelmű döntés.
–Nem mondhatod ezt. –csúszott ki a számon. És Cam meg furán nézett rám. –Van egy csodálatos barátnőd, aki szeret téged. Ráadásul okos, csínosz, vicces, kedves lány. Valakinek álmában sem lehet olyan barátnője mint neked. Akkor mi az, hogy nehéz a választás. Ki között kéne választanod Cameron? Hisz én a nyomába sem jöhetek. –mondtam a magamét, és közben álmodoztam. A fiú meghökkenve nézett engem, aztán a jobb kezét az arcom bal oldalára tette.
–Hülyeséget beszélsz. –mosolygott, amit én águs szemekkel néztem.
–Te meg miről beszélsz? –vágtam egy fura arcot. Ő kifújta a bent tartott levegőt, aztán felém közeledett. Már amikor az orrunk is összeért, ő megállt. Éreztem a pillangókat, a vörös arcomat ami már szinte égetett, a kellemes bizseregést ahol hozzám ért. A fiú egy hatalmas mosolyt vett fel az arcára, ahogy az én vörös képemet nézte.
–Mi-Min mosolyogsz. –húzódtam el tőle, és ráncoltam a szemödököm.
–Bírom amikor zavarba vagy. Úgy nagyon aranyos vagy. –nevetett fel. Én úgy puffogtam magamban, és dúrcizni kezdtem karba tett kézzel.
–Most megharagudtál? Nem már, pedig ez volt a kilencedik. Már csak egy kell. –néz rám könyörögve.
–Álmaidban! –fordítok hátat neki.
–De ne már.. –jajgatott. De akkor megfogott, és a nyakamnál fogva hátulról átkarolt. Nem modnom, hogy megint nem estem be a zavarodotság világába, mert írtóan égett az arcom.
–10! –fordított meg. Basszus! –Én mondtam! –húzta ki magát diadalmasan.
–Inkább törödj a barátnőddel, mint velem. –csaptam mellkason, és ő újra megfogta a kezemet.
–Ahogy kívánod, hercegnőm. –kacsintva meghajolt, és egy puszit nyomott a kéz fejemre

Pusszancska drágáim!
Most több rész kitudok rakni, mert eléggé beteg vagyok. De itt van a részecske, és már készül a másik is. Remélem tetszett.

Puszii 💋