Azt Hittem Álom Volt

~60. Rész~

*Jinyoung szemszöge*

-Mit akarsz tőlünk?!-kiáltottam rá Woo Ri-ra.-Mit akarsz még?

-Már elmondtam, mit akartam. Sajnos ez a kis kalandom nem nagyon jött össze, de azért vihetek magammal egy kis souvenir-t, nem de?

-Kérlek állj már le!-ordította keservesen Seo Min.

-Neeem.. Nem fogok.-suttogta, majd felénk rohant.

Hirtelen azt se tudtam, merre nézzek. Itt volt az esélyünk viszont kijutni innen. Kitértem Woo Ri karjai elől, majd elkezdtem futni egyenesen az ajtó felé. Ekkor viszont visszanéztem, Seo Min éppen lehajolt és kigáncsolta Woo Ri-t. Az felpattant és Bin Hyuk után nyúlt. Bin Hyuk kitépte csuklóját Woo Ri kezéből, de viszont a lány megragadta vádliját és a földre terítette.

-Bin Hyuk!-torpant meg Seo Min.

Woo Ri bevert neki egyet, majd megfogta és nyakánál fogva felhúzta, a híd szélére. Bin Hyuk orrából csíkokban folyt a vér.

-Állj!-kiabáltam, de semmi haszna nem volt.

Seo Min bekönnyezett:

-Kérlek ne!-mondta.-Ne őt, inkább engem. Az egész az én hibám, a fiúkat hagyd békén! Kérlek, ne bántsd a barátaimat!

-Most nincs itt az ideje a hősködésnek, szívem!-mondta Woo Ri.

-Mit akarsz vele tenni?-meredtem rájuk.

-Semmi baj, amint mondtam, járulékos veszteség. Főleg nektek nem probléma. Te is ezt akarod Jinyoung, nem? Hogy megszabadulhass tőle. Így semmi nem tart vissza Seo Min-tól. Neked aztán mindegy, hogy mi lesz vele. Nincs igazam?

-Nincs...Senkit nem hagyunk hátra.-mondtam halkan.-Ellentétben veled, mi nem eldobható tárgyakként gondolunk másokra.

Woo Ri egyre szorosabban fogta Bin Hyuk nyakát, majd újra ránk nézett.

-Egyetlen rossz mozdulat és...

Ekkor Bin Hyuk kikapta háta mögül a tőrét és hasba szúrta Woo Ri-t. Meghökkenve néztük a jelenetet. Woo Ri ránézett kérdően, majd elmosolyodott és letaszította Bin Hyukot a híd széléről.

-NEE!-üvöltött utána Seo Min.

A következő egy perc alatt teljesen lelassult a felfogásom. Láttam, hogy a híd meginog és szakadnak le róla a tartó kábelek. Woo Ri összerogyik és Seo Min kiáltozva megindul felé. Megragadtam Seo Min-t, de ő egyre csak próbált kiszabadulni a kezeim közül. Nem hagyhattam, hogy most elszaladjon, bármennyire is akartam bosszútálni Woo Ri-n mindenért, amit tett. Alig fogtam fel hol vagyok; csak annyit tudtam, hogy vissza kell tartanom, mielőtt még rosszabbra fordulna a helyzet. Nem tudom miért, de féltem, ha elengedem, talán örökre elveszítem.

Ennek a kétségbeesett próbálkozásnak az lett a vége, hogy Seo Min keserves sírás közepette térdre rogyott. Én megragadtam a kezét, majd magamhoz húztam.

-Mennünk kell...-suttogtam oda neki óvatosan.

Nagy nehezen felsegítettem és elindultunk az ajtó felé. Beléptünk rajta át a fehér szobába, s még egyszer utoljára visszanéztünk Kwon Woo Ri-ra. Szánalmasan festett, ahogy a földön hevert véresen. Amint meglátott minket, még egyszer gonoszan elmosolyodott, mintha mi sem történt volna. Seo Min hezitálás nélkül becsapta a fehér ajtót. Mikor elcsendesült újra minden, körbe néztünk. Néhány bútor fel volt borulva, Seo Min és Woo Ri korábbi verekedésének eredményeként. A túl oldalon ott volt az ajtó, amely a fehér folyosóra vezetett. Kiléptünk rajta és valóban a folyosón voltunk, ahonnan még több ugyanilyen út nyílt.

-Erre! Valahol itt keltem fel az álmomban...-indult el Seo Min jobbra, majd csöndben hozzátette: -Ez furán hangzott.

Ahogy haladtunk, benéztem pár ablakon, és mindegyik szobában valamelyik jelenet volt látható számos klippünkből. Hátborzongató volt. Azon gondolkoztam, hogy vajon ezek is külön világok-e, mint ahol most voltunk. Vagy végig ebben a nagy álomban voltunk, csak különböző szobákban? Teljesen kirázott ettől a hideg. Ahogy a folyosó végére értünk, kiléptünk a szemben lévő ajtón. Itt viszont az eddigieknél is nagyobb sokkban volt részünk. Egy csarnok szerű helységben kötöttünk ki és körülöttünk különféle ajtók voltak, ahová csak néztünk. Mi a Got7 feliratú ajtón léptünk ki, de számos más banda neve is szerepelt az ajtókon.

-Jézusom!-mondta Seo Min, arcán nem kis meglepettséggel.-Szóval erről beszélt Woo Ri..
Némelyik ajtón egy vörös X volt.

-Ez őrült...-néztem újra körbe, mikor rájöttem, hogy azok már mind felbomlott csoportok voltak.

-Ki kell jutnunk innen. Gyorsan!-mutatott egy ajtóra Seo Min, amely különbözött a többitől.

A kijárat. Megfogtam a kezét és rápillantottam.

-Minden rendben lesz.-biztattam halkan.

Összeszedtük minden bátorságunkat, s átsétáltunk az ajtón, majd egy pillanatra még vakító fényesség áradt a szemembe. Felkeltem.