Utálat felsőfokon

Utószó

A tükörbe bele nézve egy teljesen másik lány nézett vissza rám. Kék szemei voltak és rövid, szőke haja. Muszáj voltam vágni belőle egy kicsit, hogy rövidebb legyen és meg kell mondjam nem lett olyan rossz, mint amire számítottam. A ruhámat lecseréltem egy szürke melegítőruházatra, mert úgy gondoltam így sokkal kényelmesebb lesz az utazás és Maisie Diamond soha nem hordhatott ilyesmi típusú ruhákat, ezért kapóra is jött. A táskámat kifordítottam, mert két funkciós volt. A belseje és a külseje is különböző színű volt és mindkétféleképpen lehetett használni. Cyprain a garázsukban várt rám és idő közben elvitte a kutyájukat is az ismerőséhez, ameddig én mindennel elkészültem.

- Rád sem lehet ismerni! - mondta, amikor beültem mellé az autóba.

- Akkor jó, hiszen ez volt a cél. - a fiú kezembe adott egy számomra eddig ismeretlen pékség emblémájával ellátott zacskót, amiben fahéjas csigák voltak. - Köszönöm. - fogadtam el tőle.

Egész nap még nem ettem egy falatot sem és hát elég korán keltem. Az út alatt egész végig a tájat néztem és egy jó időre bele véstem a fejembe a mellettünk elsuhanó képeket. Vissza jövök majd. - gondoltam. Még soha nem ültem repülőn és nem tudtam mire számítsak. Elmélkedésemet az zavarta meg, hogy megszólalt a mellettem ülő fiúnak a telefonja. A kijelzőn Donna neve világított, én pedig ijedten ültem feljebb az ülésben. Csak nem valami baj történt?

- Kérlek hangosítsd ki! - néztem rá, ő pedig bólintott.

- Szia Donna! Mi a helyzet? Minden rendben? - az ujjával mutatta, hogy meg ne merjek mukkanni és tartottam is hozzá magam.

- Igen Cyprain, minden a lehető legnagyobb rendben van. Mi van a kutyátokkal? Elvitted már a helyre, amiről beszéltél?

A sofőr itt rám nézett. Nem tudtam róla, hogy kódokkal beszélnek és én kapom a kutya nevet, de hát ez is kiderült.

- Még nem, de már csak pár perc és ott leszek. Aztán megyek készülni az esküvőre. A menyasszony izgul?

- Izgulok én eléggé helyette is. Nem is tartalak fel tovább, majd találkozunk!

[...]

Fél tizenkettő után pár perccel én már a repülőgépen voltam. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, amikor leültem a helyemre. Sikerült! El tudtam szökni az esküvőmről és mindenféle komplikációt megúsztam. Háromnegyed tizenkettőkor már kezdtem ideges lenni, hiszen rájöttem, hogy még bármi megtörténhet. Dél előtt öt perccel pedig a lábaimmal idegesen doboltam, hogy végre elinduljunk. A mellettem ülő idős hölgy rám is szólt, hogy hagyjam abba, mert nem tud így nyugodt maradni és fél egyébként is a repüléstől. Már előre féltem milyen lesz így kibírni az egész utat. Inkább elő vettem a keresztrejtvényt és a könyvet, amit vettem, ameddig még várakoztam. A tollam megkeresésével elment egy kis idő és mire észbe kaptam már szólt a mellettem ülő hölgy, hogy kezdődik az indulás.

Rá néztem a fekete karórámra, amin pontban dél volt. A szertartás kezdete és az új életem első percei most kezdődtek meg. Elő vettem a táskám aljáról azt a képet, amin a család állt a szálloda előtt. Boldognak tűntek, mindenki mosolygott a fényképen. Vajon sikerülni fog megtalálnom őket? Vagy felesleges volt az egész? A felhőket nézve ragadott el magával az álom és nem foglalkoztam semmivel. Ezennel hivatalosan is megkezdődött a családom keresése.

_____________

V É G E
_____________

A kötet első részének