Azt Hittem Álom Volt

~28. Rész~

*Jinyoung szemszöge*

Amint megláttam, tudtam, hogy Seo Min az. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy lehetséges ez. Eleinte az is átfutott az agyamon, hogy valahol láttam csak őt és ezért véletlen róla álmodtam, de nem. Meg kellett bizonyosodnom róla, hogy tényleg ő volt-e az. Megkérdeztem, majd mikor azt mondta, hogy „Emlékszel rám?", minden megvilágosodott. Muszáj volt újra rákérdeznem, mivel nem voltam biztos benne, hogy tényleg jól hallottam-e. Rám mosolygott. Észre vettem, hogy mindenki minket néz, de nem tudtam kiszakadni a pillanatból. Sőt, nem is akartam. El is kezdett válaszolni:

-Ig...-de aztán megállt.

Ig...Ig?? Szóval igen? Ez azt jelenti, ugye?-gondoltam. Közben láttam, hogy előkapja a telefonját. Mi történt?-gondolkoztam magamban. Hirtelen megváltozott az arckifejezése. Most már inkább ijedt volt. Eldobta a telefon és a szájához kapta a kezét, majd hátrálni kezdett. Most mi történt?-gondolkoztam összezavarodva. Láttam, hogy elmenni készül, ezért utána kiáltottam:

-Várj! Ne menj el!

Visszafordult és rám nézett. Utánanyúltam és nyitottam volna a szám, hogy mondjak valamit, de minden kiment a fejemből. Úgy maradtam.

-Sajnálom! S..Sajnálom!-mondta, majd elrohant a tömegbe, amely elnyelte.

Mindenki utána nézett, a lány aki mellette állt, tátott szájjal bámulta hűlt helyét. Amíg senki nem nézett, felkaptam Seo Min telefonját. Nem ellopni akartam, de ki kellett derítenem, hogy mi a baj. Emellett a teló egy jó ok, hogy újra találkozzunk. Viszont nem volt időm megnézni, mert mennem kellett vissza a színpadra. Gyorsan levettem róla a zárat, hogy később kideríthessem mi folyik itt. Ne tessék félreérteni, semmi rossz szándék nem volt bennem. Felmentem tehát a színpadra, zsebemben a telefonnal és befejeztük a koncertet. Nem mondtam senkinek semmit, amíg haza nem értünk. Sokáig hezitáltam, hogy el kéne-e árulnom bárkinek is, vagy ez is csak egy álom volt... Ekkor eszembe jutott a telefon a zsebemben. Bevonultam a szobámba és feloldottam. Nem akartam elkalandozni, ezért rögtön az üzenetekhez mentem.

Biztosra vettem, hogy valami rossz hírt kapott. Azért akartam megnézni, mert egyrészt valahogy vissza kellett juttatnom hozzá a telefont, másrészt reméltem nem velem van a baj és azért futott el. Az sms-eknél jártam éppen, amikor megláttam valami gyanúsat. Egy ismeretlen számtól több üzenetet is kapott Seo Min. Visszaolvastam egy kicsit és kirázott a hideg. „Hamarosan találkozunk", „Vigyázz, mert elkap", „Ne félj szívem", „Hagyd békén a fiúkat!"...

-Mik ezek?-néztem zavarodott fejjel.

Végre a mai napi üzenetekhez értem: „Ne beszélj a fiúkhoz ma este, vagy meghalsz te is és ők is!", „Te leszel az első"?!

-Mi ez?! Jézusom!-mondtam nagyra nőtt szemekkel.-A fiúk? Ezt ránk érti?! Tud az álmokról?!