Restaurant [Befejezett]

22.

- Ez az! Megyünk a tengerpartra! – szalad be a szobába a készülődő barátnőm. – Jaj, a fejem. – fogja meg az említett részt és leül az ágyára.
- Nem vetted még be a fájdalomcsillapítót, amit adtam? – nézek fel rá telefonomból.
- De, pár perce – nyomkodja halántékát.

Senki nem állított ébresztőt, így a kis bagázsunk ilyen tizenegy óra körül kezdett csak mozgolódni. Én szokásomhoz híven nem vagyok egy aktív ember, így kómaságomból az se tud felrázni, hogy hamarosan megyünk a tengerpartra. Viszont Natae teljesen az ellentétem, Ő már alig várja, pedig szegény még másnapos is.
Halk kopogást hallok az ágyam melletti ajtótól, mely túloldalán a nagy fülű van.
- Gyere – adok engedélyt a belépésre.
- Jisoo – hisztérikus hanggal nyílik ki az ajtó. A már majdnem sírás határán lévő fiú az ágyamhoz csoszog és befekszik a nagy ágy szabad felére.
- Minek ittatok annyit, ha nem bírjátok? – beszélek többes számban, ekkor barátnőm felé is sandítok, aki alapból most ezt a szituációt is furcsán nézte végig, és most pluszba szúrósan is néz rám a kijelentés miatt. Az éjjeli szekrény mellé kitett neszesszeresemért nyúlok, hogy a nagyfiúnak is adjak egy fájdalom csillapítót. Legalábbis oda adnám neki, ha nem alszik be. – Ha ide mered csorgatni a nyáladat, halott vagy – szűröm fogaim között a fenyegető mondatot.
- Nem fogom – dörmögi vissza alig hallhatóan. – Így most jó – suttogja.
- Kapsz öt percet – mondom és tekintetem újra a telefonon lévő játékra terelem.

Eközben Natae is visszadől kicsit az ágyába és Ő is telefonozik, ezt onnan tudom, hogy fél szememet rajta tartom, csupán a reakcióját figyelve. Ha én lennék azon az ágyon és kedvelném Chanyeolt egyáltalán nem így reagálnék arra, hogy a fiú egy másik lány ágyába fekszik le. Némi féltékenységet biztosan mutatnék, még ha tudnám is, hogy köztük nem lehet semmi. A fiú, akit kedvelek csak ne feküdjön egy másik lány mellé!

Hirtelen pattan ki az ágyból a lány és mikor látja, hogy figyelem először csak nagyokat pislog rám, majd így szól:
- Kimegyek valami ehetőt keresni, kezdek éhes lenni – fogja meg a hasát.
- Oké – felelem egyszerűen.
- Te nem vagy még éhes? – kérdezi, de mintha ezzel el akarná valamerre terelni a témát.
- Hm, még annyira nem, de lassan biztos az leszek – gondolkodom el, hiszen semmi jelét nem érzem még, hogy kezdenék éhes lenni.
- Rendben. A-akkor én lemegyek a konyhába. – mutat az ajtó felé. Hessegetem, hogy menjen nyugodtan, itt aztán minden rendben lesz. A lány távozása után nem telik el egy perc se, Chanyeol mellettem máris ülő pozícióba csapja magát, mint akinek semmi baja. Egyenesen a szemembe néz és mintha valamit kiakarna olvasni a szemeimből, vagy átakarna juttatni az elmémbe úgy erőlködik. De egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mi baj lehet a kidülledt szemeivel. Végül felé nyújtom a fájdalom csillapítót, amit ki is vesz a kezemből és a következő tekintetét pedig már nagyon jól ismerem. Keres.
- Nataenak van vize bent – biccentek fejemmel a lány ágya mellé, ahol ott is van a másfél literes víz. Egy darabig szuggerálja szemével, hátha ide tudja teleportálni, majd rám néz. – Biztos, hogy nem kelek ki az ágyból – rázom meg a fejem.

Morog valamit az orra alatt és leszáll az ágyamról, hogy oda menjen a másik ágyhoz. Nem is tököl semmit, dobja a gyógyszert a szájába és már issza is rá a vizet. Gondosan visszateszi a helyére és mint aki jól végezte a dolgát visszasétál hozzám és leül az ágy szélére, lábait keresztbe teszi, kezét térdén összekulcsolja és felém fordul, mintha éppen vallatni akarna. Számmal megformázom a „Mi az?" kérdést, mire elkezdi csóválni a fejét.
- Park Chanyeol, bökd már ki – szólalok meg egy kicsivel hangosabban, mint terveztem.
- Mit beszéltetek kettesben Chennel? – húzza össze szemöldökeit.
- Most komolyan csak ennyi? – dörzsölöm meg halántékomat. – Semmiről...
- Nekem nem úgy tűnt – vág a mondatomba és zavartan kezd szeme ide-oda cikázni.
- Szerinted tíz perc alatt beszéltünk valami...
- Nem tudom – ismételten félbeszakít. Veszek egy mély levegőt majd előre hajolok hogy kezemet vállára tudjam rakni.
- Nyugi, te vagy a legjobb fiú barátom – mondom ezt ki teljesen komoly arccal egyenesen szemeibe. Pár pillanatig csak farkas szemet nézünk, majd a fiúból kitörik a nevetés, olyan kellemes kis leköpősen.
- Köszi, barátom – mondom szemem összecsukva, majd megérzem kezeit, ahogy törölgeti arcomat. Mikor én már teljesen száraznak érzem magam, kezeit még mindig rajtam pihenteti, így szép lassan kinyitom szemeim. Már megint nem nevet csak néz azokkal a kutya szemeivel. Összenyomja az arcomat így szám akaratom ellenére is csücsörít.
- Nehogy elcsábulj! – mondja határozottan.
- Nyem fogok – szuszakolom ki ajkaimon a szavakat.
- Akkor jó – elenged és felpattan helyéről. – Na, megyek készülődni, mindjárt megyünk a partra – és ezzel a kijelentéssel már szökdel is vissza a szobájába. Kezdem azt hinni csak emiatt jött át, hogy ezt közölje velem.

