Utálat felsőfokon

23. | Szerencsétlen egybeesés

A hétfőket sosem szerettem. Pláne ebben a helyzetben, hogy elkerülhetetlen volt a találkozás Sage és köztem, mivel osztálytársak voltunk. Hogy igazándiból miért is nem akartam vele össze futni? Nem tudom, talán kínosan éreztem volna magamat a történtek után, amiért igazán nem is volt semmi okom. Unottan bandukoltam az utcában, amikor csörgött a telefonom. Elő kotorva táskám aljából felvont szemöldökkel vettem fel, hiszen ismeretlen szám hívott.

- Igen, tessék? - szóltam bele a készülékbe.

- Jó napot kívánok! A csomag, amit rendelt ma fog megérkezni tíz és dél között. Esetleg kíván változtatni a megrendelés címén vagy otthon tud lenni ebben az időintervallumban? - szólalt meg a vonal túlsó végéről egy kellemes női hang.

A lehető legrosszabb időpontra időzítettek, hiszen iskolába kellett mennem. Az volt az egyetlen lehetséges megoldás, hogy az iskola címére változtatom a szállítást. Nem kockáztathattam meg, hogy esetlegesen a szüleim átvegyék a csomagot és kérdőre vonjanak érte. Igazság szerint sosem rendeltem még az internetről, mert mint mondtam, nem költöttünk túl sokat a kiadásainkra. Azt pedig nem tudtam, hogy egyáltalán átvétel után kinyitnák - e a csomagomat megnézni mi van benne.

- Igen, sajnos nem leszek otthon, ezért természetesen változtatnék a címen. - válaszoltam a nőnek kedvesen.

[...]

A hír robbanása miatt nem volt könnyű a bejutás az iskolánkba. Mi voltunk az egyetlenek az intézményünkben, akik híresebbnek számítottak, de nem éreztük ezt olyannyira kiváltságnak, hogy mondjuk magániskolába kéne járnunk. Valamiért engem sosem vonzott az, hogy olyan helyre járjak, ahol az dönt legfőképp a sorsodról barátkozás szempontjából, hogy netán milyen márkájú táskát hordasz. Meg persze a szüleim se mentek volna bele, ezért történt, hogy a Mary Adam diákjainak többsége úgy kezelt minket, mintha legalábbis annyira híresek lennénk, mint egy énekes. Valójában nem nagyon foglalkoztak velem, de hogyha megjelent valami pletyka vagy fontosabb hír rólunk az újságban vagy bárhol, akkor mindneki elsőnek szerette volna megtudni igazak e a hírek.

Pontosan ezért állt már diákok sokasága az udvaron és amikor észrevettek, elkezdtek felém közeledni. Ijedten néztem körbe Donna vagy bárki más után kutatva, akit esetleg ismerek és megpróbálhatna nekem segíteni. Hát nem jártam sok sikerrel, mert legközelebb már csak egy dühös Helena tanárnő sietett felém és elkiáltva magát mindenki csöndbe maradt.

- Mi ez a marhacsorda? Iskolába jöttem vagy egy tanyára?! Most azonnal menjen mindenki befelé vagy az igazgatóiban fogtok kikötni mindnyájan! - mutogatott fenyegetően a diákokra, akik zömében gólyák voltak. - Most! - sürgette őket, amikor látta, hogy nemigen használ a kiabálása. - Maisie Diamond gondolhattam volna, hogy maga miatt van már megint ez a csődület. Az igazgatóiba, most! - toporgott idegesen.

Értetlenül néztem rá a tanárnőre. Nem is az én hibámból történt az egész és mégis én menjek az irodába? Hát hol itt az igazság? Mázlimra Donna éppen ekkor érkezett meg és amint meglátta milyen slamasztikába keveredtem, egyből le hervadt arcáról a mosoly.

- Maga meg mit bámul Mercado? Ön is menjen befelé, ha kérhetem! - tapsolt kettőt szigorúan a tanárnő.

Amíg nem figyelt rám és Donnával foglakozott, addig írtam neki egy üzenetet, hogy mi a helyzet.

Me: Segítened kell! Ma jön a csomagom, tíz és dél között, de nem tudom átvenni. Ide rendeltem a sulihoz és nem tudom pontosan mikor jön, de nem vehetnek ebből észre semmit!

Donna: Már megint mibe keveredtél? Egyszer nem jövök időben és már ez történik! Várjunk csak, miért pont a sulihoz kérted egyáltalán? Mindegy ezt majd elmondod. Hogyha nem végeznél addig, akkor majd én intézem. Nézd majd az ablakot, az igazgatónő irodájából pont kilátni az udvarra!

Ezt már csak akkor tudtam elolvasni, amikor Helena tanárnő mögött bandukoltam az iroda felé. Út közben még össze is szedtünk egy másik diákot.

- Gyere csak te is fiam! - rángatott ki a tömegből valakit, de nem foglalkoztam vele, mert az üzenet elolvasása fontosabb volt számomra.

