Azt Hittem Álom Volt

~22. Rész~

*Kim Seo Min szemszöge*

Ahogy egyre közelebb értem, tisztábban láttam, hogy ki az. Megtorpantam. Jinyoung! Megint Jinyoung. Miért van mindig ő vagy én veszélyben? Miért ő?
Egy kicsivel előrébb mentem. Hogyan lehet egy ilyen helyzetben ennyire nyugodt? Ezt nem értem. Odaléptem az üveg mellé. Jinyoung összekuporodva ült a dobozban. Szemei csukva voltak.

-Alszik? Most?!-kérdeztem többnyire magamtól.

Elkezdtem kopogni az üvegen, hátha észrevesz. Lassan kinyitotta a szemeit. Nem kellett neki több egy pillanatnál, hogy belécsapjon a felismerés: egy vízzel teli üvegdobozban van és alig maradt levegője. Szemei óriásira nyíltak. Amint meglátott, elkezdte csapkodni az üveget. Persze én se álltam le. Gyorsan körbepillantottam, de nem volt semmi használható a szobában. Az egyetlen lehetőség a kezem volt. Elkezdtem hát püfölni az üveget teljes erőmből. Nem sokat használt.

-Jinyoung!! Tarts ki!!-ordítottam.

A szemébe néztem és olyan szinten meg volt ijedve, azt hittem helyben elájul. Nem volt sok időm, viszont mielőtt újabbat tudtam volna csapni, a kezem már csak a vizet szelte. Alig hittem a szememnek. Víz alatt voltam. Nem abban a szobában, hanem konkrétan a víz alatt. Egyedül. Elkezdtem magam körül csapni a vizet. Vészesen fogyott a levegőm.
Ekkor hirtelen újra abban a szobában találtam magam. Levegőért kapkodva a földre támaszkodtam.

-Majdnem megfulladtam...-mondtam köhögve, de nem volt sok időm gondolkozni.

Fulladás. Felkaptam a fejem és a dobozra szegeztem a tekintetem. Ekkor viszont valami egészen váratlan történt. Mármint, ha még aktuális ebben az álomban a ,,váratlan" szó. Berobbant a doboz üvege. Annyira volt csak időm, hogy félig elforduljak és a szemem elé kapjam a karom. Miután minden elcsöndesült, felnéztem. Jinyoung a doboz emelvényén támaszkodott. Levegőért kapkodott és köhögött.

-Úristen!! Jól vagy?-odarohantam hozzá, nem törődve a földön lévő szilánkokkal vagy a kezemen lévő apró vágásokkal.

Lesegítettem az állványról, nehogy belelépjen a szilánkokba. A pillanat hevében és megkönnyebbülésem jeléül szorosan átöleltem. Majdnem rámjött a sírás.

-Azt hittem megfulladsz odabent!!-kiáltottam, de nem engedtem el.

Viszonozta az ölelést.

-Köszönöm...-mondta elcsukló hangon.

Elengedtük az ölelést és a szemembe nézett őszinte mosollyal. Éppen vissza akartam mosolyogni rá, amikor elkezdett nagyon gyorsan verni a szívem. Mi ez? Mi van velem? Nyeltem egy nagyot. Meg kellett szakítanom a szemkontaktust mielőtt elpirulok. Így is tettem, amikor újra átölelt.

-Tényleg köszönök mindent!-mondta mostmár boldogabban.

Én viszont személyesen úgy éreztem magam, mint akiből mindjárt kiszakad a szíve. A kezeim is az égben kalimpáltak valahol. Ekkor furcsa érzés töltött el. Nem véletlen. Újra a víz alatt voltunk. Mintha ebben az álomban össze vissza teleportálódtam volna. Magam se értettem az összefüggéseket. Újra elengedtük az ölelést és inkább körbenéztünk. Ott voltak a többiek is. A többi Got7 tag is a vízben "lebegett" velünk. Szemmel láthatólag annyi fogalmuk se volt a történésekről, mint nekünk. Ahogy így tekintgettem körbe, észrevettem, hogy kezdenek eltűnni a fiúk. Egyesével, mind a heten Jinyounggal bezárólag. Ekkor elkapott egy hirtelen pánikroham. Ez már túl sok volt. Se levegőm, se a fiúk. Megpróbáltam a felszínre úszni, de esélyem se volt. Hirtelen a semmiből valami vagy valaki megragadta a bokámat. Úgy megriadtam, hogy kinyitottam a számat. A maradék levegőm is kiáramlott belőle. Kezdtem homályosan látni. Már csak azt láttam, hogy lehúzott a sötét mélybe.