Azt Hittem Álom Volt

~27. Rész~

*Kim Seo Min szemszöge*

Úgy nézett ki, mint akiben a vér is megfagyott. Egyre nehezebbé vált levegőt vennem. Kicsit közelebb hajolt, mintha megvizsgált volna. Hirtelen nagyra nyílt a szeme.

-Seo Min? Kim Seo Min?-mondta meglepett hangon.

Ekkor minden eltűnt körülünk a fejemben, mindent kizártam, csak mi voltunk ott. A szám is tátva maradt és véletlen kicsúszott belőle két szó:

-Emlékszel rám....?

Jinyoung meghökkenten meredt rám. Az én agyamon is éppen ezernyi dolog futott át. Ebben a helyzetben viszont egy értelmes szót nem tudtam kinyögni. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy mégis hogy lehetséges, hogy a való világban is felismert Jinyoung. Ekkor újra megszólalt, de mostmár mosolyogva:

-Tényleg te vagy az az álmokból?

Ez övön alul ért. Tényleg ott voltunk mindketten az álmokban. Vagy akár még a többi tag is, már semmiben nem voltam biztos. Furcsa mód most nem úgy tekintettem rá, mint valami szupersztár, hanem inkább mint egy jó barát. Vagyis, már magam sem tudtam, hogy hogyan tekintettem rá... Még az is lehet, hogy valami többként... Valami biztosan megváltozott az első találkozásunk óta és ahogy ezeken gondolkoztam, én is elmosolyodtam. Válaszoltam is volna a kérdésére:

-Ig...-de hirtelen rezgett a telefonom a zsebemben.

Belémfolytotta a szót. Ahogy jött, olyan gyorsan el is tűnt a mosoly az arcomról. Gyorsan kirántottam a telefont és felnyitottam. Újabb sms:

„Kár érte, de én figyelmeztettelek. Te leszel az első szívem. :)"

Ekkor bevillant az agyamba a korábbi fenyegetés és az is, hogy megszegtem. A számhoz kaptam az egyik kezem, a másikból pedig kirepült a telefon. Ekkor újra visszazökkentem a valós világba és körbenéztem. Azt figyeltem, hogy nehogy jöjjenek a biztonsági őrök. Vagy még rosszabb, Bin Hyuk. Észrevettem, hogy a körülöttünk lévő rajongók mind minket bámultak. Kezdtem szédülni, majd hátráltam. Egyre gyorsabban. El kellett onnan tűnnöm, mert ha értem jön először, akkor addig a fiúkat nem bántja amíg élek. Meghallottam a sok zaj közül Jinyoung hangját:

-Várj! Ne menj el!

Visszanéztem rá, egyenesen a szemébe. Láttam, hogy utánam nyúl a keze.

-Sajnálom! S..Sajnálom!-kiáltottam, majd megfordultam és elrohantam a tömegben utat törve magamnak. Sírva...