Restaurant [Befejezett]

21.

Jisoo szemszög:

- Szögezzük le, most nem, mint a főnökeink vagytok itt, hanem mint haverok! – mondja a nagy fülű, már egy kis alkohol hatása alatt a bátyámnak, akit egyik kezével átkarol, közben fejével Suho és Kyungsoo arca között cikázik. – Oké?
- Jól van Chanyeol – nevet Suho jókedvűen, már Ő is magába töltött pár doboz sört.
- Mikor voltunk mi haverok? – szemüvegét igazítja meg már ma nem is tudom hanyadjára Kyungsoo, mintha ezzel akarná demonstrálni, hogy Ő bizony itt is főnök.

Csak csendben nézem őket és iszogatom az elém kitöltött italt, mióta a repülőgép leszállt, mintha minden gondomat fent hagytam volna az égen és boldogan tekintek előre. Nem görcsölök azon, mi lesz ha netán összefutunk Baekhyunnal, hiszen ez az egy aggodalmam volt. De jobbnak látom, ha inkább a pillanatnak élünk. Ezen a pár napon jól kell éreznünk magunkat és nem kellene elrontani valakinek a depressziójával. Chanyeol is figyel arra, hogy jó kedve legyen, akkor én miért tennék máshogyan? Hirtelen egy zsebkendő terül el az arcom előtt. Követem a kezet, aki tartja a papírt és meglátom Chent aggodalmas arccal nézni engem.
- Sírsz – olvasom le szájáról a szót. Elkerekednek szemeim és kezemmel egyből arcomhoz nyúlok, ami tényleg nedves. Elveszem a zsebkendőt, amit tartott előttem és gyorsan felitatom arcomról a sós folyadékot. Chen közel hajol hozzám és fülembe súgja: - Gyere oldalra.

Feláll a padról és a tető túloldalán lévő korláthoz sétál, amire rákönyököl és a tengerparti kilátást csodálja. Egy mély levegővétel után követem is a fiút.

Hosszú ideig nem is szólunk egymáshoz, csak nézzük a tengerpartra érkező hullámokat. Valóban olyan csodálatos, itt az embernek eszébe se kellene jutnia a sok szomorúság.

- Történt valami rossz? – halkan szól Chen. Féloldalasan rátekintek, de az Ő figyelme még mindig a tengerre szegeződik.
- Nem? – kérdezek vissza.
- Nem? – ismétel és meglepetten fordítja most már felém arcát. Hirtelen nem is tudom, hogy mit mondhatnék neki, ezért csupán csak farkasszemet nézünk egymással. – Miért nem csillognak a szemeid úgy, mint mikor leszálltunk a gépről?
- Csillogtak a szemeim? – szinte alig hallhatóan kérdezek vissza.
- Bizony – bólint egyet lassan lecsukva a szemét, majd újra rám szegezi azokat. – Akkor mintha megdobbant volna a szívem – kedvesen jelenik meg a macskaszája, ahogy mosolyog.
- Jongdae... - suttogom döbbenten nevét és résnyire nyitva hagyom a számat is. – Most ugye...

- Mit csináltok itt elvonulva? – mellém lép Chanyeol a semmiből és átfogja a vállamat a kérdést meg igazándiból Chennek szánja, mert rám még csak nem is néz.
- Beszélgetünk Chanyeol, beszélgetünk – nyomatékosítja a fiúban, hogy ne gondoljon semmi másra.
- Akkor miért vonultatok félre? – kicsit jobban rám támaszkodik a fiú, mivel már nem áll olyan stabil lábakon, mint pár órával ezelőtt. Ezt látva Chen lehámozza rólam a fiút és átveszi Ő.
- Azt hiszem, jót tenne neked egy kis alvás.
- Vigyük el a szobájába – fogom meg a másik kezét a mamlasznak, hogy segítsek Chennek.
- Hagyjad, csak nyisd majd az ajtót- biccent a fejével.
- Biztos? Elég nehéz – mutatok a fiúra.
- Biztos. Menjünk – indulnak el. Még szerencse, hogy Chanyeol nem ellenkezik és csoszogva ám, de elindulnak lábai.

- Istenem, Park Chanyeol, hogy lehetsz ilyen dög nehéz? – dobja le az ágyára a mamlaszt Chen.
- Bocsi, mióta nincs Baekhyun, túl jól van tartva – nevetek és próbálom kicsit fentebb igazítani.
- Ez így van – teszi fel a lábait.

Szerencse, hogy nyár van így a takaró kényelmesen fog elhelyezkedni a mamlasz alatt, ha netán fázik, akkor majd biztos kiszedi maga alól.

Együtt hagyjuk el a fiúval a szobát ám az én lépteim egy kicsit lassabbak, mint az övéi.
- Jongdae – szólok utána. Kíváncsian fordul meg ezzel együtt meg is áll.
- Hm?
- Amit nem rég mondtál... a szíved meg.. megdobbanás – dadogom, és mindenfelé cikázik a szemem, csak rá nem nézek.
- Az? – kérdezi. – Csupán próbáltalak felvidítani. Nem volt egy jó próbálkozás, igaz? – nevet fel halkan.
- Oh, valóban? – nevetek kis kínos érzéssel.
- Miért? Esetleg, ha komolyan gondolom, viszonoznád? – komoly arcvonása teljesen megrémiszt, ezt hogy lehetne másképpen értelmezni? Ha így beszél róla, akkor komolyan gondolhatja. Mit válaszoljak most? Egyáltalán ezt tekinthetem vallomásnak? Akkor vissza kellene utasítanom?
- Nem tudom? – hagyja el számat, talán a legrosszabb válasz, amit adhatok. Ez pontosan azt sugallja, hogy igen- is meg nem is. Chen arcán most megint megjelenik halványan a mosolygós cicaszáj.
- Menjünk vissza a többiekhez – csak ennyit mond. Lezárva tekintve ezt a beszélgetést. Amint elhagyja az öt méteres körzetem Chen, az eddig bent tartott levegőmet, most erőteljesen kifújom.

