Utálat felsőfokon

5. | Harley

Miután sikeresen átvettük ruháinkat az osztályteremben; elköszöntem barátnőmtől és megálltam az iskola előtt. Mivel Sage nem mondta hol beszéljünk, így gondoltam megvárom a lépcső mellett. Az egyenruhával nem volt különösebb bajom. Igazából szerintem még egész tűrhető volt és az a kis masni amit a nyaknál kell megkötni még aranyosnak is tűnt. Kíváncsi voltam a Sunny Shavonben hogyan fog kinézni az egyenruha.

- Na ki vagyok? - fogta be szemeimet két tenyér minek hatására előszőr megijedtem.

- Olivia néni? - kérdeztem mosolyogva.

- Olivia néni? Komolyan? Ezért most megsértődtem. - csinált úgy, mint aki bedurcizott. - Viszont ne itt beszéljünk. Eléggé feltűnő jelenségnek számít, hogy veszekedés nélkül társalgunk.

Ebben egyet kellett értenem vele. Lehet másnap velünk lett volna mindenki elfoglalva. Kérdem én, a többi embernek nincs élete? Mégis miért volt olyan fontos, hogy én és Sage beszélünk vagy éppen veszekedünk-e? Lehet csak azért, mert nekik egy jól menő cégük volt, mi pedig sokat sporóltunk? Akárhányszor kérdeztem otthon bárkit is, soha senki nem mondta el hogyan lettünk az átlagnál jobb módúak. Nem kaptam meg kiskoromban mindent és ezt annyival magyarázták meg, hogy nem vesznek nekem olyan dolgot amit x idő múlva megunok. Legyen szó babáról vagy egy sima kifestős könyvről. Persze ez csak nagyon kicsi koromban volt így. Mikor nagyobb lettem más érdeklődési köröm volt, de ugyanezzel a szöveggel etettek.

- Akkor mégis hova menjünk Sage? - tettem fel kezeimet kérdőn.

- Én már tudom, de az meglepetés. - indult el én pedig pár méterrel lemaradva követtem addig, amíg el nem mentünk az iskola látóköréből.

- Mégis hova megyünk ha szaba... - akadtam meg, mert a fiú hirtelen megállt előttem ennek hatására pedig neki ütköztem a táskájának. Kinéztem mögüle.

- Az utca másik végében vagyunk, mint ahol a Mary Adam van. - kezdtem bele, de hirtelen befogta a számat.

- Nehogy ki merd mondani az iskolánk nevét! Még a végén lebukunk.

Akkor esett le. A Sunny Shevon előtt álltunk és éppen Sage barátnőjét vártuk. Az iskola nem sokban különbözött a mienktől. Míg a Mary Adam fehér falakkal és kék tetővel illetve felírattal volt tarkítva, addig az SS-be járók épülete piros tetővel és felírattal díszelgett, a falak ugyanúgy fehérek voltak. Bár még mindig jobb volt, mintha a két iskola egymás mellett helyezkedett volna el. Így is úgy alakult, hogy pont az utca két ellenkező végébe építették az épületeket.

- Te jó ég! Találkozni fogok Harleyval! El sem hiszem. - fogtam a fejemet hitetlenkedve. - Ezt most nagy megtiszteltetésnek veszem.

- Vedd is. - mutogatott kezével fenyegetően. - Egyébként remélem tudod, hogy az iskolában attól még továbbra sem bírjuk annyira egymást. Eléggé felkapnák az ügyet ha látnák, hogy puszipajtások lettünk.

- Igen tudom. Harley amúgy tudja, hogy...mi...szóval tudja, hogy mit mondtak tegnap este a szüleink? - kerestem a szavakat arra, hogyan fejezzem ki magam.

- Persze. Mindent megbeszélünk, hiszen nincsenek egymás előtt titkaink. Sőt, igazából nem is fogadta olyan rosszul, mint amire én számítottam. Tökre megértő volt és ő is díjazta az ötletet, hogy találkozzatok. Na és Donna tud róla?

Annyira jó volt nézni ahogyan Harleyról beszélt. A szemei csillogtak és látszott rajta mennyire szereti a lányt. Mostmár egészen kíváncsi voltam erre a lányra, hiszen baromi sokat mesélt róla.

- Nem. Ma szerettem volna elmondani neki ebéd közben, de az igazgató közbe szólt.

