Restaurant [Befejezett]

14.

*Hétfő reggel*

Nem aludtam valami sokat az éjjel. Leginkább annyit, amíg Baekhyunra vártam, és mielőtt meg nem jött, egy olyan félórát szundítottam.
Miután pedig felértem a lakásba, elkezdtem magam ostromolni, hogy milyen ostoba vagyok, hogy nyíltan bevallottam Baeknek, hogy én többet gondoltam a kapcsolatunkba. Valamint, ki mond már ilyet, hogy „Holnaptól jó barátokként tekintünk majd egymásra"? Mintha lett is volna köztünk más barátságon kívül.
Do Jisoo neked nem kellene a szerelemmel babrálnod, mert az úgy is keresztbe tesz neked.

A tegnapi naphoz képest ma is olyan egy óra körül kopogtatok Chanyeolék ajtaján. Bízva reméltem, hogy a nagy colos fog ismételten ajtót nyitni, de most másképpen történt. A ház másik tulajdonosa jelenik meg az ajtóban.
- Jó reggelt – préselem ki magamból egy bájos mosoly kíséretében.
- Reggelt? – meglepetten kérdez vissza és karórájára néz. – Már elmúlt délután egy óra – olyan lazán közli, mintha a tegnap este beszélgetésünk meg sem történt volna. Vagy mintha semmi sem történt volna tegnap.
- Manapság már nem számít az idő. A reggel akkor van, mikor az ember felkel – kacagok.
- Most keltél? – szürke haja mögött felvonja szemöldökeit.
- Hát, aki megteheti – vonom meg vállaimat.
- Do Jisoo, cimbi' – Chanyeol hangja szeli át a Baekhyun és köztem lévő kellemes kis beszélgetést. – Te hogy vagy? Neked nem fájt a fejed veszettül, mikor felkeltél? – imitálja szenvedését a fiú.
- Én nem ittam annyit, mint te – csóválom a fejem, ahogy eszembe jutnak az este, mondhatni inkább a délutántól tartó ivászata estig. De legalább megtudtam, amit akartam. Hát ki itt a nyertes? Természetesen én!

Szerintem vagy egy tíz percet beszélgethettünk az ajtóban, mire Baekhyun és a társa beinvitáltak. Nekik teljesen jó volt ott is beszélgetni. Nem zavartatták magukat.

A mai ellátásom egy szép kis terülj-terülj asztalka. Baekhyun reggeli órákban bevásárolt és Chanyeollal együtt pedig megfőzték a számukra már ebédet, míg számomra reggelinek túlontúl fenséges lakomát.
- Egyébként tudjátok, hová mentek Kyungsooék? – kérdezem hörcsög pofával a fiúkat.
- Nem beszéltél a bátyáddal? – meglepetten kérdezi Chanyeol. Ja hogy azt is kellett volna? Valahogy nem jött még ki rá a lépés, de még csak Ő sem volt képes engem keresni, így biztosan nem aggódik értem, hogy egyedül hagyott.
- Az valahogy elmaradt még – kiskutya szemekkel nézek rájuk, mint aki bánja tettét, de igazából nem.
- Én úgy tudom, hogy Jejura kellett utazniuk – mondja Baekhyun.
- Uh, tényleg! Én hallottam szóbeszédet arról, hogy a szigeten akarnak nyitni még egy éttermet, csak egy jó helyszínt keresnek.
- Tényleg? – döbbenek le. Soha nem hallottam még ezt.
- Te biztos, hogy Kyungsoo testvére vagy és, hogy vele laksz? – ráncolja homlokát Chan. – Neked kellene ezeket a legbiztosabban tudni – billenti oldalra fejét értetlenül.
- Nem igazán szoktunk a munkáról beszélgetni – gondolkodó arcot vágok. – Olyan sokat nem is igazán szoktunk beszélni... Csak hogy az adott napon milyen idő lesz, vagy hogy Ő tovább fog bent maradni, busszal vagy veletek kell haza jönni. Esetleg megkérdezzük milyen napja volt a másiknak. Meg hogy mit akarunk enni – bambán nézek a fiúkra, ahogy felsorolom ezeket, közben az ujjamon számolom a témákat. – Igen, ezekről – bólogatok.
- Pont ilyennek képzeltem el Kyungsoo házas életét – bukik ki Chanyeol száján ez, mire mindenki lefagy, majd egyszerre tör ki belőlünk a nevetés, ahogy mind elképzeljük és talán tovább gondoljuk ezt a csodás házas életet.
- Jaj, nagyon kíváncsi vagyok, milyen lánnyal fogja összekötni az életét – mondja Baekhyun.
- Reméljük lány lesz – teszem még hozzá orrom alatt mormolva, de a fiúk tisztán értették és egy újabb röhögő roham köszön be.

