~23. Rész~

82 11 0
                                    

*JB szemszöge*

Reggel pontban 8 óra. Muszáj volt korábban felkelni aznap, mivel gyakorolnunk kellett. Már kevesebb, mint egy hét volt a Seoul-i koncertünkig. Ez azt jelentette, hogy szétdolgozhattuk a seggünket a siker érdekében. Különleges előadással készültünk, szóval mindent megtettünk és a tökéletességre törekedtünk. Én, mint vezető, kiéltem parancsolgatási vágyaimat és mindenkit egyenlően megmozgattam (magamat is beleértve persze). Viszont mikor kezdtünk fáradni, egyre jobban megőrültek a fiúk. Egyesek a telefonjukon lógtak, mások a próbaterem padlóján fetrengtek kínjukban. Youngjae hozott egy zacskó chipset és azt ropogtattuk amíg pihenő volt. Ezt egy újabb 3 órás próba követte. Mire azzal is végeztünk, már láttuk a fényt. Konkrétan, mert közben elkezdett besötétedni és már csak a telefonok képernyői világítottak. Leültem Yugyeom és Jinyoung közé. Beszélgetős kedvemben voltam, de egyik se figyelt rám. Tipikus.. Belestem Jinyoung telójához.

-Na, mit nézel így?
Semmi válasz.

-Hahóó!

Semmi. Na jól van!-gondoltam.

-Mi van, megláttad Seo Min-t? Annyira bámulod.

Erre már felkapta a fejét.

-Mi van?-de csak a grimaszomat kapta válaszul.

-Miről beszélsz? Csak az Instagramot néztem...

-Láttam ám én hogy van valami köztetek. Mit ölelkeztetek a víz alatt? Csak véletlen volt??

-Mi? Az nem az volt! Miről beszélsz?! Az...mindegy, semmi.

-Biztosan... Nincs baj, legalább megtaláltad ,,álmaid" hölgyét..-erre Yugyeom kitört a röhögésben.

-Ez amúgy nem hülyeség! Eskü rákeresek az instán Seo Minra.-tette hozzá Yugyeom, mikor végzett a nevetéssel.

Ezzel fogta magát és beírta a nevét, de nem volt rá pontos találat. Megpróbálta máshogy is beírni a nevet. Közben mellénk ült Bambam is.

-Mit csináltok csoportosan?-kérdezte, majd behajolt a telefon elé.

-Rákeresünk Seo Minra az instán, hátha találunk valamit. Nem lehet tudni.-mondta JB. Jinyoung is odahúzódott mellénk.

-Ahha, értem. Várj, nem ő az?-mutatott egy emberre Bambam.

-Dehogy is! Az csak valami csaj aki dab-el.

-Nem baj, azért reménykedtem. De nyomj már rá, imádom a profilképét!-nevette el magát.-Mi a neve?

-Lee So Young. Miért?

-Csak kíváncsi voltam. Van még ilyen képe? Mutasd már!

-Istenem hagyd már abba!-mondta Yugyeom, majd lejjebb tekerte a lány oldalát. Ekkor hirtelen felkiáltott Jinyoung.

-Állj!

Mindannyian meglepődtünk, még Yugyeom is megállt a funkcionálásban. Jinyoung kikapta a kezéből a telefont és visszatekert egy kicsit. Óriásira nőtt a szeme. Én is felálltam és ránéztem a telefonra. Egy kép volt megnyitva amelyen az a So Young és egy másik lány volt. Csak hogy az a másik lány teljes mértékben úgy nézett ki, mint Seo Min.

-Ő az...-mondta Jinyoung.

Azt Hittem Álom VoltTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang