Azt Hittem Álom Volt

~35. Rész~

*Kim Seo Min szemszöge*

Már az gyanús volt, hogy óracsörgésre kelek. Emlékeztem, hogy nem húztam fel este. Aztán amikor meghallottam a férfihangokat, azt hittem végem van. Nem tudtam, hogy lehetséges ez, amikor tisztán emlékszem, hogy tegnap otthon voltam és nálam aludt So Young.

So Young!

Biztos aggódik értem, nem tudja, hol vagyok.. De még én se tudom pontosan, vagy hogy hogyan kerültem ide. Mindenesetre azért jobban örülök neki, mintha álmomban lezuhantam volna és szörnyethalok Jinyounggal.

Te jó ég, Jinyoung!!

Az ágyában keltem? Nem mintha panaszkodnék, de ezt a pillanatot azért máshogy képzeltem el.. Úgy megijedtem, de jobban tartottam a fenyegetőtől. Nem, hogy távol tartanám magam a fiúktól, inkább egyre közelebb kerülök mindig hozzájuk. Ha kiderül, hogy megint velük vagyok, nekünk befellegzett. Mit tegyek? Vajon igaz az, hogy meg fog minket ölni? Tényleg ennyire félnem kéne? Nem akarom távol tartani a fiúkat, legszívesebben mindig velük lógnék.. de muszáj.

-Nyugi, nem lesz semmi baj! Nem esik senkinek baja.-mondta nekem Jinyoung.

Láttam, hogy közelít és tudtam, hogy csak nyugtatni akar, de nem mondhatom el nekik, hogy mi van. Túlságosan összezavarná őket és nekik így is elég bajuk van. Magamnak kell megoldanom!
Ránéztem Jinyoungra, majd Jacksonra és kirohantam a szobából. Sajnálom!-mondtam magamban. A baj csak az volt, hogy nem gondoltam át a helyzetemet. Amint kiértem egy folyosóra, átfutottam rajta, viszont pont szembe jött velem JB. Megtorpantam előtte és mindketten felkiáltottunk a meghökkentségtől. Szegény most jött ki a szobájából és majdnem felborítottam. Meg hát igen, nem vagyok hétköznapi látvány a Got7 dormjában. Azzal a mozdulattal vissza is fordultam az ellenkező irányba, hogy újabb menekülési utat találjak. Sajnos megint elszámítottam magam. Olyan szinten összefejeltem Markkal, hogy eskü láttam a csillagokat a fejem körül. Persze csak én dőltem ki, de így legalább volt, aki elkap. Annyira emlékszem még legalábbis, hogy utánam nyúlt rögtön Mark, másik kezével a fejét fogva. Azt, hogy milyen sikeresen ment ez az akció, már nem tudtam meg...

Amikor újra napvilágot láttam, már egy másik szobában feküdtem. A szemembe sütött az ablakon beáradó erős fény. Ahogy hunyorogtam, hét fej hajolt felém.

-Megint álmodom?-kérdeztem.

-Nem, most végre nem. Üdvözlünk a dormunkban, Seo Min!-hallottam a fiúk lelkes válaszát.