Good Decision. (Jó Döntés.)[Cameron Dallas] BEFEJEZETT

❌ 30. Nem értelek 🎯

-Téges sose használnálak játékként. - mondta halál komolyan, miközbem végig a szemembe nézett.
-Akkor még mi van? Mert már teljesen nem értelek. -ingattam a fejemet. Akkor a fiú megfogott, és a behúzott a szertárba.

A sötét szűkös helyen voltunk, ahol egymást néztünk. Iritált, nagyon iritált, hogy játszik velem. Mindig össze-vissza beszél, és sosem add konkrét válaszokat. A táskánk lassan lecsúszott a válunkról, majd azok egy koppanással a földön végezték. Csak ott álltunk, amíg közeledni nem kezdett. Én természetes vele egyszerre lépkettem hátra.
-Én próbáltam, de nem ment. -láttam ahogy a kezeivel hadonászik, és a sötét ellenére még így is megcsillantak azok a rakoncátlan könnycseppek. -De nem is tudom elmondani neked azt, amit olly annyira elakarok. -jött még közelebb. Ahogy hátráltam éreztem, hogy már kezdek rálépni azokra a takarító szerekre. A fiú csak monda az egyre érzelgősebb dolgotak, ami miatt újra a sírás jött rám. -Csak, hogy itt az a baj, hogy nem te vagy az egyetlen. -lépett még egy nagyobb lépést. Ahogy hátra léptem megálapodtam, hogy a fal nem enged tovább menni. Minél jobban simúltam neki a szilárd és hideg anyagnak, a fiú annál közelebb jött.
-Mert nem tudok választani...-és akkor már olyan közel volt hozzám, hogy szinte már a testünk egymásnak préselődött. Az egyik kezét a fal és a derekam közé csúsztatta, így átkarolta a derekam. A hátamnak a fal még mindig neki volt simúlva. Aztán a fiú a másik kezét az arcomra tette, és azt enyhén círogatni kezdte azt a hüvelykujjával.
-Pedig muszály lesz. -ejtettem ki én, annak a befejezetlen mondatnak az utolsó szavait. Én a két kezem a válára tettem, és úgy kezdtem el a pólóját markolászni. A fiú egyre közelebb, és közelebb hajolt, míg már csak milliméterek választottak el minket egymástól. Én lecsugtam a szemeimet, és úgy vártam azt a tiltott csókot. Éreztem a fiú lehetét, az arcomon lévő kezét amit már nem cirógatott, és a derekamat tartó szoros kezet, ami egyre jobban gyengült. Csak vártam, és vártam a csókjára. De ő nem mozdult. A kezeit lassan kezdte el visszahúzni, ami miatt újra látásra parancsoltam a szemeimet.
-Épp ezért nem tehetem meg ezt. -súgta nekem. Majd hirtelen húzodott el tőlem és kapta fel a táskáját, aztán sietve csapta ki az ajtót és távozott onnan. Egyedül hagyva éreztem magam. A fal segítségével lassan csúsztam le a földre, és ott a térdeimet ölelgetve sírtam. A csöndben csak az én halk zokogásomat lehetett hallani. Egyszer csak a telefonom pittyegni kezdett, amit én könnyes szemekkel húztam elő. A magconos csoportba írtak. Az üzenet Hayestól jött, amin ez állt. „Ma nem tudok menni a klub találkozóra, bocsi! ". Mivel ez engem most nagyon nem érdekelt, így a telefont vissza ragtam a zsebembe. Nehezen álltam fel onnan, és kaptam fel a földről a táskámat. Úgy döntöttem, hogy tovább fogok lépni rajta. Amikor kimentem a szertárból, a nyüzsgő, és zajos folyosó helyet, egy embert se találtam ott. Elővettem a telefonom, és onnan láttam, hogy már 10 perce becsöngette. Ezt mondjuk furcsáltam, mert én bizony a csengő hangját nem hallottam. Elegem volt a mai napból. Így úgy döntöttem, hogy mindent hátra hagyva haza megyek. A szekrényem felé vettem az irányt, és azt kinyitva kivettem minden szükséges dolgot, vele együtt a kabátomat is. Ahogy már minden nálam volt, úgy indultam el haza fele. Az egész utam csöndben telet, csak azok a hülye könnyek csöppögtek le az arcomról. Fél óra alatt, -ha nem több- már haza is értem. Elég lassan mentem, mert szinte ballagtam az utakon. A kulcsomat elő halászva nyitottam ki az ajtót, majd ahogy beléptem rajta rögtön a kanapéra vetettem magam. Most éppenséggel nem érdekelt semmi, csak az, hogy kiheverjem azokat a dolgokat, amik ma történtek. Némelyik ember olyan bonyolult. Sosem add konkrét választ, és mindig félre beszél. Pedig Cameron igazából egy nagyon értelmes ember, de