~6. Rész~

132 20 0
                                    

*Youngjae szemszöge*

Egész nap próbáltunk. Este hét körül még beugrottunk a tagokkal egy gyorsétterembe, levezetni a napi stresszt. Nem időztünk túl sokáig, mert egyrészt másnap is volt dolgunk, másrészt alig álltunk már a lábunkon. Végülis ez is csak egy megszokott keddi nap volt. Legalábbis azt hittük. Mikor hazaértünk, Mark még elment lezuhanyozni, Yugyeom pedig még a telefonját nyomkodta, de a többség inkább csak bedőlt a puha ágyba. Beleértve engem is. Nem kellett sokáig várnom, hogy álom jöjjön a szemeimre. Amint viszont ez bekövetkezett, egy teljesen különböző világban keltem fel. Egy másik, de számomra ismerős világban. A Just Right klippjében.

-Mégis mit keresek itt?-nevettem el magam.
Rövidesen csatlakoztak hozzám a tagok is, csakugyan meglepődve. Mind csak nevettünk és élveztük a váratlan álmot. Bár fogalmunk nem volt róla, miért is vagyunk ott. Ami meglepett, az az volt, hogy ez nem csak egy hétköznapi álom volt. Tisztán láttam és hallottam mindent. Még a tárgyak tapintása is valósághű volt. Elindultam felfedezni a terepet és minden ott volt a klippből. A tejesdoboz, a müzli, a zebra, a társasjáték, stb. Éppen a müzlisdobozt vizsgáltam, amikor valami hangra lettem figyelmes. Egy női hangra. Úgy tűnt, nem csak én hallottam meg. Közelebb jöttek hozzám a tagok. A hang a müzlisdoboz mögül jött. Lassan elindultunk, hogy megkerüljük, majd megláttuk a Barbie-s dobozt és a müzlistálat. Amint nézelődtünk körbe a hang forrását keresve, Jinyoung megszólalt.

-Azt hiszem megtaláltam amit keresünk. Vagyis inkább akit.-mutatott a Barbie-s doboz felé.

Mindenki odanézett. Először nem értettem, mit kell nézni, de aztán megláttam. Egy lány volt az. A dobozban. De nem egy baba, hanem egy élő lány. Baba is volt ott, de biztosra vettem, hogy ez a lány mozgott. Elindultunk hát felé, kissé összezavarodva. Aggódó arckifejezése egy pillanat alatt eltűnt, amint meglátott minket. Helyette inkább a csodálkozás és a kíváncsiság ült ki az arcára. Viszont amint észre vette, hogy még mindig egy dobozban van, elkezdte csapkodni a fóliát. A hangja átszűrődött rajta.

-Segítség! Nem tudok kijönni!-mondta ismét zavart arckifejezéssel.

Odasiettünk hozzá és segítettük neki áttépni a fóliát. Amint ez sikerült, kiugrott a lyukon. Mivel nem sok oxigén maradt neki a dobozban, levegőért kapkodva állt fel. Hosszú, fekete haja az arcába hullott.

-Jól vagy?-kérdezte JB.

-I...Igen.-mondta halkan. Láttam, hogy zavarban volt.

-Te ki vagy?-kérdezte Jinyoung.

-A nevem Kim Seo Min...-felelte.

Akkor még nem tudtuk ezt, de sem az álom, sem a Seo Min-nal való találkozás nem volt véletlen.

Azt Hittem Álom VoltWhere stories live. Discover now