35. - VÉGE-

64 6 1
                                        


2023. 09. 16 Jeju

Négy év, már nem kis idő, ezen a napon pedig most összegyűlik a régi banda.
2020 után mindenki belekezdett a családalapításba, azt hinnétek, hogy kezdődött Jonginékkel, mi? Hát nem, Jongdae lett elsőnek családapa és férj a 2020-as év végére. És csak utána Nataeék.

2021 végén Baekhyun, Chanyeol, Kai és Sehun egyszerre vonultak be a katonaságba, mivel már csak ők nem voltak.

A másfél évet csajosan töltöttük el, Natae, Minjoo és én szinte elválaszthatatlanok voltunk. Na jó, az én barátságom Nataevel azért erősebb volt mit ne mondjak.


- Lányok – integetek a két lánynak, akik most lépik át az épület bejáratát.
- Te már itt vagy? – sietnek ide hozzám.
- Oh, mi Baekhyunnal már három napja itt vagyunk és átvettük kicsit a szervezést. – legyintek.
- Ja, tényleg, mondtad is – csap a homlokára Natae.
- A fiúkat hol hagytátok? - kérdezem és hátuk mögé nézegetek.
- Még kint beszélgetnek – mutat háta mögé Minjoo.
- Gyertek akkor, megmutatom hol fogtok ülni. Még van majdnem egy óránk a ceremóniáig, addig meg lézenghettek az udvaron és a menyasszonyt is megnézhetitek. – húzom őket magam után.
- De kültéri lesz? – kérdi Natae.
- Mindjárt meglátjátok a hatalmas belső udvart – vigyorgok.
- Azta! – hagyja el a szájukat. – Ez tényleg hatalmas. Még mini tava is van. – Folytatja Natae.
- Hát igen. Baekhyun apukája szereti a puccot és a nagyzolást – nevetek fel kínosan.

Órámra nézek és mondom a lányoknak, hogy még vár rám egy kis elintéznivaló, úgyhogy távoznom kell. Felmegyek a menyasszony szobájába, hogy én is köszöntsem és megnézzem minden rendben van-e.
Gyönyörű uszályos ruhája épphogy elfér a kis padon. Nem sokat találkoztam vele, de nagyon szimpatikus, pont neki való lány. Váltottunk még pár szót, majd átvonultam a vőlegény szobájába.
- Apa? – mosolyogva nézem, ahogy apa igazítja Kyungsoo nyakkendőjét. – Anyát hol hagytad? – kérdezem.
- Tettem egy kis tablettát az italába, úgyhogy most lent csacsog a násznéppel. – kuncog. Nos igen, itt vannak „velünk" újra. Anya sokáig haragudott ránk, de apával rugalmasabban kezeltük a dolgokat. Mondjuk anyánk azért is megsértődött, mert Kyungsoo kijelentette, hogy velem szeretne bevonulni ezen a napon.
- Menj, csatlakozz hozzá, innentől átveszem.
- Rendben, akkor lent leszünk – nyom egy puszit az arcomra és kimegy a szobából.
- Na, izgulsz már? – állok testvérem elé.
- Szerintem te jobban – félmosolyt húz arcára.
- Még szép, hiszen én kísérlek be, már csak ettől a szerepléstől is ideges leszek – legyezem meg felforrósodott arcomat.
- A neheze nem itt kezdődik – teszi kezét a fejemre.
- Igaz – mosolyodom el.

***

- Megkérünk mindenkit, hogy foglalja el a helyét, ugyanis a vőlegény és a menyasszony hamarosan csatlakozik hozzánk. – halljuk Chen hangját, aki elfogadta Kyungsoo felkérését, hogy levezényelje az esküvőt.
- Kész vagy? Mi megyünk elsőnek – vigyorgok testvéremre. Kinyújtja a karját, hogy karoljak bele, innentől kezdve pedig így megyünk le az udvarra.
- A vőlegény már érkezik is – mondja Chen, ekkor mindenki ránk figyel. Végig megyünk az asztalok között a pódiumra. Egy puszi után pedig csatlakozom Baekhyunhoz, az első asztalnál. – Most pedig a menyasszonyt kérném, hogy jöjjön.

