Utálat felsőfokon

20. | Randi

Gyönyörű. Ezzel az egy szóval tudtam volna jellemezni az állatkertet. Volt olyan része, ahol felettünk sétáltak el a tigrisek és bár Sage tényleg nem mert bemenni a hüllőházba - nekem kellett beráncigálnom - , nekem felejthetetlen napként marad meg az emlékeimben. Éppen a tevéknél jártunk és eszembe jutott a farsangi bál.

- Figyelj csak! A farsangi bálról, amit mondtál... komolyan gondoltad? - kérdeztem a tevéket kémlelve, miközben a lágy szellő bele kapott a hajamba.

- Melyik részét? - érdeklődött és éreztem, ahogyan felém fordulva vizslatott.

- Hát igazándiból az egészet. Hogy elmegyünk mi is és be is öltözünk. Ráadásul párban. Én még sosem voltam ilyenen, úgyhogy ez nagy gesztusnak számít a szememben. - piszkálgattam körmömmel zavaromban az elkerítőt, ami megakadályozta, hogy közelebb menjünk az állatokhoz.

- Ez semmiség! Ha ezt előbb tudom, akkor már sokkal régebben elő jöttem volna ezzel az ötlettel. Annyira furcsa, de mégis jó téged ennyire feldobottan látni.

- Ezt meg hogy érted? - néztem rá homlokráncolva.

- Csak most kezdtél el nemrég hóbortosabb lenni. Eddig sokkal komolyabb voltál.

- Tényleg így gondolod?

- Igen. Máskülönben nem mondtam volna.

[...]

Hogyha valaki azt mondta volna nekem, hogy az állatkertben látni fogom, amint Sage tevegel, akkor szerintem nem hittem volna el neki. Sőt, még furán is néztem volna rá. Viszont ezt a helyzetet látva ledermedve álltam a "pálya" mellett, ahol éppen ült az állaton.

- Hát ez nagyon jó! - kiabálta felém nézve és az sem érdekelte, hogy az utána soron következő gyerekek szúros szemmel néztek rá.

- Azért előre is néz néha! - figyelmeztettem, de a következő pillanatban a teve valamiért hirtelen megállt Sage pedig ledőlt az állatról és a földön kötött ki.

Szám elé téve a kezemet, ijedten pillantottam a fiú irányába, miközben a közelünkben levő látogató gyerekek nevetve bénázták le. Az egyik állatkerti gondozó azonnal oda szaladt földön fekvő osztálytársamhoz és kérdezgette jól van - e, illetve segített neki talpra állni. Sage bosszúsan kezdte el letörölni nadrágjáról a port, majd a gondozóval kezdett vitába, amiért leesett az állatról. Már éppen mentem volna közbe avatkozni, mert ki mulattam magamat rajta, amikor is egy nagy, átlátszó trutyi esett a fejére, a teve szájnedve.

- Mi a...? - kezdte el tapogatni haját, majd mikor keze érintette a nyálat, undorodva kezdte el rázni a testrészét, mintha azzal legalábbis el tudná tüntetni onnan.

- Szerintem menjünk innen, már miattad áll így is a sor! - kiáltottam neki be az elkerítőn keresztül.

[...]

- Kérdezhetek valamit? - szólaltam meg a nagy csend közepette.

- Már megtetted. - hangzott a válasz.

- Akkor még valamit? - türelmetlenkedtem.

- Az is megvolt már. - nézte az utat vezetés közben.

- Akkor még kettőt?

- Már az is megvolt.

- Mikor? - húztam össze szemöldökömet kérdőn, mert nem rémlett.

- Most. - nézett le egy pillanatra az útról és eléggé határozottnak tűnt. Látva a reakciómat nevetésben tört ki.

- Sage! - kiabáltam mostmár én is vigyorogva.

- Jól van na, nem szívatlak többet! Elmondod végre, amit akartál vagy megvárod, ameddig haza érünk?

- Hm... ezek után nem is tudom. Jó, én nem vagyok olyan szívtelen, mint egyesek. Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy azt mondtad mindenről intézkedsz és esetleg megtudhatom mi lesz a jelmez, amit viselnem kell farsangkor? - érdeklődtem.

- Maisie, Maisie, Maisie! Egy bűvész sosem fedi fel a trükkjeit. - rázta meg nemlegesen a fejét.

