Azt Hittem Álom Volt

~49. Rész~

*Jinyoung szemszöge*

-PARK JINYOUNG!! Mit képzelsz magadról, mit csinálsz?! Nem tudom, mi van veled, de ez nem te vagy! Hagyd ezt abba!-kiáltozott Seo Min.

-Igen. Ez nem én vagyok! Ne higgy neki semmiképpen!-mondtam egyre csak, bár ebből semmit nem hallhatott.

-Különben mi lesz?-mondta a hasonmásom és a falhoz zárta.

-Majd én megmutatom mi lesz, te kis mocsok!-gyűlöltem így látni magamat, de még rosszabb volt Seo Mint sírni látni.

-Mit csinálsz?-nézett fel megilletődve a hasonmásomra.

Az gonosz mosolyra húzta a száját:

-Véged van!-majd előrántotta tűhegyes nyakláncát és rászegezte a lányra.

Hirtelen kiesett minden más a fejemből.

Le akarja szúrni?!

Mikor visszanéztem, Seo Min teljes erőből tökön rúgta a hasonmásomat, mire az keserves fájdalmában térdre rogyott. Furcsa látvány volt: egyben örültem, de azért odakaptam a kezem, végülis ez akár én is lehettem volna. A komolyságot Bambam, Yugyeom és Jackson halk nevetése törte meg. Nem foglalkoztam velük, csak követtem szememmel Seo Mint, aki azonnal elrohant a helyszínről.

-Vigyázz!-kiáltott utána reflexből Mark.

Seo Min úgy nekiütközött JB-nek, hogy konkrétan lepördült róla és a földre zuhant. Odafutottunk hozzá, bár csak szellemek voltunk számára.
Nem bírom nézni, hogy megsérül. Felkászálódott a földről és sántítva befutott a legközelebbi épületbe. Mire visszanéztünk, már a hasonmásom Jaebuméval együtt eltűnt.

-Szerencsére nem követik.-jegyezte meg JB.

-Gyertek!-futott az épület bejáratához Yugyeom.

Életem legrosszabb álma volt ez. Látni ahogy Jackson hasonmása őt gyanúsítja. Pedig az igazi Jackson végig mellette állt. Amikor pedig azt mondta Seo Min, hogy mi vagyunk a második családja, mind összenéztünk egy hosszú pillanatra a fiúkkal. Nem azért mert meglepődtünk, hanem mert rájöttünk, hogy valóban ő is mintha a 'testvérünkké' vált volna. Legalábbis a többieknek, nekem úgy érzem valami egészen más lett. Sosem gondoltam volna, hogy így fogok találkozni a tökéletes lánnyal. Sose lehet tudni, mit hoz az élet. Főleg az után, hogy az elején egyenesen irritált a 'oktalan' jelenléte. De aztán minden megváltozott..
Na de még csak eztán jött Mark, ahogy próbálta magához csalni. Személyesen nem láttuk, de nem is bánom. Mellesleg a saját hangjától is megijedt. És egyre csak rosszabb lett.

Amíg Yugyeom dörömbölt a szobaajtón, mind mellette ültünk a szobában. Tényleg az volt a legszomorúbb, hogy ezen egyedül kellett végigmennie, pedig mi végig ott voltunk. Nekem ott telt be a pohár, amikor Youngjae 'gonosz mása' nekivágott egy festékesdobozt. Két okból is: mivel elkezdett az ütéstől vérezni és mivel a remény és bizalom utolsó szikráit is megpróbálta kiölni belőle. A szemünk láttára. Végül mikor Bambam terrorizálta az autóban, már láttam rajta, hogy ha most nem lesz vége, ő feladja. Még sose láttam így felháborodni a fiúkat, főleg saját magukon. Én nemkülönben éreztem. Tudomásul sem akartam venni a történteket. Alig vártam, hogy felébredjünk, hogy újra megcsapjon a valóság. Ez számomra megrázóbb volt, mint bármi amit átéltem idaig.

Az álomból egy óriási lökéssel keltünk fel. Azzal a lendülettel ki is pattantam az ágyból és felöltöztem rekord sebességgel. Csak úgy kapkodtam mindent, ami a kezem ügyébe került.