Két oldalról kísérik a szülei. Közben hallom, hogy sokan mondják, milyen szép.
- Te mikor akarsz ilyen fehér ruhát viselni? – súgja fülembe Baekhyun. Mostanában állandóan ilyen kérdései vannak, csak azt a bizonyos kérdést nem tette még fel.
- Kitudja – vonom meg a vállamat. Az én részemről bármikor felvennék már egy ilyen ruhát.

Igazából olykor elkap egy olyan érzés, hogy nekem nem lesz ilyenekben részem. Hiszen akik körülöttünk vannak, olyan határozottak, nincsenek együtt négy évet és utána gondolkodnak, hogy na lehet jó lenne megházasodni. Mi miért vagyunk ilyen lassúak?

Byun Baekhyun szemszög:

2020.12.15

- Nekem ez tetszik a legjobban – mutatok már a sokadik gyűrűre, és szememmel próbálom Chanyeol véleményét is megtudni.
- Az előző ötre is ugyanezt mondtad – unottan néz rám.
- De hát mind olyan szép, rajta is mind szép lenne – vakarom meg államat.
- Jisoon még sose láttam ekkora gyémántos gyűrűt, inkább mindig az egyszerűt és a vagányt szereti.
- De ő is nőből van, biztosan egy ilyen is tetszene neki.
- Kétségem se fér hozzá.
- Valami egyszerűt is mutassak? – kérdezi az eladó. Bólintok. Átmegy egy másik üveges pulthoz, mi meg követjük. – Ezek is tartalmaznak gyémántot, de törekedtek arra a készítők, hogy kényelmes legyen a viselése, a gyémánt ne legyen túl hivalkodó, a gyűrűk szélei többségében a gyémánthoz igazodik.
Szemem egyből megakad egy fekete gyémántos gyűrűn. Ez pont olyan, mint amit Chanyeol írt le. Egyszerű és vagány.
- Ebből a gyűrűből szeretnék kérni. – mondtam határozottan.

Leadtuk a megrendelést, és úgy volt, még karácsony előtt megjön, így akkor már meg is fogom tudni kérni a kezét, de megcsúsztak az elkészítéssel, így egy hetet csúszott az egész. És már újév köszöntött ránk.

Próbálkoztam a szerelmesek napjakor is, de Natae és Jongin úgy döntöttek, hogy páros randit akarnak, így ez is ki lett lőve.
Majd jöttek az olyan ötleteim, hogy egy romantikus vacsora közepette, de olyankor valami mindig fontosabb volt. Vagy elbeszélte az időt, vagy bealudt.

Aztán még a 2021-es évben volt két esküvő is, végül az év végén bevonultunk a fiúkkal, hogy ezt is letudjuk. Így csak napolódott és napolódott az egész.


És most itt vagyunk 2023. Még a bátyja is megházasodik, Ő pedig biztosan csak álmodozik arról, hogy kimondhassa az igent. De hogy kellene megkérnem? Csináljam most már spontán? Nem kellenek ide romantikus pillanatok? Tegyem fel a kérdést, Hozzám jössz?
Nem akarok mást tőle, csak hogy együtt öregedjünk meg, legyen legalább két gyerekünk, lássuk őket felnőni, lássuk ahogy nekik is gyerekük lesz. Azt akarom, hogy a feleségem legyen.
- Baekhyun, figyelsz rám? – kezét meglengeti arcom előtt így rá nézek.


- Leszel a feleségem? 




*****************************************************************

Sziasztok! 

Hát ennek is eljött már az ideje, hogy vége legyen. 
Szeretném megköszönni azoknak, akik velem voltak ilyen hosszú ideig, és türelmesen várták, hogy legyenek új részek. 

Bízom benne, hogy tetszett is nektek, így a végére remélem kapok tőletek egy kis véleményt, élményt.
Hogyan éltetek meg néhány részt, néhány fordulatot, egy-két pillanatot. 

Én élveztem minden pillanatát az írásnak
126 oldalon keresztül, 56821 szóval, egy végig szurkoló legjobb barát és az EXO. 

Köszönöm szépen mindenkinek!  

Restaurant [Befejezett]Where stories live. Discover now