Good Decision. (Jó Döntés.)[Cameron Dallas] BEFEJEZETT

💖💫39.A jövő elképzelése💫💖

–Na ugye milyen könnyű? –vontam kérdőre.
–Héj, én eddig nem mondtam, hogy egyszer se estem zavarba. –nevetett fel, aztán egy pillanatra rám nézett, utána vissza az útra.

–Jó estét. Mit óhajtanak? –köszöntött a pincér, ahogy oda jött hozzánk.
–Én steak-et szeretnék kérni sült krumplival, és salátával. –mondta a fiú, ahogy az étlapot nézte. Aztán a pincér felém fordult egy elegáns mollyal, amire én is gyorsan átfutottam az étlapomat.
–Én tonhal salátát kérek paradicsommal, és sajttal. –mosolyogtam vissza én is.
–Milyen öntettel szeretnél? –kérdezte a férfi.
–Kaprossal. –mosolyogtam én is kedvesen.
–Máris hozom. –nézett a másik fiúra is, aztán egy aprót meghajolt, még lopva rám kacsintott, és már indult is. Kicsit furán néztem rá, de még megtartottam a mosolyomat az arcomon. Aztán a velem szembe ülő fiúra néztem, aki gyilkos szemekkel követte a pincér minden egyes mozdulatát. Egy kicsit hátra is zökkentem tőle, de közben meg a bennem tartó nevetéssel küzködtem. Aztán ahogy a fiú észre vett mosolygott rám, de amikor egy másik pincér jött oda hozzánk az ital miatt, újra gyilkos szemeket meresztett rá. Nem sok kellet, de az ételünket is kiadták, majd szinte rögtön rá az inni valónkat.
–Cam... –szólaltam meg lágyan. A fiú kérdőn nézett rám. –Most mi a baj? –dünnyögtem mosolyogva, mert láttam, hogy nem olyan nyugodt mint amikor ide jöttünk.
–Megölöm őket. –suttogta, ahogy meglátta az egyik férfit. Ahogy én is körbe néztem akkor jöttem rá, hogy itt nem csak a vacsoránkat lehet folytatni. A helyiség közepe felé nem voltak asztalok, hanem az üresen volt hagyva. Ott az emberek táncoltak, hisz azért mentek ilyen elegáns zenék. Valamikor lassú szám ment, némelykor meg keringő lügtetésű. Az ételünket már majdnem teljesen elfogyasztottuk, amikor Cameron hirtelen megszólalt.
–Sophie, egy fontos dologról szeretnék veled beszélni. –hagyta abba az evést, és mélyen a szemembe nézett. Én is követtem a példáját, csak én tartottam is a mondadójától. Féltem, hogy amit most fog mondani, az mindent meg fog változtatni.
–Már választottam egy főiskolát, amire előre írtam a gyakorlati felmérőit. És ha minden igaz, akkor az érettségi után várnak abba az egyetemben. –gondolkozott el.
–Az az álmai főiskolája. Egy sztár iskola, amitől egy híresebb ember is lehetek. És ha be is válik, akkor valóra válik az álmom. Amire kis korom óta várok. –kezdett el boldog lenni.
–Hát és ezzel mi a probléma? –lettem én is boldog. De amikor rám nézett azokkal a fájó szemekkel, a szívem összeszorult. Tudtam, hogy valami nincs rendjén, ami nagyon felzaklatott. Láttam ahogy a fiú majdnem sír, de nem tette. Csak hosszasan nézett rám, ami olyan érzést keltett mintha egy kés döfnének felém, amit erőszakosan forgatnak bennem. Egyre erősebben, ég gyorsabban. Mondj már valamit! Ha nem teszed, akkor most rögtön fogok zokogni! Szólalj meg, különben itt helyben török meg! Rosszul éreztem magam, és már a hányinger is gyötört. Féltem, elképesztően féltem ettől az egésztől. A gyomrom ismét görcsbe rándult, a bennem lévő kés egyre gyorsabban forgott, a víz már vert olyan meleg volt itt, és a gombóc a torkomban, az volt mindennek a tető foka. De akkor ő hirtelen megszólalt, és végre folytatta a monológját.
–Csak, hogy az az egyetem Brazíliában van. –Biztos, hogy nem! Itt elszakad a benne lévő gát. Úgy kaptam a szememhez, hogy a fiú ne lássa a szemem. Finomna de gyorsan töröltem el azokat a rakoncátlan könnycseppeket.
–És.. És, hogy mennél oda? Vagyis úgy értem, hogy Ginát itthon hagynád? –kezdtem zaklatott lenni.
–Nem. Anyu jönne velem. És mivel  Sierráéknak nincs ideglenes házuk, így egy év alatt sikeresen a mi házunkba költöznének. –folytatta komolyan. Az alsó ajkam beharamtam, és így is a szomorúságomat próbáltam visszatartani.
–És mikor jönnétek vissza. –kérdeztem meg halkan, és már rá se mertem nézni. Csak a kezemet néztem, és a válaszára vártam. Egy kicsit késve, de azt is megkaptam tőle.
–Négy év múlva. –hajtotta le ő is a fejét. 4 év az sok idő. Hogy tartsam én a hosszú távú kapcsolatott vele 4 évig? Mi van, hogy ha akkor már más is meg tetszik neki? De még ha nem is, már akkor se fogon tudni érezni őt. Az illatát, a csókját, az ölelését. Semmiét!
