Good Decision. (Jó Döntés.)[Cameron Dallas] BEFEJEZETT

😰😓31. Véletlen?😓😅

Ekkor valami ötlettől vezérelve leugrottam a púltról, és levettem a fiúról a baseball sapkát majd azt a fejemre ragtam.
-Héj! -szólt rám a kék szemű. Aztán hirtelen megfordult, és akkor csodálkozva nézett rám.

Hayes szemszögéből

–Héj! –szóltam rá a lányra amikor lekapta a fejemről a sapkát, majd megfordultam. Döbbenten nézem rá, mert a sapka fordítva volt a fején, és úgy mosolygott rám. Pedig 1 hónappal ezelőtt én letisztáztam magammal, hogy nem fogok barátnál többet érezni iránta. Amúgy van egy lány aki már gyerek korom óta ismerek, és azóta is tetszik nekem. De e idő alatt, Sophi is betuszkolta magát a szívembe. Én sosem szerettem volna barátnál többet érezni, mert tudtam, hogy Sophi igazából kit szeret. Mindig is segíteni akartam neki, és most is azt szeretnék. De az a sapka olyan jól állt rajta, és ez a mosoly is, most olyan őszinte volt, hogy akaratom ellenére is fülig pirultam. Meg amúgy is... Olyan közel volt hozzám. Arra lettem figyelmes, hogy a lány előttem lobálta a kezét. Hirtelen néztem a lány csillogó szemébe, ami miatt újra zavarba éreztem magam.
–Nem áll jól? Ezért szörnyedtél ennyire? –húzta fel a szemöldökét.
–Nem... Vagyis igen.. Vagy.. Ááá.. Na. –hablatyoltam össze-vissza, így megráztam a fejemet és újra a furán néző lányra néztem.
–Nagyon is jó áll. –kacsintottam rá.
–Jól is érzem magam benne.–mosolygott ő is. Már vette volna le a sapkát a fejéről, de én megfogtam a kezét.
–Neked adom. –kacsintottam rá.
–Biztos? –kérdezte meg.
–Persze.–mondtam, majd vissza fordultam a szednvicshez.
–Köszönöm.–suttogta, majd arcon puszilt. Egy, vagy több száz pillangót éreztem a hasamba amik ki akarnak törni onnan. Szerencsém volt, hogy háttal álok neki, mert ha nem így lenne akkor már megkérdezte volna a piros képemet. Nem sokkal később azt hallottam, hogy Sophi vissza pattan a konyha pultra. Én még gyorsan megcsináltam magunknak a kis kenyérben való finomságot, aztán egy tányérral fordultam meg. Egy hatalmas mosollyal mentem oda a lányhoz, majd a combját asztalként használva ragtam rá a tányért.
–Az egyik az enyém? –kérdezte, miközben rámutatott a tányéron lévő szendvicsre.
–Neked csináltam. –bicentettem a fejemmel, hogy nyugodtan elveheti, hisz az ővé.
–Ez mennyei! –ámuldozott a lány, amikor beleharapott. Én mosolyogva néztem, hogy ő most már sokkal jobban néz ki mint előbb. Végre újra mosoly van az arcán, és már nem azokat a sírós szemeket látom. Igazából szoktam haragudni Cameronra azért, mert megszokta őt síratni. Pedig tudom jól, hogy Cameron is így érez Sophi iránt, csak ő fél lépni. Gyáva. Ennyit szoktak tudni rá mondani. Bírom a fiút úgy mint egy havert, de neki is vannak hibái. Sose szeretem Sophinak a sírós arcát látni, ezért próbálom most is boldogítani. Egy hirtelen ötlettől vezérelve átöleltem őt. Csak mivel kb most pár centivel magasabb volt nálam, és így most én végeztem a mellkasába. Erősen tartottam magamhoz a derekát. Féltem, hogy ha most elengedem, akkor sose fogok többé így vele lenni. Attól féletem, hogy bármelyik pillanatban elvehetik tőlem.
–Hayes? –kérdezte a lágy hangjával. Én egy kicsit elhúzodtam tőle, de csak annyira, hogy az ölében lévő tányért eldudjam onnan venni és mellé rakjam. Ahogy ezt a folyamatot véghezvittem, már újra a saját ölelésembe vontam. Mégjobban magamhoz híztam, és most már a fejemet át tettem az ő vállán. Nem úgy éreztem mintha a lány annyira ellenkezne, de visszaölelni se ölelt. Jobban magamhoz öleltem, aztán a fejem a nyakába fúrta. Nagyon jó volt érezni az illatát, ilyen közel lenni hozzá, és, hogy most senki sincs itt aki megzavarna. De akkor, a bejárati ajtó szószerint kicsapódott. Még időm se volt teljesen elhúzodni a lánytól, mert olyan gyorsan ért ide a... Bátya(?)
