Utálat felsőfokon

27. | Indulás

- Indulás, indulás! - zavart kifelé minket édesapám. - Ne most fotózgassatok, azt majd ott is ráértek!

Ezzel a két mondattal tessékelt minket ki a házból. Már mindenkin rajta volt a jelmeze és így indultunk meg a tornacsarnok fele. Először majdnem otthon hagytam a jelmezhez tartozó kosaramat, de Sage szerencsére még időben szólt. Donna és Ruslan jelmeze szerintem nagyon jól sikerült. Említettem is nekik, hogy indulhatnának a jelmez versenyen, erre ők közölték velem, hogy abban mindenki részt vesz, csak a tombolára kell jelentkezni. A legjobban bezsongva pedig a szülők voltak, de szerintem ezt nem kell elmondanom miért. Én már nagyon izgultam és kiváncsi voltam milyen lesz az egész. Anya azóta sem ért haza, ami miatt kicsit kezdtem már aggódni és írtam neki egy üzenetet is, mielőtt elindultunk. Csak annyit válaszolt, hogy hazafele össze futott Sage anyukájával és be ugrottak hozzájuk megbeszélni a részleteket az esküvő el kapcsolatban, illetve tartanak "egy kis csajos programot" az ő írásával élve.

Ahogyan haladtunk előre, egyre több jelmezes emberrel találkoztunk össze. Nagyon sokan köszöntek nekünk, akikről bevallom, de azt sem tudtam mégis kicsodák. Bár szerintem ezzel nem csak én voltam így. Édesapám például minden köszönés után megkérdezte, hogy "ez meg ki volt", én pedig a legtöbbször azt válaszoltam neki, hogy "nem tudom, biztosan valaki a suliból". Hát így telt az utunk a tornacsarnokig. Donnával karöltve beszélgettünk mindenféléről és egyszerűen csak jól éreztük magunkat. Nem gondolkodtam az utazásomon, azon, hogy itt hagyom őket és legfőképpen azon nem, hogy akiket eddig a szüleimnek hívtam, itt hagyom egy titok feltárása reményében.

- Minden rendben Maisie? - kérdezte aggódva mellőlem a barátnőm, amikor nem válaszoltam neki az egyik feltett kérdésére.

- Igen, minden a legnagyobb rendben. - mosolyogtam rá őszintén. - A legnagyobb rendben van minden.

Csak vissza mosolygott rám és folytattuk tovább a beszélgetést. A tornacsarnok elé érve szemünk elé tárult a csarnok csodálatos díszítése. A diákönkormányzat kitett magáért, hiszen nagyon szép volt a díszítés. Az épület tele volt régi, illetve újabb filmhősöknek és mesehősöknek a képeivel, az előtte elhelyezkedő füves területen pedig mindenféle kartonpapírból kivágott díszlet volt, a felhőtől elkezdve egészen az óriás édességekig.

- A cukorkalabirintust mindenképpen próbáljátok ki! - ordított felénk egy fiú, aki éppen a bejárat felől lépkedett felénk. Bizonyára szenior éves volt már, hiszen idősebbnek tűnt nálunk.

- Nem tudom az micsoda, de jól hangzik, úgyhogy mindenképpen kipróbálom. - osztotta meg velünk Sage a döntését.

- Köszönjük fiam, ez bizonyára mindenkit érdekelt, hogy mit szándékozol tenni az ünnepség alatt. - szólalt meg Jason, amire a fián kívül mindenkitől nevezést kapott válaszul.

- Na indulás gyerekek befelé! - elégelte meg Donna édesapja azt, hogy kint ácsorogtunk és elkezdett terelni minket a tornacsarnok bejárata irányába. - Szeretném felmérni a színpadot, mielőtt kezdődne a fellépésünk. Amolyan színpadbejárást terveztem, de valószínűleg arra nem lesz lehetőségem.

- Ez nem a Broadway apa! Javaslom, hogy inkább ne foglalkozzatok most ezzel és próbáljatok meg kikapcsolni egy kis időre. El fogjátok rontani, hogy egyfolytában csak ezen kattog az agyatok. - szólt szívemből a lánya.