–De épp ezért kérdeztelek meg. Ha nem akarod nem megyek sehova, itt maradok veled. –jött oda hozzám, majd engem felállítva megölelelt. Természetes hosszas gondolkodásba kezdtem, de a válaszomat már akkor is tudtam. Bármennyire fáj, és fájni is fog, de szeretném, hogy boldog lenne. Én ezt akarom, és ebbe senki sem álíthat meg. Éreztem, hogy Cameron egyre erősebben szorít magához, így én is szorosabban karoltam át a nyakát.
–De én szeretném, hogy ha mennél. –húzodtam el tőle, és közben mélyen a szemébe néztem. A fiú ellenkezik kezdett, hogy nem muszáj ezt mondanom, de én kitartottam a szavamnál. És tartani is fogom, mert szeretlek téged. Aztán visszaültünk a helyünkre, és befejeztük a maradék ételünket. Ezután Cam azt mondta, hogy még van programa mára, így 8-kor el is indultunk. Az út fél órás volt, és ahogy a kocsi megállt, még ott is mászkálnunk kellett. A fiú többször is felkapott engem, így akkor sem tudtam unatkozni. Csak nevettünk, némelykor heves csókba kezdtünk, valamikor meg flörtölgettünk egymással az út közben.
–Cameron, meddig megyünk még?–nyafogtam neki. Vagy már 10 perce ott kolbászoltunk a sok fák között, és még mindig nem jutottunk a végére. De azt nem mondom, hogy nem élveztem az utat.
–Várj még, minjárt ott vagyunk. –dobott rajtam egy aprót az ölében, ami miatt ismét felkuncogtam. –De azt látom, hogy ezt is élvezed. –nézett a szememre, aztán az ajkamra. Fàjni fog az a négy év. És még most nem is tudom, hogy mennyire is. De én a helyett, hogy megengededtem volna, hogy megcsókoljon, kipatanttam az öléből és futni kezdtem egyenesen. A fiú arca meglepőtséget ábrázott, de nevetni is kezdett tettem miatt.
–Hát jó, akkor fogocskázzunk. –mondta, aztán egy sóhajtás kiséretével futni kezdett utánam. Boldog voltam, nagyon boldog. Csak futottam és futottam addig, míg ebből a fás részből ki nem értem. Ott látszott a nap lemente, a szentjánosbogarak sok ezre, és e nagy rétet körbe vette az erdő, és középen votl egy kisebb tó. Annak a közepén egy hatalmas nagy terebéjes fa, ahol a bogarak mégjobban fényletek. A talaj is amin lépkedtem olyan lágy volt, a cipőmet is levettem, és akkor éreztem az igazi puha, egyenletes fűves földet. Csak csodálkoztam, mert az a látvány isteni volt. A hajamat le kellett fognom, mert a meleg szél miatt össze-vissza kalimpált. Már majdnem teljesen a hely hatása alá kerültem, amikor valaki hirtelen, hátulról felkapott azt kiabálva, hogy "Meg vagy!". Tudtam jól, hogy ki az, hisz még csíkizni is kezdtett. Aztán a fiú a derekamnál fogva pörgetni kezdett körbe-körbe. S amikor letett, akkor a fiú kezdett szédölöngni, én meg nevettem rajta. De akkor ő hirtelen hátra dőlt, ami miatt már egy kicsit aggódni is kezdtem. Én letérdeltem mellé, aztán a csukott szemű fiút kémleletem, majd szólongatni kezdem. Semmire sem reagált, így már gondoltam azt is, hogy ő bizonyos most megint szórakozik velem. Már álltam volna fel, de akkor "valaki" keze a csuklómra fonódott és vissza rántott magához. Maga alá gyürt, és az arcán egy nagy önelégült perverz mosoly lett. Az arcom is égett, és egyben haragudtam is rá.
–Moszt haragcol? –kezdett megint kisfiús lenni.
–Hargcok bidzony! –lettem én is kislányos. Aztán kezdett közelebb a hajolni, ami miatt akaratlanul is becsuktam a szemem, és vártam a csókjára. De azt nem kaptam meg, helyette már csak  a súlya helyét éreztem a derekamon, ezért egy röpke pillanat alatt nyitottam ki a szemeimet. De akarok a fiú már mellettem ült, és nevett.
–Te szemét, ugyan azt játszottad el mint mikor Californiában voltunk! –csaptam mellkason.
–Miért, másra számítottál hercegnőm?–kérdezte meg ugyan azt, mind akkor.
–Igen, a csókodra! –vallottam be azt, amit akkor nem mertem. De oda furakodtam hozzá, és érzelmesen megcsókoltam őt. Egy mosollyal az arcán egy kicsit elhúzodott, majd megszólalt.
–Mikor lettél te ilyen bátor? –kérdezte.
–Amióta veled járok. –mondtam ki az őszintét, és már újra megcsókoltam volna, de ő még gyorsan előttem megszólalt.
–Rossz példát mutatók neked. –lehelte az ajkamra.
–Lehet.–mosolyogtam, majd újra megcsókoltam. Az egyik kezével a magát támasztotta, a másikkal meg kölebb húzott magához. Már a hajamhoz akart nyúlni, amikor én abba hagytam az ajkával való komunikációt. Lebiggyesztette az alsó ajkát, és szomorúan nézett rám ezért, mert megszakítottam a pillanatunkat.

Sziasztok!
Meghoztam a rêszt, a következővel együtt. Igazából nincs nagyon hozzá fűzni valóm csak annyi, hogy remélem, hogy tetszett.
Puszii 💋