Restaurant [Befejezett]

23.

- Kik rendeltek dinnyét? – érkeznek meg a fiúk, pontosabban Chanyeol, Kai és Suho, mind a három ölében van egy-egy dinnye.
- Miért hoztatok ennyit? – kerekedik ki Kyungsoo szeme.
- Hát csak vagyunk annyian, hogy mindet megegyük! – pislog nagyokat a füles.
- De ha megmarad se baj – tipeg előre barátném a fiúkhoz. – Akkor majd elvisszük a szállásra – venné el Jongintől, de a fiú csak elfordul, ezzel megakadályozva ezt, majd kikerüli a lányt és a többiekkel együtt lerakják élelmünket az egyik pokrócra.
- És mivel fogjuk felbontani? – teszi fel a félmilliós kérdést Chen. Mindannyian ránézünk és mintha erre a kérdésre tőle is várnánk a választ. – Mi van srácok? – neveti el magát. – Tán én fejeljem meg? – nevet továbbra is, de mi csak komolyan meredünk rá. – Biztos, hogy nem – teszi kezeit keresztbe egy X-et formálva és már nem is nevet.
- Chanyeol? – nézünk ismét csoportosan a második jelöltre.
- Ne már! – düllednek ki a szemei. – Inkább elmegyek valamiért – lép egyet hátra.
- Ugyan, jó lesz a fejed is – ér a vállához Sehun, mitől összerezzen és elhúzódik.
- Na, jó ne hülyéskedjünk – állítom le a fiúkat és bátyám táskája felé veszem az irányt, amint kezembe veszem elkezdek benne kutakodni és meg is találom a bicskáját. – Ezzel elkezdjük felvágni, aztán széttörjük – adom az ötletet.
- Te azt honnan? – néz rám szúrósan a tulaj.
- Hehe, vannak forrásaim – pislogok rá szépen.

Ezek után már gyerekjáték volt a dinnyét feltörni és egy jót enni belőle. Egy kis napozás után pedig vissza is megyünk a tengerbe. Na persze nem mindenki van oda egyébként a napozásért. A fél bagázs ki se tette a lábát a napernyő alól. De persze ez egy cseppet sem ronthatott a hangulaton, hiszen mindenki vidám volt, olykor közbe szólt egy kis csipkelődés a fiúk között, azonban mind tudják ezek csak viccelődések.

A szállás ide, csupán pár száz méterre van, így ahogy egy könnyed sétával lejöttünk a partra, ugyan olyan egyszerűen is jutunk vissza még a nap lemenetele előtt, mivel megbeszéltük Nataeval, hogy a naplementét most a tetőről nézzük és majd az utolsó napunkon csodáljuk meg a tengerpartról, amolyan búcsúként. Egy dinnye ránk maradt így azt Chanyeol cipeli és az út alatt folyamatosan rá akarja valakire sózni, mindegy ki csak vegye el tőle. Én egyszer ajánlottam fel, hogy viszem azóta is csendben hozza.
- És estére mit tervezünk? – csendül fel Sehun hangja a nagy csendben.
- Nem játszunk valamit? – kérdezi Natae csillogó szemeivel. Komolyan már felnőtt, de játékra nemet nem tud mondani.
- Mégis mit? – kérdezi bátyám meglepetten.
- Activityzünk – folytatja briliáns ötletét a lány.
- És ahhoz mi is tudunk kitalálni dolgokat – büszkén néz rá a bátya.
- Ebbe még én is belemegyek – vonja meg vállát az én testvérem. Mindenki meg is lepődik ezen és egyszerre állunk meg, míg Kyungsoo lép tovább kettőt. – Most mi van? – fordul vissza felénk. – Nem vagyok én olyan begyepesedett, mint gondoljátok.

Mondta ezt Do Kyungsoo egy órája és valóban. Szinte mindent ő talál ki, mint valami vérprofi. A srácok pedig így hamar azt mondják, hogy ez így nem élvezetes, játszunk mást. Ezek után lett előszedve egy üres borosüveg, így kezdetét vette a felelsz vagy mersz játék. Sose értettem ennek a játéknak a lényegét. Idétlen feladatok tömkelege és furcsábbnál furcsább, kérdések melyek olykor már túlságosan személyesbe mennek át. Miért kell másnak a magánéletében turkálni, ha nem akarja elmondani, nem is egy üveg hatására fogja!

