Utálat felsőfokon

11. | Tervezés

- Azután haza vitt és mielőtt kiszálltam volna az autóból, megcsókolt. Utána pedig nem tudtam hirtelen mit mondani, mert annyira el... - mesélte boldogan Donna.

Éppen az iskola menzáján ültünk és legjobb barátnőm éppen azt mesélte milyen volt a randija Harley testvérével. Bármennyire is mosolyogtam és próbáltam mutatni mennyire örülök, hogy ilyen jól sikerült nekik ez a kis találka, gondolatban egész máshol jártam. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy szombaton én és Sage az állatkertbe megyünk egy RANDIRA. A villámmal csak bele túrtam a spagettibe, ami az aznapi ebéd volt, mert egyszerűen nem kívántam semmit.

- Na jó, én feladom! Mi a baj Maisie? Úgy nézed azt a tányért, mintha a levágott fejem lenne rajta. - vette észre barátnőm, hogy valami nincs rendben. - Tudom ez nem volt éppen a legjobb hasonlat, de érted mire gondolok.

- Elmondom, de előtte menjünk a szokásos helyünkre. - tápászkodtam fel az asztaltól nagy nehezen.

[...]

Na igen. Azóta nem voltunk a szokásos helyünkön, mióta elmondtam mi is a tervem a jövőre nézve. Szoknyámat lesimítva ültem le a matracra, hogy ne legyen benne semmi gyűrődés. Mivel megkaptuk az egyenruháinkat, így muszáj volt azt viselnünk. Reggel pedig be kellett mutatnunk kártyát is, amin a képünk szerepel és a nevünk. Még a legjobban azt tudtam értékelni, hogy több ruhát adtak ügyelve arra; valószínűleg hamar mosni kell a szettünk és hát akkor nem tudnánk egyenruhába járni, ha az mosásba van.

- Szóval mi a helyzet? - vizslatta a lány tekintetével az arcomat.

- Ahj Donna én ezt nem bírom! - temettem arcomat a kezeimbe. - Teljesen ki készültem ettől az egésztől és Sage is felcseszte rendesen az agyvízemet.

- Semmi baj Maisie! - simogatta meg hátamat bátorítóan. - Nem szabad feladnod! Gondolj arra miért csinálod ezt az egészet! Sage pedig jó nagy paraszt, akármit is tett.

Annyira elérzékenyültem, hogy a következő pillanatban rá ugrottam Donnára abból a célból, hogy megöleljem. Csakhogy akkora lendületet vettem, hogy immáron nevetve feküdtünk a matracon, mert eldőltünk, mint egy zsák krumpli. Ilyen a mi szerencsénk.

- Sajnálom, amiért nem figyeltem annyira mi történt közted és Cyprain között. Tudom, hogy sokat jelent neked ez a fiú és még sosem voltál randin, azért is vagy most ennyire boldog meg hiperaktív. Bár mondjuk te mindig az vagy. - gondolkodtam hangosan.

- Nem probléma. Neked sokkal jobban megértem a helyzetedet. Elvégre milyen lehet már, ha megmondják a szüleid kivel és mikor házasodj össze. Én biztos kiszaladnék a világból már bocs.

- Nem csak te Donna, nem csak te. - néztem előre a nagy semmibe.

[...]

Hétfő révén nemigen történt más az iskolában, így legközelebb már azon kaptam magamat, hogy otthon ülök az ágyamban egy bögre forró tea társaságában és járatot nézek Spanyolországba az esküvőm napján. Vagyis...igazából csak akkor jutott eszembe, hogy pontosan nem is tűztük még ki a pontos időpontot, ezért írtam egy üzenetet édesanyámnak, mivel lustaságomból adódóan nem volt életerőm lemenni hozzá, hogy mindezt élőben kérdezhessem meg.

Me: Pontosan mikor is lesz az esküvőnk?🤨 - pötyögtem be a kérdést.

Nem sokkal később jött is a válasz, amin nem annyira lepődtem meg.

Anya: Mivel szokásodhoz híven késtél, így nem voltál ott az elején, amikor Clarinda kérdezte mikor legyen. Azt beszéltük meg, hogy június 25. - e tökéletes dátum lenne. Egyébként miért kellett ehhez telefonon írnod?