- Először is, ezt nem ilyen helyzetekben szokták mondani. Másodszor, ugye tudsz róla, hogy te nem vagy bűvész? Még csak az kéne! Félbe vágnál, nem lennék többé. - borzongtam meg a hatás kedvéért.

- Lehet azt kéne.

- Mit mondtál? - fordultam felé.

- Semmit! - nevetett ismét.

[...]

A hírek gyorsan terjednek, ezért is álltunk le pár utcával arrébb, hogy elkerüljük az esetleges lesi fotósokat. Összegezve egész jó kis nap volt a mai, de azért a kedvencem mégis az volt, amikor Sage leesett a tevéről.

- Nekem tudod mi tetszett a mai napban a legjobban? - fordult felém kérdőn.

- Micsoda? - érdeklődtem.

- Amikor leállítottak minket az állatkertbe, hogy csináljanak rólunk egy képet. Mi pedig direkt meg is öleltük egymást és biztosan úgy nézhetünk ki, mint az óvodások. - kezdett el nevetni az emlék hatására.

- Tényleg! Erről már el is feledkeztem. Azért azt még mindig nem tudja h überelni, amikor leestél a tevéről utána meg még nyálas is lettél. Kár, hogy nem vettem videóra! - képzeltem magam elé a jelenetet.

- Hé, ezt kikérem magamnak! - tettetett felháborodást, de utána ő is elnevette magát.

Ezek után pedig beállt a kínos csend. Lassan, de biztosan haladtunk a házunk felé és gondolataimba merülve néztem a felhőket. Az ég már nem tündökölt kék színben, hiszen már ment le egyre jobban a Nap. Már csak egy utcát kellett végig sétáltunk, a következő kereszteződésnél lassan be kellett fordulnunk.

- Félsz? - szólalt fel hirtelen mellettem osztálytársam, ezzel kizökkentve gondolataimból. Hangja egészen halkan csengett a pár perc némaság után.

- Mitől? - hirtelen azt sem tudtam miről beszél, a fejemben a gondolatok a suli körül cikáztak. Beadandókról és dolgozatokról elmélkedetem. - Ja, az Amerikai történelemre gondolsz? Nem, szerintem a tanárnő nem fog nehéz feladatokat összeállítani a dolgozatban.

- Micsoda? Milyen dolgozat? Én arra gondoltam, hogy tudod... A tervedre.

- Ó! - esett le hirtelen mire céloz. - Hát, igazából ezen még nem gondolkodtam. A papírok, amiket találtam elegendő löketet adtak nekem ahhoz, hogy ezt végig csináljam. Megkell tudnom az igazságot.

- És mit csinálsz, hogyha tévedsz? Hogyha ez csak egy véletlen egybeesés, amit találtál? Akkor mit mondasz a szüleidnek?

- Nem tudom. Talán az igazat? - vontam meg a vállamat kérdőn. - Sage, te ezt nem tudod átérezni! Nem veled történt meg. Sosem fogod tudni megérteni, hogy nekem ez mennyire megéri, hogy megtudjam az igazat. Megtudjam ki vagyok!

- Pont ettől tartok, hogy nagyot fogsz csalódni, mert kiderül tévedtél. Utána pedig vissza térsz az életedbe és minden egyszerre fog rad zúdulni. A szörnyű, de igaz valóság.

- Nem értem a tiltakozásodat. Most hirtelen miért zavar ez ennyire téged? Ha itt maradnék össze kéne házasodnunk és Harley meg te sosem lehetnétek boldogok.

Idő közben megérkeztünk a házunk elé és megtorpantunk. Nem szerettem volna annyiban hagyni a dolgot, de kockázatos volt, hogy a szüleim mindent meg hallanak és lőttek a tervemnek. Ezért meg nem érte meg nekem ez az egész. Ha Sage így gondolja az ő baja, de ne szóljon bele az életembe. Én döntöm el mit teszek, mit nem, mit látok jónak és mit nem.

- Hagyjuk, nem számít! - hagytam annyiban a dolgot. Idő közben pedig már elértünk a verandánkra. - Csak tudod... nekem ez az egész kicsit rosszul esett, mert te... - kezdtem bele, de félbe szakított.

- Sajnálom Maisie, de ezt most miattad teszem! - reagálni sem tudtam a hirtelen jött döbbenettől, mert nem értettem miről beszél. A következő pillanatban pedig magához rántott és olyan dolog történt, amit sosem felejtek el, megcsókolt.