Utálat felsőfokon

19. | Állatkert

- Khm... Szép a ruhád. - hallottam a mellettem ülő személytől köhögések és krákogások kíséretében. Csak nem zavarban volt?

- Tessék? Nem hallottam mit mondtál a recsegés miatt. Először azt hittem a rádió volt, de aztán rájöttem te szenvedsz a fulladozásban. - szívattam.

- Azt mondtam, hogy... hogy szép a ruhád. - motyogott még mindig, de ezúttal egy fokkal hangosabban.

- Köszi. Te sem nézel ki rosszul. - jegyeztem meg hanyagul. Igazándiból csak egy sima fekete farmernadrág volt rajta egy egyszerű fehér felsővel és szintén fekete, cipzáras pulóverrel. - Most meg mi bajod van, elgurult a gyógyszered? Csak ott ülsz és hallgatsz, mint szar a gazban. - kérdeztem meg, amikor nem válaszolt. Nem szerettem, ha sokáig csend van valahol.

- Olyan az agyad, mint az óramű Maisie. Kár, hogy ma nem húztad fel! - forgatta meg a szemeit unottan. - Attól még, hogy nem válaszolok, hallom amit mondasz, csak nem tudok rá mit mondani. - vonta meg a vállait hanyagul.

- Olyan nincs! Te mindig mindenre tudsz valamit mondani, csak most annyira zavarban vagy, mint Ádám anyák napján! - mosolyogtam, hiszen tudtam, hogy igazam volt.

- Én zavarban? Hát te már akkor bolond voltál, amikor a világra löktek! Bár nem kellett volna ezen meglepődnöm, mert veled kapcsolatban már semmi nem lehet biztos! - szórakozott nevetve a mondandómon.

[...]

Az autóút alatt, ami az állatkertig telt, igazából semmi különös dolog nem történt. A beszélgetésünk után maximumra tekertem inkább a rádiót, hogy ne halljam még csak Sage lélegzését sem. Komolyan mondom úgy elvitte a kedvemet, mint bálnaszart a monszun. Egészen addig csendben ücsörögtem a járműben, ameddig meg nem láttam a Philadelphia Zoo* feliratot.

- Na végre! - sóhajtottam egyet feltűnően. Az autóból kiszállva meg nyújtottam elgémberedett végtagjaimat és a derekam kiroppantása után hátamra dobtam a fekete kistáskámat és elindultam a bejárat felé.

- Igazán köszönöm, hogy megvársz! - hallottam magam mögül a hangját.

- Ne vacakolj már azzal az autóval! Én állatkertbe jöttem! Bár... ha jobban belegondolok téged sokszor látlak, úgyhogy...

Sage ki fújt egy adag levegőt és inkább nem szólalt meg, hanem rám hagyta a dolgot. Jól is tette. Tény és való, hogy én még nem voltam a Philadelphia Zooban, de mentségemre legyen szólva sehol nem voltam még nagyon, ami a közelben volt hozzánk. Mindig szerettem, hogyha minél messzebbre megyünk az otthonomtól. Imádtam utazni. A bejárat előtt egy nagy szürke felirat állt, amin a ZOO volt olvasható és még egy tigris is körvonalazódott benne. Az állatkert emblémája. A sort végig állva egy párszor felénk nézegettek az emberek, de egyébként nem igazán foglalkoztak velünk. A városban nagyon sokszor van olyan, hogy le szólítanak, esetleg újságírók jönnek kérdezni, de az utóbbi inkább a szüleim felé szokott irányulnak, így az esetek többségében engem nem érint. Sage pedig a cégük miatt szokott kérdéseket kapni, hiszen való igaz nem a közeljövőben, de egyszer őt fogja érni a megtiszteltetés, hogy a feje legyen a vállalatuknak.

[...]

Belépve a kertbe szippantottam egy nagyot a levegőből. Egészen más volt, mint a bejárat túloldalán. Éreztem az állatszőr illatát és, mintha egy pár kecske is mekegett volna, de abban nem voltam teljesen biztos. Mellettem az osztálytársam az itt dolgozóktól kapott térképet tanulmányozta.

- Sage, te már voltál itt? - kérdeztem tőle érdeklődve.

- Őszintén? Nem. Vagyis egyszer kiskoromban, de arra már nem emlékszem.

Elgondolkodva néztem az előttem elterülő tájat és gondolkodtam. Az állatoktól jövő szagokat leszámítva szabadságot éreztem, eszembe jutott milyen is lehetne az életem, hogyha nem ebbe a családba kerültem volna és most nem tartottunk volna ott ahol. Emelkedésem közepette eszembe jutott, hogy szerettem volna megkérdezni valamit a fiútól az utazásom érdekében.

