Utálat felsőfokon

30. | Kártyaparti

A napok gyorsan teltek, én pedig hirtelen már azon kaptam magamat, hogy én és Sage elindultunk "kártyázni" az ismerőséhez. Adriánnal azóta felvettük már egymással a kapcsolatot és megbeszéltünk pár dolgot az utazásommal kapcsolatban. Donna és Cyprain is jól elvoltak, viszont Harley felől régen hallottam. Nem szerettem volna megkérdezni az osztálytársamtól mi a helyzet velük, hiszen nem is volt hozzá a világon semmi közöm. Mégis furcsa volt, hogy nem láttam és nem is hallottam felőle.

- Min gondolkodsz? - kérdezte a mellettem sétáló fiú.

- Semmi, csak...mindegy. Mondd, milyen ez a híres neves Brice? Kell félnem? Bár én sosem félek. Inkább vissza vontam az előbbit. Mármint azt vontam vissza, hogy kell - e félnem. Hogyha nem lenne tiszta.

- Hát Brice igazából meglepetéseket tud okozni. Remélem felkészültél rendesen. - hagyta figyelmen kívül a mondandóm utolsó felét.

A ház ahova mentünk, az iskolától három saroknyira volt. Kívülről egész takaros volt a maga világosbarna falaival és a krémszínű verandájával. Sőt mi több, egészen ismerős volt valahonnan. Mintha korábban már jártam volna itt. Elindultam a bejárati ajtó felé, amikor Sage rám szólt, hogy a garázsban leszünk és ne akarjam már egyből felderíteni a hazát, hogy mi az ami vihető. Elnézést, hogy nem tudtam merre kell menni, de normális ember módjára úgy gondoltam, hogy a házban leszünk.

El kanyarodva immáron a garázs elé nem tudtam mégis mit kéne tennem, így kopogtam. Nem sokkal később elkezdett a garázsajtó felfelé emelkedni, én pedig egyre idegesebben és türelmetlenebbül vártam, hogy végre bejuthassunk. A kapu azonban a feléig is alig jutott el és egy nagy zaj után hirtelen, nyikorogva megállt.

- Bocsi skacok, de ez bekrepált! Át kell bújnotok alatta! - hallatszott a túloldalról egy nagyon is ismerős hang. Hogyha a garázskapu elromlott, akkor már jónak ígérkezett ez az egész találkozó.

Gyorsan át bújtam a fehér ajtó alatt és kiegyenesedve leporoltam a fekete kardigánomat. Sage már nem részesült ilyen szerencsében, ugyanis amikor már azt hitte azért és kiegyenesedett, bevágta a hátát a kapuba és fájdalmasan felkiáltott. Nem bírtam ki és el nevettem magamat a hátam mögött állókkal együtt. Csak most jutott eszembe, hogy meg sem néztem mégis hova jöttünk. Megfordultam és a döbbenet, valamint a felismerés egyszerre hasított belém.

- Te mit keresel itt? - kérdeztük egyszerre a másiktól.

- Én itt lakom. Vagyis, ideiglenesen. - helyesbített. - Tudod a cserediákprogram miatt.

- Adrián? - fogta Sage a hátát. - Brice kérhetnék egy kis jeget?

Az említett felállt egy szürke kanapéról, én pedig egy perc alatt másodjára dobtam el az agyamat. Tátott szájjal néztem a fiúra, aki szintén ugyanolyan arccal nézett vissza rám.

- Beteges Brice? - szólaltam meg végül én először.

- Mulatós Maisie? Mit keresel itt? Milyen rég láttalak! - ölelt meg mosolyogva.

- Na álljunk meg egy percre! Mi ez itt? És hol van már a jegem?! - szakított minket félbe Sage.

- Brice és én már ismerjük egymást. Az étteremben, ahova pincérkedni járok, ott találkoztunk. Noah egyik haverja. Én hoztam őket össze egy lánnyal. Brice is egy ideig járt besegíteni az étterembe, de a legtöbbször beteg volt elvileg. Innen jött a neve, hogy beteges Brice.

- Igen, de azt kihagytad Maisie, hogy én pedig ezért meghívtalak az egyik bulimba és annyit ittál, hogy az asztalok tetején táncoltál. Többet nem is hívtalak meg ezután. Mi járatban erre?