- Jobb is. - mondta teljesen komolyan, mire csak pislogni tudtam.

- Hogy mondod? - nyíltak még nagyobbra szemeim.

- Mármint...gondolj csak bele. Bármikor történhet valami olyan dolog ami miatt véletlen elmondja pár embernek.

Jó, ezzel mondjuk majdnem egyet értettem, hiszen tény és való, hogy Donna néha kikotyogott valamit amit nem szabadott volna.

- Hiszen ő a legjobb barátnőm! Nem tudok neki hazudni.

- Valahol elkell kezdeni. Egyébként is nem hazudsz neki, csak füllentesz pár dologról. - vonta meg vállait.

- Az ugyanaz.

- Mindegy. - legyintett. - Ott van Harley! - zárta le a témát én pedig egyből arra fordultam amerre ő.

Harley egyszerűen meseszép volt. Sehogy nem érthettem egy ilyen lány, mint ő hogyan szerethetett bele Sagebe. Ébenfekete haja volt, amit egy sima konytba fogott (eszembe is jutott a reggeli incidensem az édesanyámmal). Csokoládébarna szemeivel ide - oda nézegetett egy ember után kutatva. Mikor észrevett minket odarohant Sagehez és egyből a nyakába vetette magát. Egyszerű fehér kötött felsőt viselt fekete farmernadrággal, kezében pedig egy szatyrot szorongatott.

- Harley, ő itt Maisie akiről tegnap este meséltem. - engedte el Sage a lány derekát.

- Szia! Harley Kerenze vagyok. - nyújtotta felém kezét. - Nem is tűnsz olyan elviselhetetlennek, mint amilyennek Sage írt le. - magyarázta mire csak összehúzott szemekkel néztem a fiú felé.

- Maisie Diamond. Tudod rólad Sage csak jókat mesélt, nem úgy, mint neked rólam. Egyébként, ha szabad tudnom mi van a szatyrodban?

- Az egyenruhánk. Megnézed? - kérdezte mosolyogva.

- Persze. - bológattam.

Harley elővette egyenruháját ami egy fehér rakott szoknyából és fekete pulóverből állt. Valamint ők is kaptak arról egy papírt, hogy a lányoknak milyen harisnyát, cipőt, illetve hajviseletet kell hordani. Én is elővettem a sajátomat mivel kíváncsi volt rá, így egy ideig csak csendben álltunk és a másik iskola egyenruháját néztük. Igazából nem sokban külnöböztek egymástól. Már ha csak a két épületet is néztük, aztán ott voltak a ruhák közötti hasonlóságok és a tájékoztató papír.

- Jól néz ki, de nem fogtok megsülni ebben a felsőben amikor hétágra süt a nap? - tanulmányoztam a ruháját.

- Hát pont ez az. Látom átérzed a helyzetemet. Na de menjünk az iskola közeléből és inkább üljünk be valahova. Szeretném megismerni a lányt aki "eljátsza, hogy Sage menyasszonya aztán lelép az esküvőről". - nevette el magát. - Ja és beszélnünk kell a találkozásról is. Egyenruhában biztosan nem beszélgethetünk, mert egyből lebuknák. - kulcsolta össze kezét barátjával és elindultunk.

- Tulajdonképpen most hova is megyünk? - kérdeztem meg ma már másodjára.

- Egy nagyon jó helyre, ahol finom a shake. - fordult hátra Sage, hiszen mögöttük kullogtam.

- Értem, de nem vihetném haza előtte a cuccaimat? Leszakadnak a vállaim. - nyafogtam.

- Nem! - jött egyszerre a válasz mindkettőjüktől, majd elnevették magukat és megcsókolták egymást.

- Ezt légy szíves akkor ne csináljátok amikor én is látótérben vagyok! Nem szeretném premier plánban nézni, mert így is majdnem nektek mentem. - kerültem ki őket. - Vagy akkor már a hátam mögött. - beszéltem tovább hátra sem nézve.

- Maisie! - kiáltott utánam Sage.

- Igen? - fordultam meg.

- Ugye tudod, hogy nem arra kell menni?

- Persze, csak kettesben akartalak hagyni titeket. Biztosan rég láttátok egymást. - próbáltam meg kimenteni valahogyan magamat. Erre pedig ismételten nevetést kaptam válaszul. Már eléggé rám fért volna az a shake.