- Sage, emlékszel amikor arról beszéltem neked, hogy szólj majd rám, mert kérdezni akarok tőled valamit?

- Öhm...nem egészen. - vakarta meg a tarkóját kínosan.

- Mindegy is. Az utamhoz kellenének ugye íratok és úgy hallottam, hogy az egyik ismerősöd ért az ilyesmikhez. Szóval arra gondoltam, hogy az érdekemben szólhatnál pár szót.

- Na jó álljunk csak meg egy szóra! Te mégis honnan a nyavalyából tudsz Brice munkásságáról? - vonta fel szemöldökeit kérdőn, kezeit pedig összefonta mellkasa előtt. Lábaival idegesen dobolt a válaszomat várva.

- Megvannak a forrásaim. Egyébként ne aggódj, senki nem fogja megtudni tőlem ennek a Brice tagnak még csak a létezését sem! Ha rajtam múlik.

- Donna volt, mi? Tudnod kell egy fontos dologról Maisie, ha nem ismered a francia kártyát, akkor semmi esélyed arra, hogy Brice jó iratokat fog neked szolgáltatni! Szereti felmérni a kuncsaftjai tehetségét. Vagyis...valami ilyesmi. - próbált meg figyelmeztetni.

- Csak ennyi? Akkor nincs probléma, mert szeretek francia kártyázni!

- Tényleg? - kérdezte meglepődve.

Csak meg forgattam a szemeimet és elindultam az egyik ösvényen. A fiú magyarázkodva jött utánam, talán arról beszélt, hogy a térkép szerint kéne haladnunk, de nem nagyon tudtam rá figyelni, mert lekötötte figyelmemet a táj és az állatok nézése. Gyönyörű volt minden, az állatok, a kép ami elém tárult, a körülöttem sétáló emberek.

- Mikor tudnál szervezni nekem találkozót ezzel a Brice gyerekkel? Tudod mégiscsak szorít az idő, hiszen már beléptünk a márciusba.

- Hát, igazából nekem jó a jövő hét hétvége, de még vele is egyeztetni kéne, úgyhogy majd mondom a héten mi a helyzet. Addig is készülhetsz a kártyajátékra!

- Értettem! Majd akkor még többet fogok otthon játszani römit és pókerezni és régen pókereztem.

Csak bólogatott és inkább rám hagyta a dolgot. Eszembe jutott a farsangi bál, hogy talán meg kéne kérdeznem tőle egyáltalán minek öltözünk be, mivel rá beszélt, hogy menjünk és ráadásul még párosnak is öltözzünk be, de aztán hagytam az egészet. Ez nem az a hely és idő volt.

- Először nézzük meg a Ritka Állatvédelmi Központot! Előtte viszont még itt van egy majmos kis rajz, szerintem ez valamilyen ketrecben lesz, mert nincs ide írva, hogy majom ház. - vázolta fel az ötletét.

- Komolyan Sage? - fordultam hatra unottan. - Egy rajzból megállapítottad, hogy a majmok ketrecben lesznek, mert nincs oda írva, hogy "ház"? Gratulálok! - paskoltam meg a vállát. - Na, most induljunk! Szeretném látni, ahogyan nem mersz bemenni a Hüllő és Kétéltű Házba.

- Hé ez nem is igaz, kikérem magamnak! - próbálta meg tartani velem a tempót. Való igaz, hogy gyors volt az alap sétám, de nekem ez volt a normális. - Honnan tudsz erről? - kérdezte egy fokkal halkabban tőlem.

- Az amerikaiak 23,6% - a fél a hüllőktől, de nem tudtam, hogy te is bele tartozol. Ne aggódj, én a magasságtól félek! Ráadásul az Egyesült Államok 28,2% - a van még ezzel így rajtam kívül.

Szónoklatom befejeztével pedig elértünk a majmokhoz és előre tolakodva kezdtem el nézni őket. Az állatkertben nemrég született kis majom, aki egy ládában ült és volt nála egy lepedő, amivel próbálta lefedni magát, mintha éppen aludni készülne, de szegénynek nem nagyon akart össze jönni, ezért inkább felállt a szélére és egyensúlyozva próbált meg kimászni. Látszott, hogy még nagyon kicsi, ugyanis nem tudta magát sokáig úgy tartani és a lepedőbe belegabalyodva esett előre. A láda alól kikukucskálva nézett ránk, hiszen a sötétszürke műanyag ráesett a fejére. Már megérte eljönni.

*A fent említett állatkert a valóságban is létezik, viszont NEM jártam benne, így elnézést kérek, hogyha a leírtak nem egyeznek a valósággal! Mindennek ellenére néztem videókat, amik az állatkertről szólnak és megpróbáltam azok szerint felépíteni a történéseket.