Ezek után végül mind megindultunk ténylegesen a bejárathoz és el kellett mondanunk párban öltöztünk be esetleg egyedül, illetve a négy Britney Spears "hasonmást" elküldték egy bizonyos "művészbejáró" irányába, amire mi csak és lenéző pillantást kaptunk az őseinktől. Szerintem a fejükben már magukra képzelték azt a fekete szemüveget is, amin nem látszik át merre is néznek. Mindenesetre mi - a pórnép ezek szerint - be vonultunk a tornacsarnok terem részébe egy csordát megszégyenítő módon. Annyian köszöntek rám és ezeknek az embereknek a háromnegyedéről még csak azt sem tudtam kicsoda. Sage velem ellentétben pedig minden harmadik emberrel leállt diskurálni. Emiatt totál bénának éreztem magam, hiszen elszomorító volt látni, hogy ő velem ellentétben mennyi emberrel jóban volt.

- Csak nem személyesen Dorothyhoz van szerencsém? És még kosarad is van meg a piros topánka! Ész észvesztően nézel ki. Ó kislány, állati ez a ruha! - nézett végig rajtam Melania, az iskola szerkesztő felelőse, én pedig a hatás kedvéért még körbe is forogtam, hogy mindenhonnan megcsodálhasson.

- Látod, mindenki felismerj rajtad kívül. - mártott be Sage.

- Oh és csak nem a hűséges barátod az? Hallottam együtt vagytok. Először nem akartam elhinni, mert hát Maisie mindig csak szapult téged én meg azt hittem ez nem lehet más csak utálat felsőfokon, de hát úgy látszik tévedtem. Na de meséljetek! Hogy talált egymásra a suli álompárja? Egyébként tetszik a díszítés? A szerkesztőség is besegített. - a lányon egyébként egy Superman jelmez volt, szőkésbarna haját pedig enyhe hullámok díszítették. A ruhája pedig kiemelte szép kék szemeit.

A díszítés igazából eléggé egyszerű volt, leegyszerűsítve nem vitték valami nagy túlzásba. A bordásfalak tetején színes füzérek lógtak, a plafonról diszkógömb lógott, amit színes fények világítottak meg, így visszaverődve mindenhol pöttyös színkavalkád volt látható. A terem szélén pedig székek voltak körbe rakva arra az esetre, ha valaki elfáradt volna táncolás közben vagy egyszerűen csak le szedett volna ülni beszélgetni. A hangszórókból pedig régebbi zenék szóltak és a színpad is hasonlóan volt díszítve, ami egyébként a kultúrházból kihozható fadarabokból össze szerelhető pódium volt.

- Egész... hihetetlen. Sokkal másabbra számítottam, de komolyan. - szólaltam meg végül, de úgy látszik a lány nem vette az adást, legalábbis azt nem, hogy sokkal nagyobb rendezvényre számítottam. - Ami pedig engem és Sage - et illeti... - kezdtem bele, de szerencsémre már félbe is számított minket.

- A legjobb, amit még nem is láttál, a jelmez verseny és a tombola előtti fánkevő verseny. A bejárat melletti bódénál lehet párosával feliratkozni vagy pedig a ruhatárnál az előtérben, ahova be adtátok a cuccaitokat. Mennem kell, mert ahogyan látom valaki keverni készül valamit a puncsba. Majd beszélünk még. Na sziasztok drágáim, egy élmény volt! - sietett el a színpad melletti asztalokhoz, amiket egészen eddig észre sem vettem.

- Egy kicsit... - kezdett bele Sage, amikor Melania már hallótávolságon kívül volt.

- Túl sokat beszél. Igen. A mi jelmezünket pedig meg sem dicsérte. - fonta keresztbe kezeit maga előtt Donna, majd mindneki nagy nevetésben tört ki. - Akkor kezdődhet az este skacok? - rakta a kezét középre, mi pedig egyesével mind rá raktuk a mienket. - A junior évünkre! - húzta lejjebb mindenki kacsóját.

- A junior évünkre! - emeltük fel egyszerre a magasba a praclinkat és elindultunk egy szimpatikus széksor vele.

- Na ki kezdi a helyfoglalást? - néztünk körbe egymáson tanácskozva, végül megállapodtunk annyiban, hogy én kezdem, a többiek pedig mind szétszéledtek. Szerencsére csak fél órát kellett így kibírnom, addig pedig megpróbáltam elképzelni mégis mit fognak produkálni a szüleink a színpadon. Csak abban reménykedtem, hogy nem fognak le szerepelni. Ami pedig végül történt az este, arra aztán soha nem számítottam volna. Ezzel pedig nem csak én voltam így végül. Meg persze még azon is gondolkodtam, hogy Melaniával mégis mióta voltunk mi ennyire jóban. Egy biztos volt; hogy oltári táncot produkált Ruslan a táncparketten Donnával együtt. Még jó, hogy Cyprain ezt nem látta, mert biztosan kétszer is meggondolta volna, hogy jó embert választott e végül a barátnőjének.