*Jelen*

Milyen kis naiv voltam, hiszen ezek a pillanatok voltak a vihar előtti percek. Amikor minden békés és boldog. Majd hirtelen jön a vihar, széllel, villámlással és jó sok esővel.
Kyungsoo próbálta megkérni Baekhyunt, hogy még a héten maradjon, de a fiú határozott volt a dolgában, így ez a szép szerdai nap lett itt az utolsó napja. Mindenki ledöbbent és talán a legsértettebb mindenki közül Chanyeol. Bántotta a dolog, hogy nem tudott tenni semmit sem a legjobb barátjáért.
- Ne haragudj – szökik ki a számon Chanyeol mellet ülve az összecsapott Baekhyun búcsúztató közepette.
- Miért? Nem te tehetsz róla... - keserű mosoly húzódik arcára.
- Elmondtam neki, hogy én többet...
- Nem miattad van – vág a szavamba. – Ha miattad lenne, biztosan elmondaná, valami más bújhat meg a háttérben. Majd ha hazamentünk kifaggatom miért kellett ilyen hirtelen felmondania. – mondja határozottan. Szemében csillog az elszántság, hogy mindenképpen utána jár a dolgoknak.
- Oh, megjött Natae. – szólalok fel, ahogy meglátom a lányt. Integetek neki, hogy észrevegyenek kereső tekintetei. Amint meglát, már siet is felénk.
- Mi történt? – aggódva kérdezi. Nem tudhatja, hiszen csak annyit írtam neki üzenetben, hogy siessen az étterembe. – Baj van?
- A baj itt nem kevés – csóválom a fejem. – Baekhyun holnaptól nem dolgozik itt – sóhajtok egy nagyot.
- Mi? Miért? Mi történt? – dadog a lány és ő maga se nagyon hiszi ezt el.
- Még mi sem tudjuk pontosan, csak Baekhyun beadta a felmondását – válaszol Chanyeol teljesen kikapcsolt állapotban. Ezután keserű légkör kerül körénk, az egész étteremre. Ez a világ legszomorúbb partija. Egész este fel nem állunk a helyünkről, mintha a székekre lenne írva, hogy itt nyugszik Park Chanyeol, Kim Natae és Do Jisoo. Hirtelen a sötét felhőnkben feltűnik egy kis fénypont, akit nem értünk hogyan tud mosolyogni. Byun Baekhyun... angyal?
- Srácok, tudom, hogy hirtelen volt, de remélem, megértitek... – még mindig van egy kis mosoly a szája sarkában. – Mindegy is most. Szeretnék tőletek is elköszönni. Chanyeol arrébb jössz egy kicsit beszélni? - biccent fejével a fiú.
Chani meglepetten néz ránk, majd egyszerre Nataeval megvonjuk vállainkat és elküldjük a fiút, engedélyt adva a pillanatnyi depi megszüntetésére.

Barátnőmmel csendben folytatjuk a nagy semmit tevésünket, és ezt pár perc múlva Kim Jongin meg is töri, hangos megjelenésével.
- Natae ma este is nálam vacsorázol? Mert akkor úgy rendelek kaját haza – ez a kérdés már magában ledöbbentő egy kívülállónak, de nekem, aki itt Natae legjobb barátja lett az utóbbi időkben, két dolgon is ledöbbenek. Az egyik, hogy Natae, Jonginnél vacsorázik a másik pedig az „is" kötőszó, ami ismétlésre kell, hogy következtessen engem. Kerek szemeimet látva a lány, egyből elkezd furcsán viselkedni, hadar és ide-oda csapkod kezeivel.
- Hát oké... - pislogok nagyokat a félre érthető párosra, akik elvileg mivel Suho nem volt együtt vacsoráztak a napokban. De hát én ezen, mit érthetnék félre? Én is két fiúval voltam egész nap. Ja hogy de már itthon van a bátyám és eszembe se jutna, hogy lemenjek a fiúkhoz enni?
Hm, valóban ezt furcsállom.

