~25. Rész~

59 10 0
                                    

*Kim Seo Min szemszöge*

A koncert napja. Eleinte még nem is nagyon izgultam, de délután felé elkezdtem remegni az örömtől. Már majdnem egy hete az elájulós incidensnek, de szerencsére nem lett semmi baja So Youngnak. Inkább jobban van most, mint előtte volt. Vissza is írt utána Bambamnek rendesen és persze kifejezte iránta való szeretetét (de csak diszkréten). Rendesen megijesztett So Young aznap, de már csak nevetni tudunk rajta. Legszebb álmunkban se gondoltuk volna, hogy ilyen fog velünk történni. Vagy legalábbis So Young nem😁. De visszatérve a koncertre, elkezdtünk készülődni. Miközben a ruhákat válogattuk, a hangszórón ordíttattuk a számaikat. Még volt 3 óránk az indulásig és amikor az is lejárt, már teljes felszereltségben indultunk utunkra.

Mikor a helyszínre értünk, bemutattuk a jegyeinket és besiettünk a nézőtérre. Még volt egy óra a koncertig. Ez volt az első Got7 koncertünk és a harmadik sorba kerültünk. Azt hittem fel fogok robbanni az örömtől, de ekkor valami visszafolytotta azt belém. Kaptam egy újabb üzenetet. Megnyitottam és ez volt benne: „Ne örülj annyira, mert ha egyetlen szót is váltasz a fiúkkal ma este, halott vagy te is és ők is."

Újra elfogott az a borzalmas érzés, amellyel az elmúlt hetekben számtalanszor találkoztam. Az a bizonytalan, feszült félelem. Mielőtt átgondolhattam volna, újabb sms jött: „Mellesleg a bizonsági őrökkel nem fogsz sokra menni. De azért ne félj sehova szívem, hoztam egy ismerős arcot is, hogy jobban élvezd a koncertet!"

Nem akartam elrontani So Young örömét, ezért nem szóltam neki. Amíg ő el volt foglalva a lightstickekkel, én gyorsan körbenéztem a teremben. Elég nagy volt. Ekkor a szemem megakadt a színpadnak háttal álló biztonsági őrökön. Többen is álltak hozzánk közel. Azon járt az agyam, hogy vajon megvette-e őket a fenyegető, vagy csak kitalálta az egészet? Viszont egészen tisztává vált az sms, amikor megláttam az egyik őrt, aki engem nézett. Ugyanis, amint ránéztem, felismertem. Nem más volt, mint a volt barátom. 3 hónapja szakítottunk és nem véletlenül. Sokszor erőszakos volt és kiderült, hogy akadtak sötét üzletei. Nem hittem volna, hogy fel lehet bérelni gyilkosságra. De ahogy mosolygott rám, az ördögi volt...

Azt Hittem Álom VoltTahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon