Utálat felsőfokon

14. | Lesifotó

Sokkolt arckifejezéssel hagytam el az irodát, aminek az ajtaja előtt már Tiffany várt rám izgatottan. Amikor észre vett el lökte magát a faltól, aminek egészen idáig neki volt dőlve a csípőjével.

- Na, mi volt? - kérdezte tőlem felpörögve.

- Mehetsz az ötös asztalhoz, viszont van egy kis bökkenő. - húztam el a számat. - Túlóráznunk kell.

- Az legyen a legkevesebb baj! - vonta meg vállait. - Egyébként meddig kell maradnunk? - indult el a folyosón.

- Hát... hajnali fél ötig. - húztam el a számat.

A lány megállt a hirtelen felismeréstől és tátott szájjal nézett vissza rám. Pár percig csak pislogott maga elé a hitetlenségtől, majd végül megszólalt. Azt hittem, hogy majd teljesen kiakadva üvölti le a fejemet, amiért ezen az áron intéztem el, hogy asztalt cserélhessünk, de nem így történt. Sőt. Egyáltalán nem erre a válaszra számítottam tőle.

- Azért megéri, hogy Sage Butlert láthassam. Egyébként is holnap iskola van. Legalább lesz ürügyem arra, hogy ne kelljen bemennem. - vonta meg vállait hanyagul.

Igazából nekem csak ekkor jutott el az agyamig e közérdekű információ. Nagyon nagy bajban leszek, hogyha nem fogok tudni jól teljesíteni másnap az iskolában! Bosszúsan indultam meg a konyha felé, út közben pedig nem is néztem a vendégek felé. Kivágtam az ajtót és duzzogva ültem le a Noah melletti székre. Felkapva a fejét szórakozottan nézett az irányomba.

- Na mi a hézag mosolymanó? - vigyorgott gunyorosan.

- Ahj Noah, dugulj el! - tettem karba kezeimet. - Segíteni akarok Tiffanynak, erre mi a hála? Maradhatok tovább! Legközelebb tuti, hogy nem fogok az érdekében semmit se elintézni, aminek akár egy kicsit is köze van hozzám!

- Hát az szívás. - fűzte hozzá, miközben egy adag krumplit sütött. - Én már csak olyan két órát vagyok itt és mehetek is haza a pihe - puha ágyikómba. - húzta direkt még jobban az agyamat.

- Kívánom, hogy legyen egy villád a tenger mellett! Csak ne láss ki az ablakon a gyógyszeres üvegektől! - játszottam a sótartóval, mire csak egy nevetést kaptam válaszul. Hát ez most nagyon szíven üthette ezek szerint.

Ameddig Tiffany kivitte az ötös asztal rendelését én azt vártam, hogy elkészüljön az egyes asztalé, ami egyébként a lányra lett osztva. Csakhát ugye erre az egy estére cseréltünk. Annyi pozitívumot találtam az egészben, hogy az egyes asztal azonnal a konyha mellett helyezkedett el, így nem kellett sokat menni hozzá. Ellentétben az ötössel, ami egy forduló után vált csak láthatóvá az emberek számára. Amolyan "elbújok az emberek elől" asztal volt. Legalábbis én így neveztem el magamban.

- Megjöttem híveim! - szambázott be Tiffany a konyha ajtón. - Sage Butler eszméletlenül vicces! - kezdett el áradozni. - Képzeld Maisie, hogy még rólad is beszéltünk!

- Valóban? - vontam fel szemöldökömet. Mi tagadás, kíváncsi voltam rá, ha valahol én voltam a téma. Főleg akkor, hogyha igazából ott sem voltam és csak máshonnan hallottam vissza. A kedvencem pedig az volt, amikor olyan dolgokat hallottam vissza magamról, amiről még én sem tudtam, hogy elvileg megtörtént.

- Úgy ahogy mondom. Megkérdezte miért vagy itt és főleg, hogy miért pincérként. Utána pedig a lány, akivel itt van érdeklődött felőled, hogy minden rendben van e, amiért én mentem ki hozzájuk helyetted. Anyám, mennyire lennék annak a lánynak a helyében!

- Álljunk csak meg egy szóra! - kaptam fel a fejemet, hiszen eddig egy szalvétát piszkálgattam. - Mit válaszoltál arra, hogy miért vagyok itt?