Utálat felsőfokon

17. | Öt perc hírnév

- Nem gondoltam volna, hogy az iskola padlása az a hely, ahol ti ennyit vagytok megbeszéléseken. Hallottam róla, hogy van egy ilyen helyetek, de mindenre gondoltam, csak erre nem. - huppant le Sage a matracra.

- Egyike vagy azon kivételes embereknek, akik járhattak itt, szóval én a helyedben vigyáznék rá mit teszek, illetve mondok. - nézett rá Donna szúrós szemekkel.

- Jól van béke van! Nem kell ám egyből leszólni! Egyébként is, ki kell találnunk mit fogunk most csinálni.

Elgondolkodva meredtem magam elé. Valahogyan le kellett állítanunk a diákokat, hiszen mégis emberek voltunk és nem viselkedhettünk így. Ráadásul ha az iskolában nem volt nyugtunk, akkor máshol mi lesz? Nem léphetjük majd át az ajtó küszöbét sem? Néha annyival jobb lett volna, hogyha csak egy átlagos családba születek bele.

- Megkérek minden kedves diákot, hogy fáradjon az ebédlőbe! Az igazgató asszony fontos közleményt óhajt bejelenteni, ami bizonyára nektek is tetszeni fog. - szólalt meg a hangszóróból jól ismert igazgató helyettesünk hangja.

- Remek! Nem elég, hogy itt dekkolunk, most még ebben a ruhában kell kimennem a tömeg elé! Biztos bukás lesz! - szenvedett Donna feltűnően, miközben kék ruháját igazgatta.

- Szerintem ahhoz képest, hogy a szemetesből szedtük a cuccainkat, egész jó állapotban vannak. - gondolkodtam hangosan.

- Igen Maisie, minden álmom az volt, hogy egyszer az iskolába mászkáljak egy Szezám utca jelmezben! Sütiszörnyként. - tette karba kezeit Sage, de sajnos nem tudtam komolyan venni a jelmeze miatt.

- Nekem tetszik. Ez az Elmo jelmez még egész jól is néz ki. Lehet megtartom. - forgolódtam magamat nézegetve. - Van egy tervem. Donna, te elmész az ebédlőbe és videóchaten tartjuk a kapcsolatot, így nem maradunk le semmiről és addig van időnk kitalálni mit csináljunk. Igen, tudom, hogy egy életnagyságú Grover jelmez van rajtad, de lehet valami fontos dolgot szeretne megosztani velünk az igazgató. Arról pedig nem szeretnénk lemaradni, ugye?

[...]

A matracon elfeküdve bámultam a telefonom kijelzőjét, amin Donna közlekedett és szidta az embereket. Nem kevesen állították meg út közben és szóltak be neki a jelmezével kapcsolatban olyanokat kérdezve, mint például: "Le ragadtál a Halloweennál?" És ez még csak a "legkedvesebb" hozzászólás volt.

Igazándiból tippünk sem volt rá miért hívatott az igazgatónő minden embert az ebédlőbe. Mivel nálunk az aula nem olyan tágas, ezért a fontosabb közlendőket mindig az ebédlőben tartjuk meg. Egyedül a nagyobb rendezvények kapnak helyet a tornatermünkben, ami viszont egy utcával odébb van, így megvan szabva mikor van testnevelésünk és egy "összejövetelért" nyilván nem sétálunk el odáig. Donna egészen közel tudott férkőzni a tömegben és így láttam is mi történik éppen. Az egyik évfolyamtársam - Sergei - éppen egy rózsaszín szoknyába majomkodott az egész iskola szeme láttára. Ha ez pedig még nem lenne elég, annyira bele élte magát az egészbe, hogy nem vette észre szegény Ruslan nevű osztálytársamat és egy megcsúszás következtében mindketten taknyoltak egy nagyot.

- Hát ez nagyon nagy volt! - fetrengtem nevetve. - Sergei nem tudom mit képzelt magáról, de biztosan kapni fog elzárást, ha csak nem felfüggesztést!

- Mi történt? - vetődött mellém Sage, aminek következtében kiesett kezemből a telefonom, egyenesen az arcomba.

- Sergei itt táncikált és amilyen szerencsés megcsúszott, Ruslan pedig egyenesen repült vele. Kár, hogy nem vettem fel. - fordította meg Donna a kamerát, hogy be tudjon számolni az eseményekről. - Várjatok, most jött be az igazgató! Nagyon zabosnak tűnik. - húzta el a száját.