**

- Wow, mennyien vannak – nézek végig a szinte már tömegnek mondható emberek sokaságán a parton. – És hova fogunk lepakolni? – próbálom nyújtóztatni nyakamat, hátha látok elegendő helyet a kis társaságunknak.
- Naptejet hoztunk? – lép mellém a bátyám egy teljesen nem aktuális kérdéssel ebben a pillanatban.
- Beraktuk, de mikor elindultunk is bekentük magunkat – emlékeztetem a fiút.
- Ott van egy nagyobb hely! – szól a nagy colos és már el is indul. – Gyertek! – int, hogy kövessük.
Karon ragad Natae és hatalmas kalapja alól széles vigyora látszik csak ki, ahogy húz a fiú irányába.

Szerencsére nem veszítjük el egymást így a Chanyeol által megtalált helyen mindenki lepakolja a cuccát. Kai és Suho felállítanak két napernyőt, ami alá mi lányok a törölközőket és egy nagy plédet terítünk le.
- Ah, de jó – dobja le magát Jongdae az egyik törölközőre és előveszi a telefonját.
- Még itt is játszani akarsz? – napszemüvegét félig lehúzva néz rá Chen telefonjára Sehun, amin valószínűleg már töltődik is a játék.
- Hát mikor máskor játszanék? Tán munkaközben? – billenti oldalra értetlenül a fejét.
- Nem azt szoktad csinálni? – vonja meg a vállát és otthagyja a fiút.

- Na, akkor megyünk a vízbe? – pattog egyik lábáról a másikra Kai.
- Lányok, ti nem mentek átöltözni? – fordul felénk Junmyeon. Összenézünk Nataeval és elvigyorodunk.
- Azt hiszitek, csak ti tudtok a ruha alá öltözni? – húzza ki magát a lány.
- Mi is tudunk ám – mondom és már le is kapom a pólómat, majd a rövidnadrágot. Barátnőm pedig pontosan ugyanígy tesz, csak Ő nem rövidnadrágot vesz le, hanem szoknyát.

A fiúk feje pedig egyszerűen felbecsülhetetlen látványt eredményezett. Hiszen 70%-uk arra számított, valami számukra szexiben fogunk megjelenni, ehelyett mi hozzuk a formánkat és mindketten egybe fürdőruhát viselünk. Nataenek szoknyás az alja, míg az enyém rövidnadrágos és a Natae-ének még ujja is van, az enyém csak pántos.

- Ezek a mi húgaink – büszkén tapsol meg minket Junmyeon, mire mi csak felnevetünk.
- Ez olyan igazságtalan – hallom meg Sehun morgó hangját, de ennek nem szentelek túl nagy figyelmet, viszont a következő két szónak már inkább, ami a telefonozó személy felől jön.
- Nekem tetszik...

Remegő tekintettel nézek a fiúra. Oda szeretnék menni hozzá és feltenni néhány kérdést, viszont tudom ez most nem a megfelelő idő erre.

- Akkor hát semmi nem áll már az utunkba – emeli fel a nagy labdát Xiumin. – Irány a víz! – kezdenek el futni a fiúk és Natae is.
- Te nem jössz? – kíváncsian nézek vissza Chenre, aki egy széles mosollyal csak azt válaszolja, hogy ő majd vigyáz a cuccainkra.

Mint a villámcsapás fut át az agyamon, hogy ez így nem jó. Azért vagyunk itt mind, hogy együtt szórakozzunk, ha egy valaki kint marad, már nincs is értelme az egésznek.

Oda megyek hozzá és ledobom magam mellé.
- Akkor én sem megyek! – duzzogva teszem kezeim karba és kissé még arcom is felfújom.
- Ne bolondozzál már, menjél nyugodtan be – nevet, de nem hagyom magam.
- De az akkor nem olyan, mint amikor elképzeltem. Mindannyiinknak be kell mennünk a tengerbe, az úgy lesz egy szép emlék. – hatalmas könyörgő szemekkel nézek rá.
- Ne csináld ezt velem – csóválja a fejét. – Már megint... csillog a szemed.

*Előző este*

Csak nézünk egymás szemébe és arcunk egyre csak közeledik. Az agyam már teljesen ott van, hogy ez a csók ma meg fog történni, ezt nem lehet húzni-vonni, ennek meg kell történnie! De lehet, csak az én agyam gondolja így.
- Ez az a csillogás, amit ma láttam. Hihetetlen, hogy most miattam csillog így a szemed... - suttogja. – Nem tudom ez jó-e neked, ha miattam csillognak így. – tényleg annyira közel van. Érzem, ahogy beszél lehelete cirógatja a bőrömet. Végül az én várva várt csókomból egy homlok összeérintés történik.
- Én sem tudom – hunyom le szemeimet. – Viszont azt tudom, hogy most jól érzem magam – mosolyodom el és érzem, hogy ez valóban így van, olyan kellemes a közelsége. Nem érzem magam feszélyezve és kellemetlenül se, még most ebben a szituációban sem, olyan természetes. Lehet csupán Chen alapbeli kisugárzása miatt, hiszen Ő mindig olyan kedves.

Azt kívánom bárcsak egy rossz fiú lennél és ronda, mint egy penészes alma, még csak ne is kívánjalak!

Kim Jongdae most mégis, miért dobog jobban a szívem?