Restaurant [Befejezett]

27.

Amennyire féltem attól, hogy le fogja szedni a fejemet, mert kések, pontosan akkorát csalódtam, hogy nincs itt a partnerem. Negyed tizenegyre értem ide és az óta is már eltelt húsz perc. Amikor megérkeztem kértem is egy jegeskávét, aminek már a végére járok és megfogadtam magamban, hogy addig várok, míg meg nem iszom. És hozzá kell tennem, igazán lassan ittam. Telefonom kezembe veszem, hogy tudjak küldeni egy üzenetet Jonginnek.
„Ha találkozunk, halott vagy! Nem jött el."

Ezután pedig fogom magam és el is hagyom a kávézót.
Megállok egy pillanatra és felnézek az égre. Olyan csodálatos idő van, hogy kár lenne veszni hagyni ezt a napot, és haza mennem. Jó lesz egy kicsit lustálkodni a városban.
- Épp előttem áll – csapja meg fülemet egy ismeretlen hang. Hirtelen fordítom fejem oldalra, mivel olyan érzésem támad, mintha ezt nekem szánnák, kicsit megszédülök és látásom elvesztem egy pillanatra. Lassan pislogok, és kezdem visszanyerni a látásomat, ekkor pedig már farkasszemet nézek egy sráccal. Fülétől elemeli a telefont. Szája sarkában meglátok egy félmosolyt, amit egyből pár szó követ. – Ne haragudj, hogy késtem.
Egész testemmel felé fordulok.
- Biztosan meg volt rá az okod – billentem oldalra a fejem. Nem érzem azt, hogy jogom lenne arra, hogy számon kérjem, merre is járt. Fejemben csupán az fordul meg, hogy milyen jó pasi áll előttem és én nem érzek semmit. Még csak a szívem se hagy ki egy ütemet, ahogy annak lennie kell. Közelebb jön, és eléggé lecsökkenti a köztünk lévő távolságot. Valóban nem egy colos sráccal van dolgom, de azért pár centivel magasabb tőlem.
- Már majdnem elmentél – mondja, közben szemei csillogva cikáznak arcomon.
- Csak pár perc és már nem itt lettem volna. – mosolyodom el. Kissé zavarban vagyok a tekintete miatt.
- Még szerencse, hogy áthajtottam az utolsó piroson – kacag egyet. – Már ittál valamit? – komolyodik meg és a kávézó felé mutat.
- Mivel már majdnem egy órát vártam, igen – válaszolom kimérten.
- Ne haragudj. – túr a hajába zavarában. – Esetleg elmehetnénk ebédelni? Vagy reggelizni, még nem ettem.
- Én sem. Egy Reggeli-ebéd most jól esne – mosolygok bíztatásképpen.
- Akkor menjünk a kocsimhoz – áll be mellém és megfordul, hogy így induljunk el.
- Nocsak, ez igazán udvarias gesztus volt – kacagok.
- Biccentettem volna fejemmel, hogy kövess? – nevet ő is.
- De paraszt lettél volna – vonom fel a szemöldököm.
- Megtehettem volna.
- Haza mehettem volna – vonom meg a vállam.
- Na de látod, milyen lovagias vagyok. – húzza ki magát.

És valóban, még a kocsi ajtaját is kinyitotta nekem.
Megfordult a fejemben, hogy mégsem kellene beülni egy lényegében vadidegen autójába, még akkor is ha Kai ismerőse. Viszont annyira közvetlen és úgy viselkedünk mintha mindig is ismertük volna egymást. Nem érzem, hogy idegen lenne, de mégse tudok róla semmit.

***

- Oh, miért a szupermarketbe jöttünk? – lepődök meg, ahogy megállunk a parkolóban. Kiköti magát és kicsit felém fordul, mint aki tárgyalni készül. 

- Mivel egy ideje nem voltam itthon, nem sok minden van otthon. Gondoltam bevásárolhatnánk, én pedig főzök neked valami finomat.
- Ezt nem hamarabb kellett volna tisztáznunk? – hunyorgok a fiúra.
- Akkor benne lettél volna?
- Talán, nem tudom. De már kezdek még éhesebb lenni, úgyhogy menjünk – kötöm ki magamat én is és anélkül, hogy a nevető fiúra néznék, kiszállok a kocsiból.

***

- Mond csak, nem zavarna, ha én is vásárolnék? – kérdezem a fiút, miközben szemezek a rizzsel.
- Dehogy, nyugodtan kösd össze a kellemest a hasznossal – mondja mosolyogva.
- Köszi, holnap mentünk volna testvéremmel vásárolni, de akkor most letudom.
- A testvéred? – kérdezi hunyorogva.
- Do Kyungsoo – mondom ki a nevét. Kezét szája elé emeli.
- Do Kyungsoo, az étterem vezetője? Aki gyilkolni tud a szemével? Akit ritkán látni, mosolyogni? – hadarja. Egy kicsit lefagyok, majd hangosan felnevetek.
- Hát ez aranyos reakció volt, igen Ő az. De én csak egyszerűen Kyungsoonak hívom. – vonom meg a vállaim.
- Ne haragudj, csak meglepett. – szabadkozik.
- Semmi baj. Mikor ideköltöztem, meglepett, hogy miket beszélnek róla, de mára már fel se tűnik – legyintek.