Me: Nem volt kedvem lemenni/le kiabálni.

Anya: Már értem honnan fúj a szél. Ha már itt tartunk szeretném, ha lassan le jönnél vacsorázni. Lenne egy pár megbeszélni valónk a menyasszonyi ruháddal kapcsolatban.

Me: Rendben. Majd vacsora után megbeszéljük.

Gyorsan lezártam a telefonomat és böngészni kezdtem az interneten. Június 25 egy pénteki napra esett. Azt már korábban megbeszéltük, hogy a szertartás csak délben fog kezdődni és Sage egyedül fogadja majd a vendégeket. Alison és anya szerint akkor "nem lenne meglepetés a ruhám", ha én is ott lennék a fiú mellett. Szóval lényeg a lényeg, hogy nekem délben már a repülőn kell ülnöm. Hiszen ha rá jönnének hova tűntem és Sage is kikotyogná, akkor még bőven vissza tudnának hozni a reptérről. Viszont, ha már elhagytam az országot, akkor nemigen tudnának leszedni a gépről.

Mondanom sem kell, hogy az egész délutánom a tervezéssel telt el. Igaz, hogy még csak január volt, de szombaton már lassan lépünk át a februárba, én pedig úgy éreztem kevés az időm ahhoz, hogy mindent megszervezzek addig. Végül sikerült foglalom jegyet 11:45 - re, aminek nagyon örültem. Miután rá nyomtam a "Foglalás" gombra, elégedetten dőltem ágyamnak a támlájára, egy jó nagyot kortyolva a bögrémből. A következő pillanatban viszont beugrott valami. Hogyha el is megyek másik kontinensre, akkor a rendőrség még ott is megtalál. Elvégre egy idő után nem csak az országban fognak keresni. Ígyhát következő keresőcímkémben a "kontaklencse" illetve a "paróka" szavak szerepeltek. A kontaklencséből rendeltem egy kéket, mivel az eredeti szemszínem barna. Azután elgondolkodtam a parókán. Bármikor lecsúszna a fejemről amilyen béna vagyok és az biztos bukás. Inkább a festék mellett döntöttem.

- Szőke vagy vörös? - kérdeztem meg Donnát, amint felvette a telefont.

- Micsoda? - kérdezte enyhe kómás állapotban. Hupsz, lehet véletlen felkeltettem.

- Hát a hajam. Szőkére vagy vörösre fessem majd, amikor elmegyek. Ez a nagy dilemmák jelenleg.

- Örülök neki, hogy pillanatnyilag ez a legnagyobb gondod. Egyébként legyen szőke. Nem azért mondom, mert most az enyém is az. - nevetett kínosan.

Válaszul csak megforgattam szemeimet, amit nem láthatott telefonon keresztül, így feleslegesen csináltam. Na nem baj, ilyen az én formám.

- Mi lesz a ruháddal? A stílusoddal? - szólalt meg egy idő után.

- Tényleg erre nem is gondoltam. - pofoztam meg magamat gondolatban.

- Na látod, itt az ész. - hallottam a választ és elképzeltem magam előtt, ahogyan Donna a vonal túlsó végén magára mutogat. Pontosabban a fejére, azon belül is a koponyájára.

- Azt majd még addig megoldom. Ennyi erővel útlevelet is hamisíttatnom kéne. Azt meg mégis honnan a toszból csináljanak meg? Nincsenek ilyen ismerőseim.

- Úgy hallottam Sage egyik haverja ért az ilyenekhez. - na már megint hol lyukadtunk ki...

- Értem. Figyelj Donna, nekem lassan mennem kell vacsorázni! Tudod milyen anya, hogyha nem érek le időre. Ráadásul még a leckém sincsen kész, mert egészen idáig a repjeggyel voltam elfoglalva. Na meg a kontaklencsével és a parókával. Neked köszönhetően pedig mostmár az új "stílusommal" is el leszek egy ideig.

- Vágom én. Túl sokat beszéltem már megint. Akkor holnap találkozunk! Légy jó!

- Te is. - köszöntem el tőle.

Még le csaptam a laptopom tetejét és mostmár ténylegesen elindultam a konyhába, hogy időben megvacsorázhassunk.