Azt Hittem Álom Volt

~52. Rész~

*Kim Seo Min szemszöge*

Kezdtem magamhoz térni. Mikor végre felültem, a fejem sajogott. Azt se tudtam, hol vagyok. Vagy hogy egyáltalán hogyan kerültem oda.

Utolsó emlékem az volt, hogy Yugyeommal írogattunk a koncert után, majd a kocsinál várakozva megláttam Kang Bin Hyuk-ot, az exemet. Már alig volt időm elküldeni az üzenetet Yugyeomnak, csak reménykedtem, hogy átment. Talán kivehető volt belőle valami. Próbáltam észrevétlenül továbbmenni, de pár pillanat után minden kiesett. Biztosan ő hozott ide! De mit akarhat tőlem?-gondolkoztam.

Feltápászkodtam. Egy hosszú, vakítóan fehér folyosón álltam. Több ajtó is nyílott tőlem jobb és bal oldalra. Elindultam egyenesen, időnként be-be pillantgatva az üvegajtókon. Sok különféle szobát láttam; az egyikben pl. üvegdobozokban volt számtalan növény kiállítva. Ahogy egyre beljebb kerültem, kezdtem elveszíteni a fonalat. Miért is vagyok itt? Mit keresek?

Ekkor sikoltást hallottam. Átfutott az agyamon, hogy csak képzelődök, de aztán újabb jajveszékelés törte meg a csöndet. A hang irányába vettem az utat, és rövid séta után rá is leltem forrására. Belestem az üvegablakokon. Úgy festett, mint valami rideg orvosi szoba. Az asztalon egy sötét hajú lány feküdt, s le volt kötözve.

-Segítség!-kiáltotta.

Mivel nem láttam rajta kívül senki mást, beléptem az ajtón. Odarohantam hozzá, és elkezdtem kioldozni. Ekkor döbbentem rá, hogy az Kwon Woo Ri volt.

-Úristen, jól vagy?-kérdeztem meghökkenve.

-Igen, igen... csak kérlek segíts! Valaki elkapott és idehozott.. Olyan jó, hogy itt vagy!-dadogott kapkodva.

Őt is elrabolták?-futott át az agyamon.

-Gyere gyorsan, siessünk!-sikerült kikötnöm és már fordultam volna meg, mikor:

-Köszön... Seo Min, vigyázz!-nyílt tágra Woo Ri szeme.

Időm se volt megfordulni. Újfent minden elsötétült...

Megint ébredeztem. Ezúttal én nem tudtam szabadulni. Még mindig ugyanabban a nyugtalanító orvosi szobában voltam, és egy székbe lekötöztek.

-Kwon Woo Ri! Hol vagy?-kiáltoztam.

-Ő most nincs itt..-lépett ki valaki az egyik ajtó mögül, mely nyikorgással zárult.

Ki más lett volna, mint az exem. Meglepettségem pillanatok alatt szertefoszlott.

-Hát persze, hogy te vagy az. Számíthattam volna rá korábban is!-meredtem rá megvetően.

-Jajj te kis butus, fogalmad sincs, mi folyik itt. Ahogy azt se tudtad, hogy éppen egy álomban vagy.-lépett vészesen közelebb hozzám.

-Mi van?! Akkor te hogy kerülsz ide? És honnan tudsz ezekről?

-Nézd már, megjött a kis felmentő sereg is!-mutatott az ablak felé.

A fiúk éppen akkor értek ide, s látszólag futottak. Nem tudom, hogy találtak meg, de hihetetlenül megkönnyebbültem látványuktól. Viszont alig lehetett hallani, mit mondanak. Csak dübörögtek az ablakon, és engem szólítgattak.

-Mindent elmondott... Mindent megmutatott.. Ne aggódj, hamarosan mindennek vége.-folytatta Bin Hyuk, majd pimasz mosolyra húzódott a szája.-Kár, hogy a barátaid egyenesen a csapdába futottak...

-Kiről beszélsz? És te! Te mit tettél? Miért csinálod ezt velem?! Mégis milyen álom ez?-fakadtam ki a rámtörő frusztrációtól.

-Nem ismered fel? A Never Ever..-mondta.

A fiúk hasonlóképen meg voltak lepvődve.

-De hogyan? Te voltál, ugye? TE TETTÉL MINDENT! Miattad van minden! Te küldtél olyan üzeneteket is nekem! Hát nem érted végre meg, én nem fog...

-Nem ő volt..-lépett be kényelmesen a szobába Kwon Woo Ri.-Hanem én...

-KWON WOO RI?!-tört ki belőlem, tágra nyílt szemekkel.

-CHAE HA RI!?-hallottam a fiúk felháborodását is.

-Így van, szívem. Meglepetés!-sziszegte nagy, gúnyos mosollyal...