valamikor úgy érzem, hogy Sky előbb megértené azokat a szavakat mind amit a fiúnak mondok. De amúgy mire is vártam? Mert egyszer olyan érzelgősen ölelkeztem Cameronnal, és még is csókolt akkor velem fog lenni? Akkor miétt Dottival jár? Hát igen, azért jár vele, mert őt szereti. Lehet, hogy én egyszer-kétszer jó vagyok neki játékszernek, de akkor se szeret engem úgy, mint őt. Mert akkor most már nem ő lenne a barátnője, hanem én. Lehet, hogy most önző vagyok, de én szeretem őt. De most éppen nem tudom, hogy ő mir akar. De egyben biztos vagyok... Hogy ő nem engem szeret. Ő nem vár rám. Ő nem akar engem. Ő a barátnőjőét szereti. Ezért kell nekem el felejtenem őt. Most már biztos. Úgy fogok vele viselkedni mint a többiekkel. Nem fogok elpirulni minden egyes szavánal. Nem akarom már egyszer is azt mondani, -még ha csak magamnak is- hogy szeretem. Nem fogok elkövetni még egy ilyen hibát. Nem dőlök be neki mégegyszer. Nem akarok újra miatta sírni. Nem akarok újra miatta bánkodni. Nem fogom újra elhinni neki azokat a szavakat. Mostantól nem. Most már erősebb leszek, és a sarkam állok. Mert el kell felejtenem őt...
Nem tudom, hogy mennyi ideje lehetek már itt a kanapén, de arra lettem figyelmes, hogy az ajtó nyítódik. Nem érdekelt, hogy ki jött be mert gondoltam, hogy ha valamit akar akkor van olyan érett, hogy maga is megtudja csinálni. De akkor arra lettem figyelmes, hogy valaki a hátamra ül. Ezzel sem foglalkoztam, csak még mindig fejjel előre a kanapén hasaltam valakivel a hátamon. Hallottam, hogy az a bizonyos személy felsóhajt, majd felállt rólam és felkapott.
-Héj! -üvöltöttem rá, és akkor már megláttam azt a bizonyos személyt.
-Mit akarsz? -kérdeztem meg a kék szemű osztály társamtól.
-Hallottam mitörtént. -mosolygott rám, aztán a szobám felé indult velem a kezébe.
-Király... Akkor már az egész magcon tudja? -flegmáztam. A fiú csak mosolygott, majd berúgta a szobám ajtaját, és ott letett az ágyamra.
-Tudtad, hogy Cameron legjobb barátja a te exed? -húzta fel a szemöldökét.
-És te hallgatóztál.. -mutattam rá.
-Hát ja... Úgy is mondhatjuk. -rántott vállat. -Látom kisírtad az életedet. -kezdett el heves bólogatásba.
-Köszi, hogy az orrom alá dörgölted. -döltem hátra az ágyamon. A fiú felém kerekedett, és a lábait megtámasztotta a derekam mellett, és ezt a folyamatot ismételte meg fejemnél csak akkor a kezeivel. Az arcára csak egy széles mosoly ült, majd felült és engem is magával húzott.
-Milyen nap is van? -kérdezi a fiú.
-Szerda. Miért? -néztem rá unottan.
-Tudtad, hogy holnap sport nap lesz? -húzza fel az egyik szemöldökét. Én nem válasszólatam neki, csak unottan morogtam egyet. -Hu.. Na gyere. -húzott fel álló helyzetbe. De ahogy elengedte a kezeimet, én már döltem is vissza az ágyamba. -Nehéz este vagy ám! -mondta egy sóhajtás kiséretével, aztán menyasszony fogásba felkapott.
-Most mit csinálsz? -kérdeztem meg, aztán hátra döntöttem a fejemet.
-Most úgy nézel ki mint egy hulla. -dobott fel egy kicsit a kezeivel, így elérve azt, hogy a fejem újra normális állapotba kerüljön. Amikor leértünk a lépcsőn, a konyha felé vette az irányt, ahol a pultra ültetett. Egyet rám kacsintott, majd a hütő felé vette az irányt ott meg kivett pár hozzá valót, -valami miatt- majd kenyér szeleteket vette elő a felső konyha szekrényből, ahol a kenyér tartó is van. A fiú nagyban elkezdte csinálni ezek szerint szendvicset. Hayes háttal volt nekem, így csak a hátát láttam. Sosem értettem, hogy ez fiú miért hord mindig sapkát. Ekkor valami ötlettől vezérelve leugrottam a púltról, és levettem a fiúról a baseball sapkát majd azt a fejemre ragtam.
-Héj! -szólt rám a kék szemű. Aztán hirtelen megfordult, és akkor csodálkozva nézett rám.

Hellosztok!!
Ahogy igértem! Itt van a rész, úgyhogy már ne depiz hannipandi2018. 😂❤
1 kérdés.
A következőben legyen valami kis dolog Sophi meg Hayes között, vagy inkább hanyagoljuk?
Várom az ötleteket, utána folytatom.
Remélem tetszett a rész.
Puszii 💋