-Hova mész?-kérdezte az ébredező Jackson.-Ez nem volt elég megrázó?

-Seo Minhoz.-mondtam, majd kivonultam a szobából.

-Várj! Mit fogsz neki mondani?-kérdezte a szobából, miközben ő is felvette a ruháit.

-Nem tudom...az igazat. Ez így nincsen rendben! Tudnia kell mi történt. Vagy nem értesz egyet?-fordultam vele szembe.

-Dehogynem! Nem az a baj. Először is, csak úgy be akarsz törni a táncosokhoz és utána rögtön le is támadod Seo Mint ezzel? Ő is nem sokkal előttünk kelt fel.-magyarázta.

-Én is tudom, de ha most nem magyarázunk neki el mindent, azt fogja hinni, hogy ellene fordultunk. Az még rosszabb, teljesen egyedül lesz.-mondtam Jacksonnak, majd elindultam a kijárat felé.

-Ez is érthető, azt nem akarnám. Várj meg!-kiáltotta utánam.-Ideje, hogy megnyíljak én is...

Ahogy mentem, majdnem lepattantam az ajtóról, mert épp akkor jött ki JB és Youngjae is.

-Hova hova? Mi is megyünk!-mondta JB.

-Nem csak ti. Mi is hallottuk a beszélgetést.-jelentette ki Mark miközben kilépett a szobájából Bambam és Yugyeom társaságában.-Mikor indulunk?

-Ebben együtt vagyunk benne Jinyoung, mind megyünk.-fordult felém Youngjae.-Induljunk.

Nem tudtam mit tenni, így hát csoportosan átvonultunk a táncosok dormjába. Meglepett arcok fogadtak a gyakornokoktól. Az egyik tánctanár oda is jött hozzánk.

-Sziasztok! Mit kerestek fiúk?-kérdezte kíváncsian.

-Jó reggelt! Csak valakit, de ne aggódjon, tudjuk hol van.-mosolygott rá Yugyeom, hátha azzal tereli a témát. Meg a beszélgetést.

-Akkor rendben.. Örülök, hogy benéztek.-viszonozta a mosolyt, majd ezzel el is ment.

Szemünkkel követtük, amíg el nem tűnt az egyik teremben, majd mindenkinek leugrott a vigyor a szájáról és folytattuk a keresést.
-Tudjátok merre van a szobája?-kérdezte Bambam menet közben.

-Igen. Amikor felvették ide, elmondta nekem.-jelentettem ki, miközben felsiettem a lépcsőkön. Ez valami okból kifolyólag elárasztott büszkeséggel és így át is vettem a 'falka' vezetését.

A folyosón néhányan döbbenten lestek ki az ajtók mögül, de mi nem is figyeltünk rájuk. Nem volt helye időhúzásnak. Mikor odaértünk a szobája elé, nagy levegőt vettem, majd bekopogtam.

-Seo Min! Itt vagy?-kérdeztem halkabban, lágyabb tónusban.

-Ki az?-kérdezte egy lány hang.

-Kérlek engedj be minket, mindent elmagyarázunk. Ezek nem mi voltunk!-kiáltozott Mark, mire én ránéztem, hogy várjon még ezzel.

Az ajtó lassan kitárult, de nem Seo Min nyitotta ki. Egy másik lány, valószínűleg a szobatársa. Az arckifejezése pillanatok alatt megváltozott, mikor meglátott minket. Szegény úgy lesápadt, mint aki mindjárt dob egy hátast.

-M..mit..? Ti? Mármint... Úristen itt a Got7 a szobám előtt!!-kiáltott fel, majd rögtön be is fogta száját a kezével.-De biztosan nem akarjátok, hogy ez elhíresztelődjön.-kapott a fejéhez -Lakat a számon. Miért jöttetek?-kérdezte végül.

-Ööhm, Seo Min nincs itt véletlen? Valami fontosat kéne neki mondanunk.-magyaráztam neki, miközben próbáltam nyugodt maradni.

-Ooh, hát sajnálom, de nincs.-válaszolta kissé lelombozottan.

-Hogy-hogy? Hol van?-nézelődött be Yugyeom, kíváncsiságát kicsit sem rejtegetve.

-Az imént kórházba vittem. Szegénynek agyrázkódása volt...