~29. Rész~

58 14 0
                                    

*Youngjae szemszöge*

Végre hazaértünk. Szerintem egész jól sikerült a koncert. Mivel már késő volt, nem kezdtem bele semmi hosszú elfoglaltságba. Szimplán csak neteztem, ahogy általában szoktam elütni az időt. Közben a többiek jártak-keltek körülöttem, de engem nem zavart. Egyedül csak arra figyeltem fel, amikor Jinyoung bevonult a szobájába egy rózsaszín telefonnal, vagy amikor Mark hozott popcornt nekem.

Elment így egy óra, másfél. Közben JB is elvonult és már csak öten maradtunk a nappaliban. Olyan este fél tíz lehetett, amikor Jinyoung kijött a szobájából és bejelentette, hogy ő most lemegy a konditerembe gyorsan kiszellőztetni a fejét, mert ez a nap túl sok volt neki. Furcsálltam egy kicsit, de nem agyaltam túl. Nekem mindenesetre jó napom volt.-mondtam magamban. Nem sokkal ezután átváltottam a bulvárcikkek olvasására. Ekkor viszont egy igen érdekesnek igérkezőt szúrtam ki a sok közül. "Jinyoung egy titokzatos lánnyal a Seoul-i koncerten." Mi? Mikor?-gondoltam. Elolvastam. Először azt hittem csak viccelnek, de aztán láttam, hogy egy Youtube videó is van hozzá kapcsolva. Gyorsan rányomtam és megnéztem. Egész közelről vehették fel és nagyjából jól látszódotak a történések. Épp azt vette fel, hogy Jinyoung bemegy a közönség közé a mikrofonjáért. A visszavezető úton viszont megtorpant és odament az egyik lányhoz. Annyit kivettem a videóból, hogy nagyon meg volt lepődve és hogy beszéltek egymással egy kicsit. A lány fejét viszont eltakarta a haja. Nem volt hosszú a videó, csak másfél perc. De történt valami, a lány megfordult és elrohant. Még sose láttam ilyen csalódottnak Jinyoung-ot, mint miután elment az a lány. Visszatekertem egy kicsit, hogy megállítsam a lány fejénél, amikor elfordul. Azt hittem, le fog esni az állam. Amint megláttam az arcát rendesen, rájöttem ki az. De az lehetetlen.

-Halljátok!-kiáltottam oda a többiekhez.-Gyertek ide, ezt látnotok kell!

Bambam és Jackson rögtön lehuppant mellém. Megmutattam nekik a cikket.

-Jinyoung titokzatos lánnyal? Mi van?-nézett nagyot Bambam.

-Na jó, erre kíváncsi vagyok!-mondta röhögve Yugyeom.

Mark is csatlakozott hozzánk.

-Várjatok, van videó is. De találtam rajta valami felettébb érdekest. Nézzétek!-mondtam.

Azt Hittem Álom VoltWhere stories live. Discover now