Ahogy most látott, az elég félre érthető volt. A lány a konyha púlton ül, én fogom a derekát szorosan előtte, és az ő keze meg surolta az én derekam.
–Itt meg mi a franc történt? –mér égetett minket grimasszal az arcán.
–Jacob, hogy-hogy ilyen hamar itt vagy? –kérdezi meg a lány. Ahogy ő lejött a konyha szekrényről, az én kezem is úgy mozgott. Hirtelen kaptam el onnan a kezem, és félve néztem a lány bátjára.
–Ne tereld a témát! –mutatta fel a mutatóujját a lányra. De akkor a fiúnak a felesége, és annak a húga tért be a helyiségbe. Míg a férfi ott állat, addig a két nő megölelt minket. Ana furcsálta is a férje viselkedését amit a szájára is vett. Megkérdezte Jacobtól, hogy mi a baja, aki magyarázkodásba is kezdett.
–Bejövök a konyhába és Sophi a púlton ült, Hayes meg előtte állt és ölelkezdtek. Kitudja, hogy mitörténhetett azon a púlton. –mondta meglepően higgadtan hozzá képest.
–Ez nem így történt. –zárta le a mellettem lévő lány a kezével. –Én a púlton ültem.. –ült fel Sophi az előbb említett tárgyra. –... És Hayes csak vígasztalás képpen megölelt. –magyarázta, és ahogy közben mondta úgy húzott magához, és a kezeimet tette a dereka köré, így megmutattva az előbbi jelenetet.
–És miért vígasztalt? –kérdezte meg Jane. Éreztem ahogy a lány megrezzen erre a kérdésre. Amíg ő hezitált a kérdésre, én addig elhúzodtam tőle.
–Rossz jegyet kaptam bioszra. –hajtotta le a fejét, mintha a bánná az a "rossz jegy".
–Jajj szegény. –sietett oda hozzá Ana. Épp úgy ölelte meg an nő a lányt, ahogy azt én tettem előbb. Mivel én közel voltam hozzájuk hallottam, hogy valamit a nő Sophi fülébe, ami miatt megrezzent, de aztán mosolygott.
–Akkor asszem én megyek. Sziasztok! –indultam el, de amikor a bátyja mellé értem, az megragadta a ruhámat a nyakamnál.
–Dehogy mész. Erről még beszélnünk kell. –húzott oda magam mellé.
–Hagyd őt békén! –vágta fejen a férfit Sophi.
–Várjunk, amúgy te most nem Nashhal jársz? –kérdezte meg Jane. Sophi újra megrezzent, és habozni kezdett.
–Szakítottunk Californiában. –vallotta be az igazat.
–Mit csinált?! –kérdezte Jacob, és akkor felém nézett. Én csak úgy csináltam, mintha én nem is tudtam volna róla.
–Mi történt? –kérdezte meg lágy hangon Ana. Milyen furcsa, hogy a sapka fel sem tünt nekik.
–Én, egy hibát követtem el. –sütötte le a szemeit a lány. Már ilyenkor lehetett tudni, hogy a lánykának már egy nagyon is kényes kérdést tettek fel.
–Nem voltunk egy máshoz illők. –nézett fel, de akkor már látni lehetett a könny fátyolt a szemében.–És most bocsesz. –biccentett a fejével, aztán felfutott a lépcsőn.
–Vajon mi történhetett? –kezdett bele a gondolkozásba Ana.
–Nem tudom, de nagyon jó volt.. –nézett a helye után Jacob. Aztán mind a hárman rám néztek. Tudtam, hogy mit akarnak kérdezni, így gyorsan előkaptam a telefonom, mintha valami üzenet érkezett volna.
–Uu.. Anyám írt, hogy haza kell mennem mert nincs ki vigyázzon a húgomra.. –indultak meg háttal az ajtó felé. –Majd még találkozunk.. –kaptam fel a lehető leggyorsabban a cipőmet. –.. Sziasztok! –nyitottam ki az ajtót. Hallottam ahogy még valaki utánam szól, de én meg se várva a mondtatát becsugtam az ajtót.

Sziasztok!
Na itt is van a kövi rész. Több embert is megkérdeztem privátba aki olvassa a könyvem, -bele értve az osztály társainat- és a döntés Hayes-re bizonyult. Azt mondták, hogy legyen benne egy kis bonyodalom a két ember között.
Bocsi annak aki nek ezt szerette volna. De azért remélem,
hogy tetszett.
És bocsi a hibákért!!
Puszii 💋