- Szereted az olasz konyhát? – kérdezi a spagetti tésztát magához véve ezzel elterelve a témát. – Nemrégiben kint voltam olaszban és isteni tésztákat tudok csinálni.
- Oh, a pizzát jobban szeretem – bukik ki a számon.
- Na, azt a tudományt még nem sajátítottam el – húzza a száját és vissza akarja tenni a tésztát. Megfogom a kezét, hogy megállítsam.
- Biztosan szeretni fogom – mondom, hogy visszanyerje a kedvét. Nem is kell neki több, nagy vigyorral pakolja a kosárba.

***

Nem is tudom miért vártam, hogy egy palotában lakik ez a fiú, talán mert annyit mesélt az utazásairól, azt feltételeztem, hogy kő gazdag. Viszont talán még annyit se fizethet a lakásért, mint mi. Egy teljesen egyszerű, kis másfél szobás lakásba érkezünk, ami egy ötemeletes épület, harmadik emeletén húzódik meg. 

Furcsa ez a szituáció, és félnem kellene, hogy egy szinte idegennek a lakására jöttem. Bár ma már min csodálkozom? Az egész napom oly idegen mégis megszokott és természetes. Együtt pakoljuk ki a vett dolgokat és inkább érzem magam a ház másik tulajának, mint egy vendégnek.

Ahhoz a természetességhez tudnám hasonlítani, mintha Chanyeollal éppen készítenénk a vacsorát.
- Magadról még nem is meséltél. Folyton csak én járatom a számat. Nyugodtan állíts le, ha túl sokat beszélek magamról.
- Stop! – emelem is fel a kezem, hogy megállítsam a fiút. – Már tudom a fél életed – csóválom a fejem.
- Hát ez az, mesélj valamit magadról. – kéri, és közben elkezd serénykedni a konyhában én pedig végre kényelembe, helyezem magam az egyik széken az asztalnál.

Vajon mit kellene magamról mesélnem? Én hozzá képest semmit sem értem el az életben. Beszéljek az elrontott versenyemről? Vagy talán, hogy a szüleim szinte ki akartak tagadni a családból, hogy Kyungsoonak jó legyen? Esetleg arról, hogy a pasim a hátam mögött, már régóta egy másik lánnyal járt? Esetleg felhozzam Sehunt, hogy otthonról egészen Szöulig követett? Vagy még tudok Baekhyunról beszélni, akivel volt egy csókom, ami után elment, és mikor újra láttam kiderült, hogy menyasszonya van?

Úristen, tényleg ilyen tragikus lenne az életem?

És most itt vagyok ezzel az aranyos és tiszta-szív emberrel, de fejben már megint Baekhyunnál járok.

Elkezdek nevetni magamon. Szegény fiú azt se tudja, hogy mi bajom.
- Tudod, csak élem az életem – mondom.
- Ennyi? – vonja fel szemöldökét. – Mi vicces jutott az eszedbe? – érdeklődik.
- Csupán átgondoltam az életem, és egy vicc az egész – csóválom fejemet. – Sungwoon, te egy nagyon rendes srác vagy, de tisztáznom kell valamit.
- Nem fogok nyerni, igaz? – kérdezi hirtelen és egy mindent tudó mosoly húzódik szája szélére.
- Tessék? – lepődöm meg.
- Kai elmondta tegnap este, hogy az ellenfelem Byun Baekhyun – kacag fel egy kicsit. Ahogy kiejtette a nevét pedig nem jót sejtek. – Valahogy vele mindig versengek. És általában én bukok el. Már megszoktam. De Jisoo – szemeit enyémekbe fúrja. – Nem próbálhatnám meg mégis csak legyőzni?

Nem tudom, hogy a versenyszellemem ébredt fel bennem, vagy a szavai miatt, de a mellkasomban most először érzem azt a kellemes mégis fájó nyomást, a fiú közelében. Mintha szívem nagyokat dobbanna, ütemeket kihagyva, fojtóvá téve a tüdőmbe jutó levegőt.

Ezzel a kérésével vajon Ő akar kihasználni engem, vagy esélyt ad nekem arra, hogy én használjam ki őt? Ha belemegyek ebbe, akkor vajon én állok bosszút, avagy Ő aratja le a babérokat? Ő vagy én jövök ki jobban ebből a helyzetből? Egyáltalán bármelyikünk ki fog jönni jól ebből a helyzetből?

- Győzd le!