~24. Rész~

81 11 0
                                    

*So Young szemszöge*

A csütörtöki napom jól telt el. Szerdán a munka után átjött hozzám Seo Min és ott aludt nálam. Mondta, hogy szeretne mondani valamit az álmaival kapcsolatban. Mostanában nem sokat tudtunk találkozni, ezért jól is jött már. Persze azt is terveztem, hogy most már nem menekülhet, végig kpop-ot fogunk hallgatni. Leginkább Got7-t, mivel már csak alig pár nap volt a koncertig és hihetetlenül izgultam. Meglepetésemre ő is lelkesedéssel fogadta a hírt, hogy egész nap ezzel fogunk foglalkozni. Jó munkát végeztem!

Miután viszont ideért, rögtön belekezdett a sztorijába. Már korábban is mesélte, hogy benne volt a Got7 az álmában, de ez most durvább volt. Többször is megtörtént, sőt, mesélt valami fenyegető üzenetekről is, amiket mostanában kapott. Kicsit kirázott a hideg a sztorijától, meg hogy hogyan kapcsolódik minden össze benne. Miután mindent elmondott, úgy ledöbbentem, hogy le kellett ülnöm. Nem gondoltam volna, hogy ilyen fog vele történni. Nem volt hétköznapi, az biztos.

Úgy döntöttem, inkább elkezdem megcsinálni az ebédet, mert ezek után el fogom felejteni. Neki is álltam, addig Seo Min a nappaliban tv-zett. Kb. 6 perc telt el és jelzett a telefonom. Valaki írt.

-Seo Min nézd már meg légyszi ki írt! Meg válaszolj is, köszi!-kiáltottam át a nappaliba.

-Oké. Instagramon írtak.-válaszolt.

-Igen? Kicsoda?

-Valami Bambam. A Got7ös?-lepődött meg Seo Min.

-Biztos csak egy fanoldal, válaszolj neki gyorsan valamit!-mondtam, mivel már volt dolgom hasonlóval.

-De várj! Azt írja, hogy valami sorsolás során kiválasztottak téged és kérdezi, hogy mész-e a koncertre?

-Igen, írd neki, hogy köszi és hogy megyek veled. Milyen sorsolás?-kicsit meglepődtem, még sose nyertem semmilyen sorsolást.

-Oké, megírtam neki.-mondta.

Lassan kész volt az ebéd, ezért levettem a lángról és bevittem a nappaliba két tányérban.

-Na mit nyertem?-kérdeztem újra.

-Azt írja, hogy azt nyerted, hogy rád írt. Meg hogy reméli, hogy látnak majd a koncerten. Ja és tetszik neki a dab-elős képed.-Seo Min kitört a nevetésben, majd folytatta.-Ő is küldött egy dab-es képet magáról.

-Tényleg?-nevettem, majd kezembe vettem a telefonom, de azzal a lendülettel el is dobtam. Jó messzire.

-TE JÓ ÉG! EZ AZ IGAZI BAMBAM!-kiáltottam fel úgy, hogy szerintem még a szomszédok is hallották.

-Mi?! Mivan?!-úgy láttam, Seo Minnek is majd leesett az álla.

Felvettem a földről a telefonom és újra megnéztem az üzenetet.

-Ez az igazi! Ez az instája!! Még képet is küldött magáról!!! Úristen!!!-ordítottam.

A túlzott izgalom és a túlpörgés lehetett az oka, de egy pillanat múlva elvesztettem az egyensúlyom és elájultam.

Azt Hittem Álom VoltTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang