Utálat felsőfokon

Előszó

A csempe hangja kopogott cipőm alatt. Szememmel csak őt kerestem mielőtt megint valami hülyeséget csinál. Mindenki aki észrevett köszönt vagy csak nézett. Hogy kit? Engem; Maisie Diamondot. A lányt aki Pennsylvania első leggazdagabb családjában él holtverenyben a Butler családdal. Van egy fiúk is Sage akivel egy iskolába járunk és ki nem állhatjuk egymást. Na de már eltértem az eredeti témától úgyhogy térjünk is vissza rá.

Szóval éppen sétáltam a Mary Adam iskola fehérre festett folyosóján miközben legjobb barátnőmet; Donnát kerestem. Komolyan mondom ez a lány maga az eltűnés szakértője. Sosem találom amikor szükségem lenne rá. Mégpedig egy egészen fontos dolog miatt kerestem. Szőke haját már messziről kiszúrtam, mert ma egy rendezetlen konytba volt fogva ami kilogótt a sok fej közül.

- Donna! - kiáltottam oda a lánynak. Mikor észrevett boldogan jött oda hozzám.

- Maisie! Képzeld olyan boldog vagyok! Az történt, hogy... - nem hagytam neki, hogy befejezze.

- Erre most nincs időnk! Mondanom kell valamit ami nagyon fontos, de nem itt. A falnak is füle van, főleg a mi iskolánkban.

- Akkor hova akarsz menni? Még van egy óránk. Úgye nem akarsz megint lógni? Emlékszel múltkor is mi lett a vége amiért nem mentünk be matekra? Még most is kiráz a hideg ha rá gondolok. - borzongott meg.

- Rövid leszek, de menjünk oda. - utaltam beszélgetős helyünkre.

- Oda? Ez nagyon veszélyes.

- Donna sosem kértem szívességet, de ez most fontos. A képről van szó.

- Menjünk! - feszültek meg arcizmai.

Így történt, hogy matematikáról késtünk tíz percet; de ne haladjunk ennyire előre.

[...]

- Na szóval mit tudtál meg? - ült le a matracra egy csokit majszolva.

- Nem szeretnék keríteni, de szeretném ha tudnád sosem hagynálak magadra. Emlékszel a kis dobozomra még kilencedikből? - járkáltam fel-alá.

- Amiben pénzt gyűjtőttél az utazásodra, hogy új életet kezdj? Persze, hiszen valakinek elakartad mondani. - harapott egy újat a csokiba.

- Na igen. Lehet most kelleni fog az a sok pénz. Úgy döntöttem elmegyek. - böktem ki.

- Hogy mi van? - kezdett el köhögni.

- Mondtam, hogy ne akadj ki! A képen volt egy szálloda is a háttérben. Rákerestem a nevére és csak egy ilyen nevűt találtam. Spanyolországban.

- Te elmész egy másik kontinensre ki tudja mennyi időre és ezt csak most mondod? - szívta fel a vizet.

- Pont ezért nem akartam, mert tudtam kiakadnál. Donna te vagy a legjobb barátnőm és bíznod kell bennem. Úgye nem mondod el senkinek ami most itt elhangzott? - néztem rá komolyan.

- Nem, de mostmár tényleg menjünk mielőtt Helena tanárnő leszíd minket. Megint. - állt fel a matracról.

- Rendben, de már vagy úgy tíz perce mehet az óra úgyhogy sietni kéne.

Amint kimondtam ezt azonnal futni kezdtünk. Fontos; sose fuss hangosan miközben már becsöngettek nehogy szó szerint bees az ajtón! Annyira hangosak voltunk, hogy Helena tanárnő kinyitotta az ajtót. Donna megállt én pedig nem vettem észre és nekifutottam. Ennek hatására pedig beestünk a terembe én pedig fejjel lefelé néztem fel a tanárra.

- Jó napot Helena tanárnő! Hogy tetszik lenni? - mosolyogtam a nőre.

- Egészen jól voltam ameddig maga nem esett be az órámra a barátnőjével együtt. - nézett rám szúrosan.

- Bocsánat, de fontos dologról volt szó és ezért késtem matekról. Viszont most van nálam kockás füzet is úgyhogy büszke lehet rám.

- Négyzetrács! Az négyzetrácsos füzet! Hányszor mondjam még el? Mars a helyetekre vagy mehettek az igazgatóiba. Most! - mutatott a többiek fele.

Matek van ami azt jelenti, hogy Sage Butler mellett kell ülnöm, mert a tanár így ültetett minket év elején. Legalább Donna előttem ül így tudunk beszélgetni. Mikor odaértem a fiúhoz rá sem nézve levágtam magam a padba és kezdetét vehette immáron 35 keserves perc az életemből.

- Maisie! - fordult hátra szőke hajú barátnőm.

- Igen így hívnak. Mit szeretnél? Csak mert Hihihi tanárnő így is pikkel rám. - néztem Helena tanárnő felé.

Ha valaki nem tudná azért hívjuk Hihihi tanárnőnek, mert nála viccesebben nem nevet egy tanár sem. Valamint múltkor amikor rászólt Coralra azt mondta, hogy ne hihihizzen az óráján. Azóta rá ragadt a Hihihi tanárnő elnevezés; persze csak a háta mögött.

- Mikor is kerülne ez a terved megvalósításra? - utalt a spanyolországi utazásomra.

- Hát minél előbb, de itt szeretném befejezni ezt az évet.

- Már megint mire készülsz? Most úgye nem akarod leégetni a matektermet?-kérdezte Sage.

- Közöd? - néztem rá.

- Van. Főleg úgy ha rájövök a kis titkodra, és végre kicsapnak a suliból.

- Álmodozz csak Butler. Csak hogy tudd; az álmok nem mindig válnak valóra! Akárcsak a tied, hogy elmenjek innen.

- Pedig már kezdtem reménykedni benne.

- Diamond ne beszélgessen! - fordult meg Helena tanárnő.

- Nem is én beszéltem; Sage volt az. - védtem magam.

- Maisie ne kend rám! Vald be, hogy te zaklattál. Nem bírsz ellenállni. - nézett rám a fiú.

- Ja, mert nálad egoistább embert még életemben nem láttam. Olyan vagy, mint egy egomajom. Sage, az egomajom.

- Amennyiben Maisie Diamond kisasszony befejezte a műsorát folytatnám az órát. Kivéve ha az igazgatóiba óhajt menni. - nézett rám szúros szemmel.

[...]

Miután Helena tanárnő rám szólt óra végéig lapultam. Amint meghallottam a csengő hangját felpattanva helyemről elsőként indultam meg, hogy hazaérjek. Viszont ami otthon várt...