Me: Oké köszi. Majd megpróbálok írni, ha látom az autót. Remélem sikerülni fog, mert valaki mást is be visznek az irodába. Hogyha szerencsém van rá tudom venni, hogy terelje el a figyelmét az igazgatónak, amíg írok neked.

- Leköteleznél Diamond, ha e nemes feladattal engem bíznál meg. - szólalt meg mellőlem a "bajtársam", mire nekem duplájára nőtt a szemem. Egyrészt az ijedtségtől, amiért ez a személy elolvasta, amit írtam és hirtelen szólalt meg. Másrészt pedig, azért, mert Sage volt az a valaki és nem tudtam, milyen ügyben hivatalos a dirihez. Valamit tettünk volna?

- Jesszusom Sage ne ijesztgess! Mit csináltál már megint? - suttogtam dühösen.

- Én? Inkább te! Téged előbb össze szedett, mint engem. - kezdett el érvelni.

- Jó tudod mi? Inkább nem is érdekel, jobb hogyha nem válaszolsz! Különben is, most le fogok maradni a francia órámról, ráadásul dolgozatot írtam volna. - biggyesztettem le a számat csalódottan, hiszen nagyon sokat készültem erre a dolgozatra és még szerettem is a tantárgyat.

- Ne legyél ilyen csüggedt! Hé, láttál minket az újságban? Jól néztem ki, mi? - jött elő megint a hülyeségeivel.

[...]

Tik - tak. Tik - tak. Az óra monoton kattogása kezdett az agyamra menni. Mindig csak Tik - tak Tik - tak. Kettő egész óránk volt a csomagom érkezéséig, de annyit kellett várni az irodába, hogy csak a második óra felétől tudtak minket fogadni, mert mint utólag kiderült, az igazgatónő még nem tartózkodott az iskolaépületben. Állítólag a kutyájával történt valami és el kellett vinnie az orvoshoz, egyébként mindig bent volt már kora reggel. Addig pedig azzal ütöttük el az időt, hogy én Donnával beszélgettem és magamban nevettem a szitkozódásain, amiért nekem nem kellett két órán részt vennem, illetve idegeskedtem, hiszen nem tudtam miért ültünk az irodában. Sage pedig... Sage igazából nem tudom mit csinált, mert nem szenteltem nagyon neki figyelmet, de annyira nem is érdekelt. A tanárnő első óra alatt le passzolt minket, mert órát kellett tartania, ezért nem értettem mégis miért nem engedhetett minket el az első óránkra. Addig pedig a testnevelés tanár vigyázott ránk és mindenféle viccekkel próbált meg szórakoztatni minket. Hát nem sok sikerrel járt. Így már csak fél óránk volt a futár érkezéséig, amikor Ms. Collins belépett az ajtón.

- Jó napot tanárnő! - köszöntünk egyhangúan.

- Igen ez valóban egy csodaszép nap, de mégis mit keres itt iskolánk két talán legismertebb diákja, ha fogalmazhatok így? Elnézést a késésért, de a kiskutyám lenyelte az egyik játéka műanyag darabját és el kellett vinnem az orvoshoz.

Zöld ceruzaszoknyát viselt szintén zöld felsővel és a szemüvege ismét bepárásodott. A haját szokásosan kontyban viselte és rájöttem, hogy igazándiból mindig ugyanúgy nézett ki, csak másmilyen színű volt a ruhája.

- Ezt én is szeretném tudni. - dünnyögtem orrom alatt, miközben az órára néztem, majd ki az ablakon. Óra, ablak, óra, ablak.

- Tudja igazgatónő, tulajdonképpen Helena tanárnő küldött minket ide, de nem tudjuk miért. - rázta meg fejét a mellettem helyet foglaló fiú. - Én semmi rosszat nem csináltam!

- Helena? - vonta kérdőre a tanárnőt és úgy látszott kicsit ideges, amiért már rögtön zavarják. Bár azt sem értettem miért volt ilyen boldog, amikor mondta, hogy a kutyáját állatorvoshoz kellett vinnie. Fura emberek élnek a világunkban, az egyszer biztos.

Helena tanárnő letörölte a homlokán gyöngyöző izzadságcseppeket, mielőtt bele kezdett volna az egészbe. Biztosan már az ki készítette, hogy egy légtérben kellett lennie tanórán kívül azzal a diákjával, aki leégette a matek termét. Nem csodálom, én sem szívesen maradnék velem egy légtérben. Unottan piszkálgattam a szék karfáját, miközben vártam a tanárnő mondanivalóját. Sage sem csinált másképpen, ő is unta már az egészet. Nem furcsálltam érte.

- Ez így nem mehet tovább! Itt kell hagyniuk a Mary Adamet! - jelentette ki a közepébe vágva, ezzel egyszerre pedig megérkezett a futár a kontaklencsémmel és a hajfestékemmel. Ezt a szerencsétlen egybeesést!

- Hogy micsoda? - hőköltünk meg egyszerre a fiúval. Ezt nem gondolhatta komolyan! Egyáltalán miért?