Restaurant [Befejezett]

1.

- Kelljél most már kifele az ágyból, Do Ji Soo! - robban be az ajtómon anya erélyes hangerővel az ajtó pedig meg sem áll az asztal sarkáig. Ahogy anya se az ablakig, hogy kihúzza a függönyt.

- Ne már - hisztizek, és a fejemre húzom a takarót.

- Nem hiszem el hogy te ilyen naplopó vagy! Kezdjél most már magaddal valamit, a testvéred hazajön, szedd rendbe ezt a disznó ólt is itt - érzem a hangján, hogy fintorog. - Az életeddel is kezdhetnél valamit... - morogja, miközben elhagyja a szobámat.

Nem mintha nem akarnék kezdeni valamit az életemmel, csak valahogy semmi sem akar nekem összejönni.

Itt vagyok 22 évesen és nincs rendes munkám, középiskola óta részmunkaidős állásokkal próbálom eltartani magamat.

Ráadásul egy ideje anyáék is kijelentették, hogy fizessek a szobáért legalább legyen valami értelme, hogy itt vagyok a nyakukon.

'Kakoo' kezd a telefonom hangot kiadni magából, amivel jelzi, hogy üzenetet kaptam Kakao talkon.
Lehúzom fejemről a takarót, hunyorogva a nagy fénytenger közepette próbálom keresni szememmel az említett tárgyat.
'Kakoo' jelez ismét.
Ekkor észreveszem az éjjeliszekrényen a zsepis doboz mögött kikandikálni a cicás tokom fülét.

"Remélem nem hagytál semmit a szobámban, patyolat tisztaságot akarok"
"Máskülönben halott vagy" - olvasom a két üzenetet.

Kikerekedik a szemem, ahogy felfogom mi is ez most. Ledobom magamról a takarót, ami egyenesen a padlón köt ki. Átrohanok a mellettem lévő szobába, s ahogy belépek elkezdek gondolkodni mit csináltam az utóbbi időben ebben a szobában. Tudom, hogy egyik este itt tévéztem. Morzsák után keresek, de szerencsére nem találok semmit. Az ágy alá is benézek, ahol már találok használt zsepit és csokis papírt.
- Halott is lehettél volna Jisoo - fogom meg a fejem. - Az asztal! - kerekedik el a szemem, ahogy meglátok rajta két bögrét.
Miután átvittem ezeket a szobámba, visszatérek és az ágyat is megvetem, hogy a gyűrődöttséget is eltűntessem.

'Kakoo' - jön egy újabb üzenet.

"Kérlek, keresd elő a padlásról a matracokat."

"Micsoda?! Én oda fel nem megyek!!!" - válaszolok neki azonnal.
Ő is egyből látja, de hiába várom, hogy válaszoljon, nem méltat rá.
Majd megkérem apát, hogy menjen fel - kiráz a hideg, ahogy arra gondolok, hogy nekem oda fel kell mennem. Tavasz van, ilyenkor nagyon sok a pók ott fent, nem szeretek felmenni oda.
Visszatérek a szobámba és bezuhanok az ágyamba. Nincs kedvem ma semmihez.

Nem elég hogy munkát sem találok, de mintha a magánéletem is a pokol bugyraiba lenne átkozva. Lelkileg a béka segge alatt érzem magam. Egy hónapja, hogy szakított velem a barátom, és tegnap pedig láttam az új profilképét, hogy a 100. Napját ünnepelte az új barátnőjével, tehát több mint két hónapig csalt engem. Ennyit ért neki az a másfél év...
- Aahh, nem érdekek! - ülök fel az ágyon elszántan. - Takarítsunk, legyen rend legalább a szobámban, ha a fejemben nincs!

A szekrényemet feltépve ledöbbenek az összehányt ruhák látványán. - Ez így nem mehet tovább - mondom s elkezdem az ágyra kiszedni a ruhákat, hogy majd szépen összehajtsam őket, és elrendezzek mindent.
Miután ezt megcsináltam neki láttam a portalanításnak és egy szatyorba összeszedem a szemetet.
Ahogy ezzel is kész vagyok, az idő már ott jár hogy dél, hasam pedig jelez, hogy most már enni kell!
Fogom a szemetes zsákot és lefele menet kiviszem a kinti kukába.

- Jó napot szomszéd - szól egy nagyon jól ismert hang valahonnan. Körbe nézek, hogy hol lehet, végül meglátom a kiskapu túloldalán integetni.
- Neked is szép napot Oh'! - emelem fel kezem és tekintetem unott, mint egy lajháré.
- Hogy vagy? - kérdezi hirtelen, mielőtt eltűnhettem volna onnan.
- Miért érdekel? - szúrósan pillantok vissza rá.
- Miért ne érdekelhetne? - értetlenül kérdez vissza.
- Mert te általában sose voltál kedves hozzám -
- Ez nem igaz! - vágja rá.