Nem szökhetsz el előlem

34

- JungKook-

Az életem .... romokban hever. A srácokkal minden tökéletes, mindent elértünk, többet is, mint amit célként megfogalmaztunk az induláskor, de mindez nem kárpótol azért, hogy YuSeo nincs velem. Amikor az orvos közölte, hogy kómában van, képtelen voltam elfogadni. Átvitettem a VIP részlegre, hogy a legjobb ellátást kapja, és nem érdekelt mennyibe kerül. Minek a pénz, ha ő nincs?

Ha volt valamennyi szabad időm, mindig bementem hozzá, és beszéltem neki. Azt hallottam, ha a kómában levő személyhez beszélünk, hall mindent, csak mintha egy üvegfal volna közöttünk, nem tud válaszolni. Segíteni fogok neki, hogy visszataláljon hozzám, mert nélküle nem létezhetek. Csak fogtam a kezét, beszámoltam a napjainkról, és énekeltem neki. Mindig azt mondta, szereti ha énekelek neki, csak neki .... Feltöltöttem egy dalt YouTube-ra, amit legmélyebb fájdalmamban énekeltem el .... All of my life .... * Egész életemben nem voltam olyan boldog, mint vele, és olyan szomorú, mint nélküle.

Előfordult nem egyszer, hogy ágya mellett ülve elnyomott a fáradtság, és ott ébredtem reggel, de inkább a kanapén aludtam. Még néhány ruhadarabot is vittem be, hogy onnan mehessek a próbákra vagy a felvételekre. Szinte beköltöztem a kórházba. Jin hyung mindig küldött be vacsorát, és Byul is gondoskodott rólam, de néha képtelen voltam akár egyetlen falatot is leerőltetni a torkomon. Fura, hogy Jimin mennyit veszekedett velem, ennem kell, mert kilátszanak a bordáim. Bezzeg amikor ő vitte túlzásba a diétának álcázott koplalását, mélyen hallgatott.

Hónapok teltek el, és semmi változás. Tavasszal Japánban voltunk, Amerikában a Billboard Music Awards-on, ahol ismét megnyertük a Top Social Media díjat, kiadtunk egy új lemezt, próbák, felvételek, fotózások, Bon Voyage Európában Máltán, újabb próbák, felvételek, fotózások, újabb album, és augusztus végén nagyszabású koncerttel búcsúztunk el hazai rajongóinktól, hogy elinduljunk a két hónapig tartó világ körüli turnéra.

Nem akartam itt hagyni YuSeo-t, nem tudtam volna elviselni, hogy ennyi ideig ne lássam. Már minden megfordult a fejemben, az is, hogy kilépek, csak hogy vele maradhassak. Féltem. Féltem, hogy valami rossz történik, és vigyázni akartam rá, hogy ez ne következzen be. Aztán a srácokkal volt egy hosszabb beszélgetésem, ami rádöbbentett arra, hogy itt most nem én számítok, hanem a csapat. Nem mehetek a saját fejem után, nem hagyhatom őket cserben, hiszen minden borult volna. A dalok, a koreók .... a turnét le kellett volna mondani, mert nem lett volna idő mindent átszervezni. Az összes jegy elkelt, és még plusz napok is lettek betéve Amerikában, akkora volt az érdeklődés. Mint kiderült, Európában is ettől sokkal többen szerettek volna látni bennünket.

Akkor beláttam, hogy az én álmaimat feladhatom, de az övékét nem. Sírva kértem bocsánatukat, és megígértem, sosem fogom elhagyni őket.

Amerika a lábunk előtt hevert, kihajtottuk magunkat, és én is be akartam bizonyítani a fiúknak, becsülettel odateszem magam. A koncertek végére annyira elfáradtam, többször úgy támogattak az öltözőbe, oxigénmaszkot is kaptam nem egyszer. A rajongóinkért mindent.

Fáradtak voltunk, a szállodába vezető úton már aludtunk, és a szobában sokszor csak bedőltünk az ágyba. Ha nem koncert, akkor fellépés egy show-ban, tévéműsorban, rádióban, riport, fotózás folyamatosan. Arra azért mindig szakítottam időt, hogy esténként felhívjam Byul-t és érdeklődjek a szerelmem iránt, de mindig ugyanazt a választ kaptam. Semmi változás. Ilyenkor csak befordultam a fal felé, magamra húztam a takarót és sírtam. Nem akartam, hogy a többiek lássák, de Jimin volt a szobatársam, és ő tudta. Előtte nem volt titkom.

Átrepültünk Európába, első állomásunk London volt. Végeztünk a hangpróbával, és a pihenőszobában relaxáltunk, pontosabban aludtunk az esti koncertig. Váratlanul szólalt meg Jimin telefonja, aki a kijelzőre pillantva azonnal felvette.

- Byul? Mi történt? – kérdezte aggódva. Éreztem, hogy valami történt, mert otthon majdnem éjfél volt már, és a lány nem hívta volna, ha nem lenne fontos. Életbevágóan fontos.

- Jiminie .... YuSeo-val történt valami? – faggattam, és megrémisztett amikor rám nézett.

- JungKook-ah .... visszajött. YuSeo felébredt.

Mindenki felkapta fejét ezekre a szavakra, és én egyszerűen nem akartam elhinni. Felugrottam, hogy örömömben átöleljem, de abban a pillanatban meg is szédültem és nekiestem egy szekrénynek. Éles fájdalom nyilallt bal sarkamba, és már folyt is a vér belőle. Valami kis vacak kiállt a szekrény lábából és hogy egyensúlyomat megtartsam, olyan szerencsétlenül léptem, hogy a lábammal beleakadtam.

Megijedtem, de az ijedtségemet felülírta a boldogságom, hogy a szerelmem felébredt. Sírtam, de nem tudtam, hogy örömömben vagy fájdalmamban. Fájt, de az is fájt, hogy nem lehettem mellette, és nem engem látott először.

Sejin hyung azonnal elvitt egy kórházba, ahol néhány öltéssel összevarrták a sarkamat, ami kizárta a terhelést. Tehát mégis bajba hoztam a társaimat, hiszen kiestem a koreóból. Bár az orvos pihentetést rendelt, el sem tudtam képzelni, hogy a szállodában feküdjek az ágyon, míg ők kihajtják a belüket. És természetesen a vokálban az én részeim .... Kaptam egy forgó széket, azon ülve végig ott voltam a színpadon, és bár táncolni nem tudtam, énekelni igen.

A társaim itt mutatták meg, mennyire összetartóak vagyunk, mi tényleg olyanok vagyunk, mint egy család, mint a testvérek. Folyamatosan odajöttek, nem hagytak magamra a koncert alatt, és ha csak egy ölelés, egy kézfogás, de éreztették, hogy velem vannak. Lelkiismeret furdalásom volt, hogy kiestem, hiszen majdnem ez történt volna, ha nem tartok velük, hanem otthon maradok YuSeo mellett.

Az All of my Life cover ... és a londoni koncert egy jelenete ....

JungKook nagyon el van keseredve, képes lett volna kilépni .... Hamarosan vége a turnénak és hazamennek .... Mi várja őket otthon .... ?