Miután Kai és kedves barátném kimagyarázták magukat, egy jó tíz perc után Chanyeol visszatér hozzánk. Lomhán dobja le magát a székbe és fejét az asztalra dőlve rejti el előlünk. Eközben Baekhyun végig a nyomában.
- Natae, gondolom te is hallottad a dolgot? – szomorúan néz a lányra.
- Igen – sóhajt egy nagyot. – De miért kell elmenned? – kérdezi. Kíváncsian nézek én is a fiú szemeibe, melyben már nincs olyan boldog csillogás, mint egy majd húsz perccel ezelőtt.
- Történt néhány dolog – süti le tekintetét, mint aki nem akar újjal mutogatni. Nem tudom elhinni, hogy ne lenne semmi közöm az egészhez. Pont akkor kell távoznia, amikor elmondom neki, hogy többet gondoltam? – Ah, már ilyen későre jár? – néz hirtelen karórájára. – Még össze kell pakolnom...
- Pakolni? – kérdezzük szinkronban Nataevel.
- Holnap reggel utazom Jejura – hadarja el, mintha ettől jobban feldolgozhatóbb információ lenne.

Egy szemhunyásnyit sem tudok aludni. Már hajnali három, de ha lehunyom a szemeim folyton Baekhyun jelenik meg előttem. Rengeteg kérdés kavarog a fejemben, melyekre egyszerűen nem tudok választ találni. Mit csináljak most?
Szívem szerint most azonnal lemennék a fiúhoz, hogy feltegyem neki azt a rengeteg kérdést, melyre szeretnék most azonnal választ kapni. Viszont az eszem azt mondja, hogy maradjak, és ne tegyem még rosszabbá a helyzetet.

Fél óra múlva a szívem kezd vezérelni és azon kapom magam, hogy Baekhyunék ajtaja előtt gubbasztok a félhomályban. Telefonom szorongatom, melyről csukott szemmel küldöm el az üzenetet, amit már mikor lejöttem bepötyögtem.
„Ha nem alszol, esetleg nem jönnél ki?"

Olvasom el az elküldött üzenetet és csak meredek a képernyőre, ott is a kis sarokba, hogy vajon kijelzi-e, hogy látja. Kínzó másodpercek és percek telnek el, mire megjelenik a kis pipa mellette. Hirtelen felállok guggoló helyzetemből és azt se tudom, mit csináljak. Fussak el vagy maradjak?

Szinte pillanatok alatt tárul ki előttem az ajtó. Talán Baekhyun még éberebb, mint én. Kicsit zihál, attól, mert az ajtóhoz valószínűleg elég sietősen jöhetett.
Megragadja a csuklómat és behúz a lakásba. Majd be egészen a szobájába, ahol még itt-ott hevertek a ruhák, bőröndök és egyéb tárgyai.

- Te miért nem alszol? – kissé idegesen szegezi nekem a kérdést.
- Hogy tudnék aludni? – hajtom le fejem.
- Mondtam már, hogy nem miattad történik ez – túr a hajába feszülten. – Ez csak... egyszerűen egy rossz időzítés – csóválja a fejét. Odalépek elé, hogy szorosan átölelhessem. Nem lök el, csak Ő is magához húz. – Ez tényleg nem miattad van – csuklik el a hangja. Most már tudom, biztos vagyok benne, hogy őszinte.
- Értem, ne haragudj, hogy nem akartam neked először hinni – simogatom hátát.

Pillanat töredéke alatt távolodik el tőlem, pont annyira, hogy szemeimbe tudjon nézni.
Vágyakozva nézzük egymást, csak pár centi választ el minket egymástól, már megkellett volna történnie annak, amire valószínűleg mindketten vágyunk ebben a pillanatban...
- Igazán tapló lennék, ha most megcsókolnálak? – suttogja a kérdést Baekhyun, mire egy halvány mosoly kerül szám sarkába.
- Igazán elszúrnád ezt az esélyt, ha nem tennéd meg – suttogom neki vissza, de a mondatot igazából már be sem tudtam fejezni, ajkaink összeforrása miatt.