Kim Jongin szemszög:

Már harmadjára talál meg engem az üveg szája és sajnos most már nem tudom kikerülni a fiúk kérdéseit. Most Sehun pörgetett ki és már dörzsöli a markát.
- Már nem tudsz mersz-t választani – emlékeztet a mellettem ülő Chen.
- Tudom – morgom.
- Miért nem mutattad még be a barátnődet? – kérdezi Sehun és hirtelen reflexből Nataera nézek, majd amikor elkerekedik, a lány szeme sorba végig nézek mindenkin, hogy feltűnésmentes legyek.
- Mert már nincs barátnőm. – vonom meg a vállamat egy tökéletes füllentés után.
- Nem szoktak hosszú kapcsolatai lenni – mondja Chanyeol tudatlanul. – Jönnek és mennek – sóhajt egy nagyot a mamlasz.
- Most elpazaroltál egy értékes kérdést – mondja Umin unottan.
- Miért? Te mit kérdeztél volna? – vonja fel szemöldökét Sehun.
- Hm – hangzik a rangidőstől és állát vakarja.
- Amúgy meg nem mindegy? – szólal meg végre egy lány is ebben a beszélgetésben, Jisoo személyében. – Szerintem ez egy akkora hülye játék. Ezért nem akartam ezt játszani! – fújtat felháborodottan. Meg lep. Miért tűnik nekem olyannak, mintha valamit védeni akarna. – Bármit kérdezhetünk, de miből gondoljátok, hogy aki válaszol, az igazat is mond? Meg ezek az idétlen feladatok is – forgatja szemeit kezével pedig erősen gesztikulál monológja mellé. A mellette lévő Chan teszi kezét a lány fejére, hogy lenyugtassa.
- Ezeket csak azért mondja, mert Ő nem tud kérdéseket meg feladatokat kitalálni. – mondja Yeol, mintha bocsánatot kérne a társaságtól a lány nevében.
- Na! – löki el a kezét.
- Ugye ti nem jártok? – Chen teszi fel a furcsa kérdést a páros felé. Mindenki kerek szemekkel nézi a őket, akik arcán egy cseppnyi döbbenet sincs.

Pár másodperc múlva pedig egymásra néznek és kitör belőlük a hangos nevetés, majd automatikusan sorban mindenki nevetni kezd, így ez a kínos szituáció ezzel le is lett zárva.

Nem úgy, mint az enyém. A csodás kijelentésem után az este folyamán Natae még csak tudomást sem akar venni rólam.

***

- Mi ez a hideg hangulat közted és Natae között? – jön ki a fürdőszobánkból Chen.
- Hah? – nézek fel rá bambán. Még ő is érzékelte, ez gáz. – Gondolom, hogy azt mondtam, hogy nincs barátnőm.
- De hát... titkoljátok – néz rám furcsán.
- Szerinted én értem? – vonom meg a vállamat.
- Szerintem menj át hozzá, és beszéld meg vele.
- Azt kellene, de úgy tudom Jisoo se tudja...
- Valóban? Pedig nekem úgy tűnt, mintha védett volna titeket.
- Neked is? – döbbenek le ismételten ezen a fiún. – Lehet sejt valamit. – meredek magam elé. – De én akkor sem merek csak úgy bemenni. Nem hívod ki Jisoot?
- Írok neki, hogy nem-e jön ki. Úgy is akartam vele beszélni – mondja, és a telefonjához sétál.

Tíz perc is eltelt, mióta elküldte Jongdae az üzenetet, de semmi reakció nem érkezik.
- Szerintem már alszik – mondja végül újra a telefonjára nézve.
- Akkor írok neki – nyitom meg üzeneteinket.
„Alszol?"

Ujjhegyem harapdálva várom, hogy válaszoljon, amikor pedig ír, már ki is ugrok az ágyból.
„Ki jössz egy percre?" – Írom neki ismételten.
- Mindjárt visszajövök – mondom szobatársamnak, aki csak annyit mond.
- Jók legyetek!

Az ajtójuktól másfél méterre toporgok és várom, hogy a lány kijöjjön a szobából. Amikor pedig meglátom az ajtóban minden aggodalmam oda lesz. Elmosolyodom és kitárom a karomat. A lánynak több se kell, ide oson hozzám és szorosan átölel. Összezárom karjaimat a hátánál és még szorosabban tartom, mint Ő engem.
- Nem akartalak azzal megbántani – suttogom. – Legszívesebben azt mondtam, volna: Mert mind ismeritek. De mondtam, hogy várok, míg azt nem mondod, hogy mehet.
- Mondjuk, azt is mondhattad volna, hogy nem akarod – pillant fel rám. Arca olyan közel van, hogy jelenleg nem a beszélgetésen jár az eszem.
- Igazad van – adok egy kis puszit szájára, amin egyből egy széles vigyor jelenik meg. Mielőtt meg nem láttam kérdések voltak a fejemben, de most már hogy itt van a karjaimban, csak nézni akarom őt és csókolgatni.

Félek még magamnak is bevallani, de lehet ez már nem csak vonzódás, hanem valami különlegesebb.

Talán ez lenne a szerelem?