A Pajzs BEFEJEZETT

где ты?

Robotok tömkelege hevert a földön. Csak én vagyok itt. Vízió Ultront kergeti. Bucky valószínűleg egy orvos keze alatt fekszik. Steve, Nat, Clint, Tony, Thor még mindig az embereket menekítik.
Egy robot balról, egy jobbról. Bevallom nehéz volt így egyesül kivédeni a felém száguldó robotojat de nem panaszkodtam. Mert a Bosszúállók bíztak bennem. Egy robot nekem jött így kizökkentett a koncentrálásból. A földre rogytam. Térdeim sajogtak, tenyereim pirosak voltak. Maradék erőmet felhasználva zúztam össze az utolsó robotokat. Majd összerogytam. Ott feküdtem a szerkezet mellett amit védenem kéne. De nem voltam képes rá, mert nem volt elegendő erőm. Egy robot odakúszott és elfordította a szerkezetben lévő kulcsot. Sokovia a magasba emelkedett. A fölöttem lévő mennyezet leszakadt majd rám zuhant. Elsötétült minden.
➰Bucky Barnes szemszöge➰
Egy fehér szobában ébredtem. Kikeltem az ágyból de rögvest vissza is estem mert egy éles fájdalom nyilalt az oldalamba. Lenéztem és egy kötést fedeztem fel rajta. Nagy kínok közt kiléptem a folyosóra és lementem a nappaliba.
Mindenki a nappaliban volt. Nem úgy viselkedtek mint az igazi Bosszúállók. Csendben voltak, nem örjögtek. Thor kezében egy képet fedeztem fel. Nem láttam hogy kit ábrázol. Nat szemébe könnyek gyűltek, letörölte azokat majd elhagyta a helységet.
Mindenki itt volt egy valakit kivéve, Wanda.
-Hol van Wanda?- kérdeztem a nappaliban ücsörgő férfiaktól.
-Bucky...Tudod az egy baleset volt.- kezdett bele Steve.
-Mi történt?- kérdeztem kétségbeesetten.
-Wanda...- kezdett bele Thor is de elakadt a szava.
-Halott- segítette ki barátját Tony.
Szemembe könnyek szöktek. Nem hagyhat itt engem. Nem.
-Mikor?-dadogtam.
-Sokoviában.. Rá omlott egy épület.-mondta Tony.
Tonyhoz léptem majd nyakánal  fogva felemeltem a földről.
-Ez a te hibád. Ha nem hagyod ott egyedül akkor talán...- akadt el a hangom.
-Akkor talán most is élne?- fejezte be mondatom Banner.
Letettem Tonyt. Nem volt erőm semmihez. Nem láthatom többé a mosolygós arcát. Nem fog megnyugtatni éjjelente. Nem fog megvédeni a világ proglémái elől. Nem. Mert halott.
A szobám emeletén sétálok. 45-ös szoba. Nem megyek be. Hátrébb sétálok még kettő szobát.
-47-es szoba.- motyogtam magamnak.
Lenyomtam a kilincset és beléptem a halvány piros színű szobába. Minden ugyanúgy nézett ki mint ahogy ő hagyta. Senki sem forgatta fel a szobáját. Közelebb léptem szekrényéhez ahol egy képet pillantottam meg. A képen a Bosszúállók voltak. Emlékszem hogy még nyáron fotóztuk. Akkor senki sem sejtette hogy ez lesz,
-Buck- nyitott be Steve.- A temetés holnap lesz- motyogta majd közelebb jött.
-Tudom hogy ez most nehéz neked. Mindannyiunknak az - fogta meg a vállam.
-Ő a társam volt.- motyogtam majd Steve szemébe néztem.
-Gyilkoska mindig velünk lesz. Mindig- ölelte át a vállam.
Szememet sós könnyek égették.
-Hiányzik- suttogtam.
-Nekünk is- mondta Steve és még jobban magához ölelt.

Délután négy óra. Kint állunk az udvaron. Keredzt elött amire bele van vésve hogy: Wanda Maximoff
1997-2018 Szívünkben tovább élsz.
A Bosszúállók fekete ruhában álltak a sír elött. Mindenki a földet nézte. Reménykedtünk benne hogy Wanda egy jobb helyre került. A többiek visszamentek a toronyba de én ott maradtam. Nem hittem el hogy elment. Itt hagyott.
-Buck-szólt hátam mögül Steve.
Megfordultam és a férfival találtam szembe magam.
-Ezt ott találtuk- nyújtotta a kezét felém. Tenyerem keze alá helyeztem majd elengedte a tárgyat. Egy dögcédula hullott a kezembe. A nevét és születési idejét mutatta. Steve elsétált én pedig még mindig a kezemben elhelyeszkeső nyakláncot vizsgáltam. Ezt még a Hydránál kaptuk mint katonák. Mint társak. Nyakamba akasztottam az enyém mellé majd elindultam a tornyba.