Utálat felsőfokon

7. | Csak azért is

Idegesen doboltam ujjaimmal a kávézó asztalán. Hiszen csak azért is úgy voltam vele, hogy keresztbe teszek Sagenek és elmondok mindent a legjobb barátnőmnek. Donna sosem a pontosságáról volt híres. Ha rajta múlt volna, az iskolában délben kezdődik a tanítás és aki rá várt, kapott volna egy párnát, hogy tudjon aludni, amíg odaér hozzá. Másik kezemmel pedig a táskám pántját szorongattam, amiben ott lapult a közeljövőben kötelező egyenruhánk is. Még nem tudtam édesanyám mit fog hozzá szólni, de egy biztos volt: nem szidhat le amiért ezt a ruhát veszem fel minden egyes nap.

Bambulásomat (egyben pedig gondolatmenetemet is) az szakította félbe, hogy nagy erővel nyílt ki az épület ajtaja. Ki más lett volna az ha nem Donna? Acélszürke szemeivel némi keresgélés után kiszúrt, majd mosolyogva huppant le a velem szemben lévő székre. Ne is tagadjuk, egyáltalán nem érzékelete, hogy a "beszélnünk kell" alatt eléggé fontos dolgot értettem. Rövid, szőke haját (ami egykor hosszú és gesztenyebarna volt) felül kontyba fogta és egy fehér felsőt viselt fekete nadrággal.

- Na, mi történt? - támaszkodott meg arcával kezein.

- Tudod, eléggé régóta jóban vagyunk és erről nekem most eléggé nehezemre esik beszélni. - kezdtem bele, kezeimmel pedig a sótartót kezdtem piszkálni.

- Igen megértem, de tudod, hogy rám mindig számíthatsz. - mosolygott rám együttérzően.

- Férjhez kell mennem. - szorítottam össze szemeimet és csak akkor tudtam őket legközelebb kinyitni, amikor nevetést hallottam.

- Már meegbocsás, - kezdett bele nevetőkönnyeit törölgetve. - de mégis miért kéne férjhez menned? Ennél jobb viccet még életemben nem hallottam. - nevetett továbbra is.

Megpróbáltam elővenni a komoly arcomat, (ami nem kicsit esett nehezemre) mire ő is abbahagyta a nevetést.

- Nem viccelsz, ugye? - kérdezte, mire bólintottam. - Mégis hogyan? Kihez? És egyáltalán miért? - halmozott kérdéseivel.

- A szüleim közös megegyezés alapján döntöttek így. Ráadásul Sage a férjjelölt. - adagoltam neki szépen, lassan az információkat.

- Sage? Sage Butler? Akivel ki nem állhatjátok egymást és az osztálytársunk?

- Igen, az a Sage. - fújtam ki egy adag levegőt.

- Te. Jó. Ég! Mégis mire jó ez az egész? - kérdezte, míg én levettem pulóveremet, így már mindketten fehér felsőben voltunk.

- Idézve Alison szavait: "össze fogtok házasodni, hogy a két család vagyona, illetve hírneve is nagyobb legyen."

- Durva, de ki az az Alison? Sage mit szólt hozzá?

- Alison Sage édesanyja. Gondolhatod mi volt a reakciónk... Felszaladtam a szobámba Ő pedig utánam jött, megvígasztalt és kieszeltünk egy tervet.

- Mégis milyen tervet? - húzta össze szemöldökeit kérdőn.

- Már megvan az esküvő időpontja és aznap utaznék el Spanyolországba. Ráadásul Sage is... - haraptam el a mondat második felét.

- Sage is mi?

Neki is van egy barátnője aki a Sunny Shavonbe jár. Ezt mégsem mondhattam.

- Sage is helyeselte ezt az ötletet. Donna, ezt nem mondhatod el senkinek! - mutogattam fenyegetően ujjaimmal.

- Mondtam én már el valamit amit nem szabadott volna? - tette szét kezeit kérdőn.

- Mondjuk, hogy én gyújtottam fel a matematika termet?

- Az véletlen volt! Tudod, hogy gumicukorral bármikor meglehet vesztegetni.