Amint visszatértünk a többiekhez látjuk, hogy Suho a padon elfeküdve, Kyungsoo ölében pihenteti a fejét és nyálát csorgatja. A velük szemben lévő padon pedig Natae és Umin mutogatják egymásnak telefonjaikat és valami vicceset beszélhetnek, mert jó a hangulat köztük. Sehun mellettük csodálja a borospohár tartalmát és bele-bele iszogat. Jongin pedig egymagában bújja telefonját, száját csücsörítve, mint aki éppen duzzog.
- Srácok, jobb lenne elmenni aludni, nem gondoljátok? – kérdezi Chen, ahogy elkezd pakolni az asztalon.
- Jó sokat ittunk – nézek végig az üres üvegeken.
- És ezek elvileg nem csak mára lettek véve – sóhajt mellettem a cicaszájú.
- Hiába, nem lehet őket visszafogni – mosolyogva nézek végig ismét mindenkin.
- Sehun! – hallom meg bátyám hangját. – Vigyed – ülteti fel Junmyeont maga mellett.
- Én? – mutat magára az említett.
- Nem ti vagytok egy szobában?
- Ja, de – vág egy bamba fejet.

- Natae! – nyújtom a lány felé a kezemet, hogy jöjjön. Felcsillannak a szemei, ahogy észrevesz, annyira elvoltak Uminnal.
- Megyek – feláll és elkezdi nyújtóztatni magát. – És elpakolni? – kérdezi végig nézve az asztalon.
- Én maradok és összepakolok – ajánlja fel Chen, amin meglepődök, mert arra számítottam, hogy a kis rendmániásunk Umin fogja. – Ti menjetek csak – biccent fejével a lánynak. Mellém lép és karomba karolva indulunk el a szobánk felé.

Natae még mikor kipakoltunk kikészítette a pizsamáját így azokat jelenlegi állapotához híven szép lassan át is veszi, majd a fürdőnkbe megyünk, hogy fogat mossunk. Szinte csukva a szeme és már félig alszik, így azt se figyeli, hogy én még nem öltöztem át. Ahogy ágyba dugom és betakarom, már fejére is húzza a takarót és bedugja egyik fülét. Várok még pár percet, hogy biztosan aludjon, majd kiosonok a szobánkból, vissza a tetőre. Jongdae szatyorba gyűjti a szemetet meg és már az üvegeket egyhelyre tette.
- Miért jöttél vissza? – meglepetten tekint fel rám.
- Ketten hamarabb megvagyunk – fogok egy másik szatyrot és elkezdem az üvegeket belepakolni. Nem szólunk egymáshoz, csak csendben pakolászunk. A tányérokat is összeszedjük, a poharakat meg tálcán hoztuk ki, amint megtaláltuk, arra rá is pakoltunk minden poharat.

A szemetet Chen viszi, a kukához én pedig a konyhába hordom a mosatlanokat. Elkezdem folyatni a vizet, hogy felmelegedjen. Csak bambán nézem a folyadékot és azt sem veszem észre, hogy Jongdae már meg is van a dolgával és mellém állt, csak mikor elzárja a vizet.
- Szerintem ez ráér holnap reggel – egészen közel áll, így felnézek rá a vállam felet, na nem mintha olyan magas lenne mint Chanyeol, de nem is vagyunk egy magasak. – Neked is pihenned kell. – néz a szemembe. Az én tekintetem azonban kicsit elkalandozik az arcán. Egyenes orrán végig, szép telt ajkaira, éles állára, majd vissza a szájára, orra ívén fel, szemeire.
Chen ugyanígy cselekszik, én arcommal majd újra találkozik tekintetünk.

A sok sorozatban, amiket mostanában láttam, pontosan ilyen szituációban, ilyen jelentős pillanatban, a kettesben töltött pillanatban, akik vonzalmat éreznek egymás iránt és nincsen semmilyen zavaró tényező, vagy ember, aki megzavarná őket, akkor biztos hogy megtörténik azaz érzéki momentum.

Amikor a két főszereplő ajkai egymást érik. A kép megmerevedik és a jövő héten folytatódik a sorozat.

De most a valóságban is ugyanennek kell történnie? Ha ez meg történne, akkor én vajon bánnám?

Már csak pillanataim vannak, hogy eldöntsem akarom-e hogy megtörténjen, aminek meg kell történnie. Csak el kellene fordítanom a fejem és minden tiszta lenne. Miért nem fordítom el a fejem, az alkohol tenné? Nem. Ennyire nem szokott engem befolyásolni az alkohol.
És nem is az alkohol miatt ver olyan hevesen a szívem.

De ugyan ez elmondható Chenről is? „Megdobbant a szívem" Fut át agyamon ez a mondat, melyet nem is olyan rég hallottam.

Az időből pedig kifutottam...